Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Dormuth Árpád úgy történik ez az emberi közületek, községek, városok, vidékek, nemzetek életében is. Egy vidéki város kulturális élete sok szálból tevődik össze: egyedek egyéni kultúráján kivül a tömegek gazdasági célja, életkörülményeik, világnézeti megoszlásuk mind megannyi tényező, melyek többé kevésbbé befolyásolják kulturális haladását. Mindenekfölött azonban a városnak egy nagy közösségbe, a nemzet testébe való tartozandósága az, amely irányt ad kulturális fejlődésének. Önálló irányt, új kikezdést tehát ne keressünk a mi városunk életében sem. A vidéki város mindig magán viseli az ország közállapotainak bélyegét. Kultúrája rendesen a fővárosnak tükörképe bizonyos egyéni színezettel átalfestve, ami az illető vidék, avagy népi tájegység sajátosságaiból tevődik össze. Áll ez főkép az újkorban a XIX. század közepétől kezdve, mióta a technikai és közlekedési eszközök az eszmék terjedését meggyorsították. Azelőtt egy-egy vidék képezett szellemi gócpontot, mint Erdély, a Tiszántúl (Alföld), a Felvidék, vagy a Dunántúl. E tájszemléletet részben a közös életproblémák, az anyagi és politikai egymásrautaltság, részben vallási, felekezeti erők, mint világnézeti összetartó kapcsok adták meg. A transsilvanizmus pl. ma is eleven gondolat, melyben a nemzeti létfenntartás közös szükségessége és az összetartozandóság eszméje eggyé kovácsolta az egyéneket elmosva még a világnézeti ellentéteket is. A Tiszántúlt a református magyar öntudat, a Felvidéket a lutheri evangélikus világszemlélet, mig a Dunántúlt a katolikus nyugattal való közösség avatták szellemi egységekké. E tájegységből azután egy város emelkedik ki mint centrum : Kolozsvár, Kassa, Debrecen, Pannonhalma vagy a Dunántúl püspöki városai: Székesfehérvár, Esztergom, Győr,Szombathely, Pécs, avagy Veszprém, melyek azonos mozaikszemei ennek a szemléletnek. Nem célom itt rámutatni Pannonhalma és Fehérvár, vagyis a középkori egyház kapcsolataira, az itteni káptalani iskolák és a kir. kancellária szerepére, amiket a 140 éves török megszállás nyom nélkül eltüntetett, és amire ma is csak halvány fénysugár világít rá, sem arra a civilizatoríkus munkára, melyet a XVIII. században ide települő német és idegen kereskedő és iparosnép a kamarai adminisztrációval együtt a romok fölött végezett. A rendi magyar társadalom szerepe a legfontosabb, mert a nemzeti lét védőbástyája lett a megyei életen keresztül, és belőle áradt^ először fény a nemzet egészének kultúrájára. Az Amadék, Ányosok, farádi Vörösök, Meszlényiek szerepe eléggé ismeretes a XVIII. század berendezkedő munkájában, míg a kulturális élet első hajlékát: a „Sedes doctae Palladis" őrhelyét az egyház első katonái, a nagy Pázmány rendtársai, a jezsuiták állítják fel városunkban.

1

) - 14 -