Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)
46 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE római feliratos emléket díszít, itt a középső láb, épen szemben áll, azért látszik egyenesnek. — A D.M. elhelyezése különböző ; a felírat tetején, vagy 2. oldalán, az asztalka tetején, az asztalláb s az áldozat vivő gyermekek közt". „A feliratos mező alatt az emlékmű 28 cm. magas és 59 cm. széles lábazatban végződik, ezzel lehetett függélyes helyzetben szilárdan az alapba beállítani. (Erre hivatkozik Rómer Archeológiai Közlemények IV. köt. I. füz. (Uj évf. II. köt. Pest 1864. p. 51. a VIII. szám alatt, midőn egy Szentendrén talált trachít tábláról beszél, azt mondva: „Alul pöczke vagyon a kőnek, akárcsak a várpalotai díszes sírkövet látnám" 21 .) Az egész síremlék gondos munkáról tanúskodik. Szépen faragott betűi 6. liturgiát (betűegybekapcsolást) mutatnak. Készítették Kr. sz. után körülbelül a II, évszázad második felében 22 . Egy másik ugyancsak Inotáról származó római fölíratos sírkő töredéket őriz a Székesfehérvári Múzeum (6775. 1. sz. alatt), mely Szarka János földjéről került elő, a Székesfehérvár—Veszprém-i törvényhatósági út, illetve vasútvonal közti két domb közül 23 . Á törött, hiányos és alig olvasható kőanyaga bántai homokkő, szélessége 82 cm., magassága a dombormives töredékrészen mérve 73 cm., vastagsága 20 cm. A feliratos mező feletti rész domborműves volt, amelyből azonban a törés folytán, mindössze a harci szekérnek a két kereke s a ló lábának és patájának kis részlete maradt meg. A kő alig olvasható föliratát, a római síríratok nagy ismerője dr. Polgár Iván fejtette meg s szerinte az a következő : 1. AD CATO LUCCONIS 2. VE-SITV-BARAILMAN 3. BVSIG CATONI. AN. 4. VNCENVAPNANA 5. VC XII PCC. olvasva: 1. sor: A(PPIUS) D(OMITIUS) CATO LUCCONIS 2. sor: (FILIUS) VE(TERANUS) ST(IPENDIORUM)(Q)U (INQUE) B(ENEFICIARIUS) AR(TIFEX) A(CTUARIUS) PRIMUS L(EGIONIS) MAN(IPULARIS) 3. sor: BV(ERANIVM) SIG(NAVIT) CATONI AN(NOS.) 21 ) 1. dr. Polgár Iván idézett munkáját. A sírkövet 1933 év őszén Alföldy András egyetemi tanár úr is megtekintette, Marosi Arnold múz. igazgató és Polgár István tanár urak kíséretében, amikor is minden kétséget kizárólag megállapították, hogy sírkő a barbár breucus törzsbeli Aurelius Dialo hamvait takarta s íölírata a következő : Aurelius Dialo a breucusok hetedik cohorsának kiszolgált katonája, aki 50 éves volt, itt nyugszik. Állították a még élő Troucissának az életben lévő Aureliá Maternának és atyjuknak". 22 ) 1. u. o. 23 ) E két föltűnően kiemelkedő halmot az inotaiak „halomdombok"-nak nevezik s a néphit szerint kincset rejtenek. A régebbi fölvételek az ilyen kiugró halmokat pogányáldozó helyeknek, vagy halomsíroknak mondják, ujabban pedig török határdombokat sejtenek bennük. Legvalószínűbb azonban, hogy e két halom semmi más, mint vékony humusszal fedett és benőtt kőrakás, aminőt a köves bakonyaljai szántókon gyakran találunk. Nagyon természetes, hogy mindezt csak egy ásatás döntheti el, mely egyszer s mindenkorra tisztázná a két halom eredetét. 4. sor: (QUINQUAGINTA (Q)V(INQVE) N(ATO) CEN(TVRIA) (Q)V(INTA) A(NIMO) P(IO) N(ERVI) ANA 5. sor: V(ELOT) C(ENTURIAE) DUODECIM P(ONENDUM) QVRAVERVNT.) Magyarul : Appius Domitius Cató, Luccanak fia, kiszolgált katona, 5 évig katonáskodó kedvezményes, műszaki közlegény, a légiónak első számvivője. Az 55 éves Cató részére az áldozat helyét (a sírt) felirattal ellátta, a {sjerváról nevezett kegyeletes, lelkületű, fürge 5. század. Állította a 12. század, (vagyis az egész cohors, melyben 12. század volt 24 .] Római eredetű végül az a kis agyagbögre is, melyet ugyancsak a Székesfehérvári Múzeumban találunk (2276. 1. sz. alatt.) s melyet 1911-ben Lóránt István lelt házának telkén mészgödör ásása közben. Az egyszerű edényke 10 cm. magas, szájnyílása 6 cm., talpa 3.5 cm. átmérőjű, füle hiányzik s felső részén kettős barázda dísz látható. Mint látjuk Inota elég gazdag római korú emlékekben s habár a népvándorlás idejéből közvetlen határából semmit se ismerünk, a környékéről, különösen Várpalotáról származó vegyes népvándorlás és honfoglalás korabeli bőséges sírleletek alapján joggal mondhatjuk, hogy a Fejér és Veszprém vármegyék határából ismert és őseink letelepedése előtt megjelent néptörzsek Inotán is megfordultak 24 * 1 . A község története különben — miután az fontosabb szerepet sohasem játszott — rendkivül hézagos és hosszúidéig Székesfehérvár, később Bátorkő, illetve Palota várának sorsában osztozik. Oklevélszerű följegyzéseink 1193-ig nyúlnak vissza, amikor Inota (Junota) a székesfehérvári kereszteseké 25 . Tudjuk ugyanis, hogy a Martyrius, esztergomi érsek által kezdett s Eufrosina özvegy királyné (II. Géza neje, III. Béla anvja.) által bejegyzett s javakkal megadományozott székesfekérvári keresztes rendek monostorának megalapítását újból III. Béla hagyja jóvá s ezen oklevélben Inota már három szőlővel szerepel. Az adományozást 1252-ben IV. Ince pápa is megerősíti 26 s a község gyér számú lakossága rövidesen kiváltságos helyzetbe jut, mert 1272-ben V. István elrendeli, hogy a székesfehérvári keresztesek egyházának jobbágyai, minden vám és gyűjtéstől szabadok legyenek s egyik országzászlós se merjen náluk erőszakkal megszállni. 1291-ben Inotai György iváncsai földbirtokos nevét olvassuk egy Iváncsán tartott határjárás24 t 1. a Székesfehérvári Múzeum leltárjegyzikét. 2J aJ A várpalotai leletek közül leggazdagabb a Veszprémvármegyei Múzeum igazgatósága által 1933 nyarán végzett ásatás, mely egy 36 sírból álló és k. b. a VI. század második feléből származó, germán jellegű sírmezőt tárt föl 545 drb. melléklettel. Ezek között 5 arany, 18 aranyozott ezüst, 26 ezüst, 54 bronz és 442 vegyes anyagú tárgy volt. Щ 1. Fejér. Cód. Dip!. П. p. 283 és Károly János, Fejérvármegye története II. p. 155., továbbá Knauz Nándor : Az esztergomi egyház monumentái I. p. 142. 2fi J 1. a Veszprémi püspökség római oklevéltára 1896. p. 130 és Fejér Cod. Dipl. IV. p. 125.
