Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Származására vonatkozólag azonban megoszlanak a nézetek. Maga Frivaldszky Imre, aki ezt a madarat először írta le, azt hitte hogy ez a madár — az ő „félholdas galambjának — a Streptopelia risoriának, mint törszalaknak egyik fajtája. Ezt bizonyítja az is, hogy a balkáni kacagógerlét Columba risoria L. var. decaocto néven irta le. Dr. Hans von Boetticher, aki a világháborúban három évig Bulgáriában élt s utána is többször járt ott, „Die Hühnervögel und Tauben Bulgariens" címmel tanulmányt írt, mely a „Kócsag" 1930. I -II. számában is megjelent. A szerző hangsúlyozza, hogy Bulgária rendkívül érdekes madárvilágában a tyúkok és galambok különleges figyelmet érdemelnek. A balkáni kacagógerle pedig — a bolgárok „gugutka"-ja— az ottani madárvilág legérdekesebb jelensége. Maga is foglalkozott vele s arra a meggyőződésre jut, hogy a balkáni kacagógerle nem tartozik a Streptopelia risoria alakkörébe. Ezt a megállapítást mi is elfogadhatjuk. A szófiai állatkertben ugyan kelt ki a két alaknak néhány korcsa, azonban, hogy ezek egymás között, vagy az eredeti alak valamelyikével tovább szaporodtak-e, arról nem kapott hírt. Akár származásának kérdése, akár hazai előfordulása szempontjából nézzük, a balkáni kacagógerle mindenképen érdekes madár, mely hazánkban az utóbbi években tűnt fel. Hogy mimódon került ide, az teljes bizonyossággal nem állapítható meg. Tény, hogy a Balkánon elsősorban azokban az országokban, illetve városokban található meg, melyekben törökök élnek, vagy éltek. így Törökországon kívül Bulgária, Makedonia, Szerbia (Belgrád), Albánia, Montenegro, Bosznia és Hercegovina (Mostar). Magyarországon bolgár kertészek közvetítésére is gondolnak, de valószínűinek látszik Kleiner Endre dr. egyik feltevése, mely szerint természetes letelepedése is lehetséges. Ha a rendelkezésre álló kevés adatunkra — Berettyóújfalu, Monor, Bezdán (Bács m.) — támaszkodunk, meg lehet figyelni a balkáni kacagógerle délkelet—északnyugati irányú fokozatos előretörését. Ebben az irányban jutott el Székesfehérvarra, ahol pedig még bolgár kertészek közvetítésére sem lehet gondolni. Székesfehérváron 1935-ben november első napjaiban ötöt, 1934 november végén pedig kettőt figyeltem meg közvetlen közelről. A városban különben nem volt ritka jelenség már korábban is, eddig azonban erről a helyről a madártani irodalom számára — tanulmány híján — ismeretlen volt Most azonban e közlés által a múzeum belekapcsolódott a kutatás hálózatába és minden remény megvan arra, hogy rövid időn belül már maga a madár is látható lesz a természetrajzi teremben. Ugyanis a városnak falusias jellegű részében elég gyakran szem elé kerülnek. Rendszerint a gazdasági udvarok végén figyeltem meg őket, amint egykedvűen üldögéltek a gyümölcsfákon. Innen szálldostak le egyenkint a baromfi közé és a hulladékban keresgéltek. Meglehetősen jámbor és jóindulatú benyomást keltettek. Itteni viselkedésük tehát hasonló ahhoz, ahogyan Kleiner Endre dr. Monoron megfigyelte, sőt dr. Hans von Boeticher is megemlíti, hogy a szófiai állatkertben már szárnyasok számára szórt eleségből lakmároztak. Végeredményben tehát a balkáni kacagógerlével egyre gyakrabban kell számolnunk hazánk madárvilágában Megjelenése nem elszigetelt, modorának megítélése egységes, földrajzi térhódításának folyamata természetesnek látszó : ezek az eddig leszűrhető általános eredmények. Ujabb támpontok és megfigyelések csak tisztázhatják, vagy igazolhatják mostani nézeteinket. Végül Székesfehérváron történt megfigyelésével hazai elterjedésének eddigi legnyugatibb pontját ismertük meg. Radetzky Jenő. Philipp István hagyatéka. Önzetlen, kiváló munkatársunk távozott körünkből az elmúlt esztendőben. Philipp István ciszt. r. gimn. rajztanár emlékét sirattuk földi fájdalommal, ki immár a tudás tisztultabb világából tekint le szeretett Fehérvárjára. Kevés ember volt annyira szerelmese - 54 -