Székesfehérvári Szemle 8. évf. (1938)

Dr. Képes János. sötétebb alak. Megilletődöttség omlik el az egész képen. A beállítás természetes és közvetlen. IV. Budapest, München, Paris után, majd ismét München és Itália után jött a korszellemnek megfelelő, a tömeghatást kiváltani szándékolt effektusok kora, jött a rendkívüli kompozíciós érzékre valló »Báthory Erzsébet,« melyhez nem benső életérzése hajtotta. A legfokozottabb művészi nehézségek elé állította önmagát e témával. Az 1890-es években a nagybányaiakkal dolgozik együtt, de még mindig a régi témafestés kisért nála, bár szélesebb, kevésbbé részletező formaelemzéssel. — Ezután belemerül a ragyogó napfény, a vibráló levegőég, az illatozó táj világába, megfigyeli a szétszórt világításban a formákat, s megkisérli pleinairban azok visszaadását. — Lemegy falura, Baranyába, Tolnába, megfigyeli a sokácokat, az oláhcigányokat, és lassan kibontakozik előtte a kolorisztikus színlátás titka. — Leegyszerűsíti a formákat, a formák színfoltokból alakulnak ki. Vakmerő rövidüléseket fölényes bátorsággal old meg. A nuditás páratlan finomságú megoldása: Thámárja 1906-ból a római Galleria d'Arte Modernába, egyik legkiválóbb alkotása 1905-ből a »Műteremsarok« a Szépművészeti Múzeumba kerül. A Vampyrokkal, a Nirvánával (1909) vissza-visszatér valami erotikus érzés alatt régi emlékeihez. S aztán megint a »Feketeharisnyás nő« az »Imádottt asszony« képeivel a művészet legmagasabb ormaihoz jut. V. Végre reátalál önmagára. A ragyogó magyar színek, népi viseletek és ornamentikák vezetik el fejlődésének legmagasabb fokához. Valami utolérhetetlen kolorizmus válik úrrá képein. A síkszerűségbe való elmerüiést nála a páratlan színhatások, a valőrök biztos alkalmazása, a színértékek fokozása, ezek útján a mélységérzés kiváltása teljesen kizárja. Megvesztegető, légiessé nemesülő festői szépségek, a kivitel közvetlensége, a ritmus könnyed bája, az átmenetek elragadó finomsága, fénytől csillogó buja színeinek absolut Ízlése jellemzik 1910 utáni és a nagy háború alatti alkotásait. Ez időből való a Züzü-sorozat, a Balatoni képek és az Uffizi meghívására festett önarcképe. Ebből az időből való harmadik nekünk ajándékozott képe: egy tanulmány az Uffizi-beli önarcképhez. VI. A kép az 1912. évet jelzi. Egészen a háttérben kékes színeket átengedő ablak, középen fehér függönnyel kissé eltakarva. Ez előtt balról élénkpiros, majd lilás, jobb felől élesen sárga színfoltokból felrakott alakok. Merész, nyakas pózban az előtérben a mester, reflexben átitatott sárgás, szürke és barnás színekből. A formák szélesen és biztosan odavetett színfoltokból alakulnak ki. Merész, éles színek, de választékos összhangban. A színértékek rendkívüli ökonómiával kihasználva. A színekben, motívumokban, bizonyos fokig a beállításban sok a hasonlatos-