Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)
À tác-fövenypusztai ásatás. másik kisebb töredéknek, két, illetőleg három gallértaggal. Az egyiken itt is meg van a betűcsap. Lelőhelyük a főhajó nyugati falának apsis melletti része, ahonnan egyéb üvegdarabok és terra sigillata is kerültek elő.'(Lt. sz. 9097). Hálós díszítés nyomai láthatók még egy, a főtemplom hajójának középtáján előkerültvas diatretumon is négy hegyes kiemelkedéssel. A közelében talált három egyéb üvegtöredék egyike, egy peremrészlet, szintén vas diatretumhoz tartozhatott. A velük együtt lelt három kis bronzérem: Constantius Gallus és két Valens. (Lt. sz. 9103). Az öszszes vas diatretum töredékek száma, beleszámítva a főhajó kutatóárkának már említett darabjait is, összesen 8, ami, tudva azt, hogy Pannónia területéről eddig csak négy leletről 17 ) van tudomásunk, igen nagy eredmény. A többi üvegtöredékek közül a domborúak edényrészek, a laposak tükör, ablaküvegdarabok lehetnek. Némelyik gyönyörű, irizáló színével kelt figyelmet, öt darab gömbös diszével, egy hegyesen végződő törött ékítménnyel válik ki. (Lt. sz. 9097, 9110, 9113, 9117, 9122). Egy kis töredék sajátos pereme hasonlít a fentemlített nodusos kehely pereméhez, valószínű ez is kehelymarad vány. (Lt. sz. 9122). Az ólomtábla a keleti hajó északi részének keleti fala mellett került elő. (5.k.) Alakja hosszúkás négyszög,magassága92, szélessége 7*7 cm. Formája, domborműves ábrázolása teljesen megegyező a dunapentelei lelettel. Méretekben is nagyon kevés az eltérés, ennek ugyanis szélessége 8, magassága 94 cm. 18 ) Egy műhelyben, ugyanazon mintával készülhettek, mert a dunapenteleinek leirása teljesen vág a mienkével. A tábla hosszabb oldala mellett két ferdén hornyolt oszlop emelkedik lábán magas párnatalppal, fent leveles fejezettel. Az oszlopok felett medailionokkal díszített, félköralakú ivezet zárja a teret. Ez ívhajláson kívül a sarkokat tarajos, szakálas kigyóalak és csillag töltik ki. Az ívezettel és oszlopok által körülzárt tér díszítése négy sávra oszlik. Az ív alatti részt Sol, a Nap-isten sugarasfejű alakja foglalja el négyes fogatával. Fejét csillagok környezik. Testét övvel átkötött, rövid chiton és lebegő chlamys takarja. Jobbját fölemelve tenyerét kinyújtott újakkal mutatja felénk, balkezével gömböt fog. A középen látható pontozott körszalag és alatta három levéldísz a kocsi elejét jelzi. A kétfelé száguldó lovak közül a szélsők kifelé ágaskodnak, a belsők fejüket visszafordítva rohannak. A második sáv közepén álló nőalak Eppona, a lovak védőanyja volna, újabban pedig a sziriai Atargatis istennőnek tartják. A feléje tartó lovasok kabir lovasok vagy Dioscurok. Mögöttük és alattuk az egyik oldalon sisakos, lándzsás, paizsos katona és __ 67 -