Székesfehérvári Szemle 7. évf. (1937)

Marosi Arnold. 75 cm. A letörött fül itt is a nyakpárnához kapcsolódik, ami szembeötlő példája a barbár motívumok a késő római kerámiára való befolyásának. (L. sz. 8196.) Ugyanez a díszítés a tipikus római edényeken vékony nyakgyürü alakjában jelenik meg. Példa erre a székesfehérvári múzeum vértesacsai 1937-ikiásatása második sírjának művészi alakú,345cm. magas, talpas-füles korsója, melynek nyakát gyűrű díszíti, a fül felső végén pedig kiemelkedő szemölcse van. (V. t. 2. kép.) Bronz- és üvegedények hasonló készítményei utánzata ez a késő római kerámiában. A simított edényekkel együtt talált leányfalusi korsón szintén látható ilyen dísz (Arch. Hung. IX. 46. 1. és 30.

1.1. к.). A korsóval talált egyéb mellékletek a bal lábnál üvegpalack, a balkaron fonott bronz karperec, a mellcsonton serlegalakú üvegpohár töredékei, a nyaknál üveggyöngyök, a jobb tenyérben rossz tartása miatt meg nem határozott bronzérem. Nyakgyürűje van még a múzeum két sárgamázas korsójának is. Az egyik magassága 31*3 cm., szájnyílása függélyes peremet visel, testének felső részét és derekát két-két körkörös barázda diszíti. (V. t. 3. kép.) Dunapentelei sírlelet. Állítólagos egyéb mellékletek 23 cm. hosszú vaskés, cserép mécses FORTIS felirattal, T alakú fibula (Lt. sz. 3653—3656). A másik mázas korsó 33 cm. magas. Tölcséralakú szájnyílása keskeny peremet visel. Különös vonása, hogy párnaszerű nyakgyürű alatti része is gyűrűzött. Lelőhelye Csákberény. (Lt. sz. 1390.) A hunkorszaki simított technikának hazánk területén — Alföldi szerint — a laténkorszak tradíciójára nyúlnak vissza. Kézzelfogható bizonyítéka ennek a székesfehérvári múzeum nagyhörcsöki széles, szalagfüles kelta urnája, melyen a perem alatti mezőn van zeg-zúg vonalban haladó besimított szalag. (Arch. Hung. XI. sz. 22. t. 103. 1.) A Krisztus utáni időkben először Déloroszországban jelenik meg a besimított diszítés. A népvándorlás innen hozta azt a Duna medencébe, ahol a Nagyalföldön és Erdélyben a szarmata-jazig, germán és hun leletek között van nagyobb számú képviselője. Kezdetben csak a Duna vonaláig terjedt, de a IV. században azt átlépve már Pannoniában is megjelenik. Erről eddig csak a határmenti telepekről voltak adataink. Csákvári és tác-fövenyi leletek szerint azonban kiterjedt az a provincia belsejére is és e leleteknek ez nyújt különös jelentőséget. A csákvári sírokban a kerámia mellett egyéb jelei is vannak ennek a barbár előretörésnek. Ilyen egy a murgai fibulával (Arch. Hung. IX. 26. t.) azonos típusú bronz fibula, melynek forrása a latène kultúra, de Oroszországban Kr. u. a IV. századot is túlélte (U. o. 48. 1. 97. sz. jegyzet). Csákváron a vasfibulák mind ezt a típust követik, a bronzok a fenti kivételével T alakúak. A bronzcsatok közül háromnak (L. sz. 8085, 10461, 10463) kerek for— 64 —