Székesfehérvári Szemle 8. évf. (1938)
Székesfehérvár a honfoglalás és Szent István korában. hogy a királyi városban kezdetben mindenki köteles volt vásárpénzt fizetni. A kiváltság megnyerése után a várnép és hospesek megadóztatás nélkül kereskedhettek. Ezt követi a bíráskodási jog kiterjesztése az eddig bizonyos a várispánnak fentartott ügyekben is, majd a szabad hagyomanyozás joga, ami magával hozta a szabad elköltözés jogának privilegiális utón való biztosítását. A vámok, révek, harmincadok bizonyos megszüntetése a kereskedelem szabadságának megkönnyítését vonta maga után. Az árpádházi községeknek és Fejérvárnak is igazi várossá való kialakulása tehát akkor fejeződött be, mikor ezek a szokáson alapuló jogok megerősítése mellett privilegiális utón kapják meg a városi lét három sarkalatos pontját: a biró hatáskörének a város területén előforduló minden ügyre való kiterjesztését, az autonómia elismerését, vagyis a király, illetve helyettese és község közt minden közbeeső hatóságnak kizárását s végre a vámmentességnek teljes vagy részleges élvezését. Ezt követte az egyházi autonómia is, a kegyúri jogok átruházása a városra, mely szerint a városok plébánosukat maguk választhatták. Városaink a XII. század utolsó negyedében jutottak a fejlődés oly fokára, hogy a várossá emelkedéstől már csak a kiváltságlevél kiadása választotta el. A tatárjárásig kevés város jutott ebbe a helyzetbe. Legkorábban bizonyára Fejérvár, mert különben érthetetlen volna a »libertás Albensis«-re való állandó hivatkozás, amit azután IV. Béla újból megerősített. Ez azonban nem igen változtatott hazánkban a város külső képén. Nyugat-Európában a középkorban város és erődítés elválaszthatatlanok egymástól, nálunk az első községekből kialakult városok csak terjedelemben, fejlettségben, rendezettségben különböztek a falvaktól. Szent István Fejérvárnak nem adott püspökséget. A veszprémi püspökséghez tartozott. Talán nem akarta, hogy a királyi székhely fényességéver a püspöki versenyre keljen és ezzel elejét vette annak a viszálykodásnak, ami kifejlődhetett volna a királyi és egyházfejedelmi város között, amint ez Esztergomban történt. A bazilikával kapcsolatban azonban prépostságot és káptalant szervezett, melynek a többiek felett különleges jogi helyzete volt. A bazilikát, annak prépostját és káptalanját megillető kiváltságokról Hartvicus, Szent István életírója a következőket írja: „Ezt a nagy fénnyel fölépített egyházat a király saját magának tartotta fönn és azt akarta, hogy az mindenkitől teljesen független legyen és abban semmiféle püspök joghatósággal ne bírjon. A gyóntatás és olajszentelés napjaiban az a püspök végezte a király jelenlétében a bűnösök föloldozását és az olajszentelést, akit ő erre az alkalomra meghívott, vagy távollétében odaküldött. Ünnepélyes szentmisét is a király jelenlétében csak az a püspök mond13