Székesfehérvári Szemle 8. évf. (1938)

Marosi Arnold. kek valóban fejedelmi sírra engednek következtetni, mely azonban feldúlt állapotban és csak töredékes, hiányos mellékletekkel került a székesfehérvári múzeum birtokába, de így is joggal illeszthető a régebbi, lebédiai származású leletek sorába. Viszont a Rádiótelep többi szegényes sírja későbbi eredetű. Ennek legfőbb bizonysága a 36. sír kardja, melyet talapzat nélküli, tagolatlan gombja a XI. századra utal. Megfelel ennek a bronzveretek hiánya és, miként ezt Bartucz Lajos kimutatta, a nagyon vegyes benyomást keltő antropológiai anyag is, mely azt a látszatot kelti, hogy itt a magyarság az őslakossággal már vegyest temetkezett. Minden arra enged következtetni, hogy a teknősbékás kard sirja nem egyidős a többiekkel. Ezt erősíti helyzete is. Míg ugyanis a többi sírok soros temetőt alkottak, ez a többitől távol magányosan feküdt és legalább egy évszázaddal korábbi, mint a többiek. Ez a magányosság teljesen megfelel Bartucz Lajos ama megállapításának, hogy a hazát elfoglaló, törzsökös magyarság temetői egész kicsik (néha két-három) sírból állanak, a nők és gyermekek száma bennünk aránylag kevés, a koponyákon, csontrészeken sok a sebesülés. Ezzel szemben azok a temetők, melyek a már huzamosabban letelepült és az őslakossággal összekeveredett törzsöktől származnak, ott a halottak száma nagy, közöttük sok a nő és gyermek, az antropológiai anyaguk és mellékletük erősen kevert. Lassan-lassan egészen kivesznek belőlük az őshazával összefüggő emlékek, csak a szertartásban alkalmazkodnak még a kereszténység elterjedése után is az ősi szokásokhoz, amennyiben állatcsontok is találhatók bennük. Bartucz Lajos az általa megvizsgált székesfehérvári honfoglaláskori koponyákban négy morfológiai típust különböztet meg. Az I. típus rövid, széles és magas fejű. Kaukázusi-mongoloid típus, amely e két rasszalak igen régi, huzamos kereszteződése által jött létre, és a török ethnikummal kapcsolatos. A már kevertjellegű magyar temetőkben épen a leggazdagabb sírokban található és megvan a székesfehérváriak között is. A II. típus aránylag kicsi, középhosszú, tojásdadalakú koponyás, feltűnően keskeny homlokkal, közepes arccal, kissé púposán kidomborodó nyakszirttel. E típus úgy látszik, a keletbalti és a mediterrán rassz keresztezési formája. Ez a típus a Székesfehérvár környéki temetőkben gyakori, főként a szegényebb mellékletű sírokban. Úgy látszik, a honfoglaló magyarság köznépével van benne dolgunk és az ugor ethnikummal kapcsolatos. A III. típus megegyezik azzal, amit az irodalomban előázsiai vagy kaukázusi rassz néven ismerünk. Nagy, rövid, széles, igen magas agykoponya, rövid, kerek nyakszirt, széles, de kissé rézsútos homlok, igen magas, keskeny arc, hosszú, keskeny kiálló orrcsontok (gyakran sasorr),, magas keskeny áll, a jellemző vonása. E típus gyakorisága a hon6