Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)

Marosi Arnold. egyenes, középen széles vércsatorna nyomaival. Markolata is egyenes, melynek végén három cikkelyű, oldalt összenyomott gombja van külön tagozatú talpazattal. Megvan hüvelyvége is, 10 cm. hosszú bronzpánt domború növénydiszítménnyel. Részletes leírását és rajzát Nagy Géza közli az Arch. Ért.-ben (1906, 130. 1. 5. k. és 134. 1.), Hampel József pedig „Újabb tanulmányok a honfoglaláshoz emlékei"-ről című művében foglalkozik vele (29 1, 200 1. és 83.-t) Hampel e kardot „frank" kardnak tartotta, mely „vagy a külföldön vivott csaták diadalmi jele gyanánt ide jutott idegenföldi fegyver, vagy nem is volt a demkóhegyi pallos már egészen külföldi fegyver" (Hampel J.: I. m. 29.1.) Fettich szerint pedig : „A honfoglaló magyarság katonai szervezkedésének közvetlen emlékei ezek, melyek a honfoglalást megelőző nagy gazdasági és vele együtt katonai fellendülés idejére, a levediai korszak második felére vezetnek vissza." (Fettich N. : A levediai magyarság a régészet megvilágításában. Századok 1933, 396. 1.) Ugyanilyen egyenes pengéjű és gombos fejű pallosformája van aSzékesfehérvári Múzeumban őrzött, honfoglaláskori kardoknak is. Részletes leírásuk és képük az Arch. Ért.-ben (1923-26. évf. 245-257.1.) és a Hadimuzeumi Lapokban (1926, 5—7. sz.) jelent meg összehasonlítva azokat a prágai Szent-István, a varsói Krázsinszkikönyvtár és a kievi Kanenkó-féle gyűjtemény Dnjeper-melléki kardjával. Ez egyenes kardokat, szemben Hampel frank-elméletével, Fettich ezüst bontásos díszítésük alapján, ami az egyik székesfehérvári kardon is kivehető, skandináv tipusú normann kardoknak mondja és Lebédiával hozza összefüggésben. (Arch. Ért. 1931. 62. 1.) Egyrészüket még onnan hozták magukkal, miként a görbe pengéjű szablyát, talán mint ennek tovább fejlődött alakját. A szablya-tipus azonban lassan-lassan kivész és Szent-István korától fogva miként nyugaton, a magyarságnál is az egyenes, kétélű, gombos markolatú pallos-alak lesz az uralkodó típus. A Székesfehérvári Múzeum e három normann kardjából Fettich a Századokban fentebb említett közleményében is megemlékezik (396 1.) mint publikálatlan példányokról. E megállapítása azonban téves, mert miként fentebb jeleztük, ismertetésük, képük már megjelent és csak kettő származik a rádiótelepi temetőből, a harmadik a sárkereszturi utmentén feltárt ősmagyar sírokból való. Uj azonban Fettich ama felfogása a Hampel-féle felfogással szemben, ki e kardokat frank típusnak mondta, hogy ez egyenes kardok normann kardok és miként a kievi kard, még a levediai időkből valók, és „Magyarország területén a honfoglalást megelőző időktől kezdődően a X. és XI. századokon át állandóan divatosak." (Fettich N. I. m. 396. 1.). Az Archeológia Hungarica XII. kötetében (Paulsen Péter: Magyarországi Viking leletek) szintén szó esik a N. Múzeum szé— 93 —