Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)

Székesfehérvár eleste és Warkocs György hősi halála. nem rombolják, hogy egyszerre két oldalról nem támadhatnak, így e

gy napos szünet következett, amelyen csak heves tüzérségi harc folyt mindkét oldalról. m Ezalatt azonban a várban szomorú dolgok történtek. Felbomlott az a példás egyetértés, amely eddig a védelem sikerét biztosította.A három roham visszaverése a védők felének életébe került. A Ferdinánd uralmáért különben sem nagyon lelkesedő polgárságot csüggedés szállta meg. Az elmúlt hetek eseményei arról győzhették meg őket, hogy Ferdinánd nem képes megvédeni az országot. Kardcsapás nélkül jut az ellenség kezére Pécs, amely az egykorú török historikus szerint »paradicsomhoz hasonló régi és nagy város, melynek egész környéke kert és rózsaliget.« Az ide küldött idegen zsoldosok gyávasága miatt elveszett Esztergom és Tata s most rajtuk a sor. Napok óta dúlt már a harc az őskoronázó városért, amelyről a szóvirágokat kedvelő keleti történetíró azt mondja, hogy »bástyái a hetedik égbe nyúltak és a fiastyukkal érintkeztek«, amelynek sorsa szintén meg volt pecsételve, mert segítséget sehonnan sem remélhettek. A királynak nincs serege, amellyel felmenthetné őket az ostrom alól, császári bátyja pedig a helyett, hogy Magyarország segítségére sietett volna, Flandriába ment. Nem csoda tehát, ha ilyen körülmények között a polgárság a reménytelen harc helyett a megadást óhajtotta. Aug. 31-én pénteken, mialatt a megerősített külváros falainál rövid ideig tartó küzdelem folyt, azalatt a városi lakosság legszükségesebb holmiját összecsomagolta és el akarta hagyni a várost, de a katonaság fegyverrel visszahajtotta. Közben az egyik csapatvezér bent a várban arra akarta rábírni az őrséget, hogy ne harcoljanak tovább, hanem adják át a várat a töröknek. A bátrabbak azonban a tervet visszautasították és azt válaszolták: »Mit félsz a töröktől? majd elbánunk mi vele!« A spanyolok pedig, akik az olaszokkal együtt rettentően gyűlölték a pogányt, rárohantak és összevagdalták. Az egyenetlenség már nagy méreteket öltött a vallási és politikai tekintetben is meghasonlott polgárság és a soknyelvű katonaság körében, amikor elérkezett Székesfehérvár végzetes napja, a kritikus szept. 2-ika. A szultán előző nap kiadta a parancsot, hogy 2-án, amely akkor vasárnapra esett, kora reggel általános rohamot intézzenek a város ellen. Egyúttal nagy jutalmat helyezett kilátásba azoknak, akik elsőknek jutnak fel a falakra, a várost pedig szabad rablásra átengedte a seregnek. Szept. 2-át megelőző éjjelen szokatlanul sűrű köd nehezedett a mocsaras vidékre. Kora hajnalban a köd leple alatt az ellenség ezrei szép csendben megindultak a város felé.Észrevétlenül keresztüljutottak a külső védővonalakon, és mire a felkelő nap sugarai - 11 -