Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932)
10 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE összesen 22 km. Minthogy egy passus = Г48 m., azért 15000. 1'48 m. = 22200'00 m. = 22'20 km. Ezt a távolságot hirdette a felírat utolsó sorának feltűnő nagy két betűje. 10. Római mérföldkő Ercsiben. Méret. A föld felett 160 cm. magas, kerülete fent 139, lent 166; átmérője fent 39 cm, Hol találták ? Most Ercsi ben (Fejér m.) áll a gróf Wímpfen angolkerfjeben, amint a gazdasági hivataltól a kastély felé megyünk bent a kertben. Árnyas, nedves, lejtős oldalban, út mentén. Hengeralakú, barna eres mészkő. Ferdén haladó hosszú soraiban rossz betűi jelenleg olvashatatlanul elkoptak. Az 1. sorban sejti az ember az IMP szót, a 3. 4. 5. sorban több betű nyoma A török hódoltságnak a magyarságot pusztító hatását csak akkor láthatjuk igazán, ha szembeállítjuk annak a török uralom előtti és utáni népesedési adatait. Egy 1494-ből fennmaradt adóösszeírás szerint a Dunántúl összesen 66.942 porta volt. Portánként 2 adófizetőt számítva tehát a XV. század végén a Dunántúlra 133.844 adófizető jobbágycsalád élt. Ehhez hozzászámítva az adóősszeírásban nem szereplő nemesi, városi, bírói és zsellércsaládokat, az egész lakosság 180,000 családra tehető. Egy családra öt lelket véve, a Dunántúl népessége 1495-ben 900.000 körül volt. Ezzel szemben a török uralom folytán a XVI. század alapján már csak 600.000, száz év multán pedig 158.500 ember volt a Dunántúl lakossága. Még a XVIII. század elején, az 1720-iki összeírás szerint is csak 500.000 a lakosok száma, amikor pedig már telepítésekkel is gyarapodott a népesség. „Elveszett tehát a dunántúli magyarságból 400.000 lélek és 225 esztendőnek természetes népszaporodása. Ezt a veszteséget, csupán a mai növekedést tartva szemelőtt, legalább 4 millióra becsülhetjük. A törökdúlás tehát egyedül a dudántúli Magyarországnak 4—5 millió főnyi veszteséget okozott." Ugyanilyen arányban szenvedett Fejér megye is, sőt még fokozottabban, mint a Dunántúl északnyugati vármegyéi, melyek kevésbbé és jóval rövidebb ideig voltak kitéve a pusztításnak, mint a déli és keleti megyék. Fejér megyének a Hunyadiak korában 430 helysége, az 1494-íki adóösszeírás szerint 3090 portája, tehát 6180 adófizetője volt. Ez alapon a családok száma a XV. század elején 8300-ra, az összes lakóké 41.500-ra tehető. Ezzel szemben az 1720-iki összeírás szerint 18.000 volt lakosainak száma, pedig ekkor már jelentős betelepülések történtek. A dunamenti községek, miként Érd, Batta, Ercsi, Adony, Rácalmás, a XVI. század végén még magyar lakosságúak, 1696 körül már mint rácközségek szerepelnek az összeírásokban. Hogyan tűnt el magyar lakosságuk, mutatja az, hogy „az eszéki fordul elö, értelmet nem tudtunk kivenni belőle. A feliratból itt-ott egy-egy betű látható csak. A végén rémlik az AB AQ, alatta biztosan olvassuk : XXVI. Talán ezért nem közöl szövegéből az utolsó számon kívül semmit dr. Kuzsinszky Bálint budapesti egy. tanár az ókori Lexikon II. 41. b) hasábnál Matrica szó alatt, mert betűit ezelőtt sem lehetett olvasni. Ezért is hagyták meg Ercsiben, mert nincs rá szükség a budapesti Múzeumban. E kőnek lelőhelyétől 2—3 római mérföldre van északra a battai határban az a terület (Kliszák), ahol Matrica római táborhely állott. Ez a kő Aquincumtól a 26. római mérföldet jelezte, vagyis 38*48 km-t. A követ látjuk, de feliratát nem ! Dr. Polgár Iván. hídon csupán 1603-ban 80.000 magyar rabot hajtottak át, 1663-ban 100.000-nél is többet. Egyébként is a Dunántúl földrajzi helyzeténél fogva másfél századon át csaknem állandóan csatatér volt." Hogy aztán a XVIII. századi betelepülések és a kuruccsaták, napóleoni háborúk leszámításával az általános nyugalom minő hatással voltak Fejér megye népesedésére, ezt a következő adatok szemléltetik: Az 1785—87-iki összeírás szerint meghatszorozódott, az 1720-iki lakosság 110.000-re emelkedve. A XIX. században l§^7-ben 161.000, 47-ben 184.000, 57-ben 181.000 flcözben szabadságharc, kolera), 69-ben 169.000, 80-ban 209.000, 90-ben 222.000, 1900-ban 236.000, 1910ben 251.000, 1920-ban 262.000. (Forrás: Kalmár Gusztáv : A török uralom hatása a Dunántúl népességére. Föld és Ember, 1929, 49. 1.) M. A. Adonyban bronzkori temetőre akadtak. Adony vármegyénk régészeti leletekben egyik leggazdagabb területe. Múzeumunk számos őskori és római leletet őriz belőle. Legújabban az államépítészeti hivatalnak az Adony—Rácalmás közti országútnak 54—55. számú kilométer köve között végzett útátvágási munkálatai közben akadtak régiségekre. Az út e részlete mellett van a Bönditó, melyet eddig kikerülve nagy kanyarral haladt az úttest. E kanyart 1931 nyarán a Böndi-tó átvágásával megszüntették és az ez alkalommal végzett föld munkálatok közben a tó nyugati partján embercsontváz részek kerültek elő. A csontvázak meltett talált edények néhány darabját összegyűjtve Schaller Lajos, államépítészeti mérnök azokat a múzeumba helyezte őrizetbe. Az edények egyszerűbb kidolgozású, ivópohárkák, csak egy van közöttük díszesebb. Érdekesebb darab egy hosszúkás oldalú, halsütésre alkalmas tálka töredéke. Az edények alakja, anyaga, díszítése alapján a sírok bronzkori temetőből származnak (Lt. sz. 8410—8418,). A török hódoltság hatása Fejérmegye népesedésére.
