Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)

6 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ A Fíáth család emléktárgyai. A múzeumnak helyi vonatkozásban az is célja, hogy a város és megye családjainak történeti, iparművészeti, nyomtatványokban és okmányokban rejlő, muzeális értékeinek megőrzésével, mintegy letéteményese és szemléltetője legyen a családtörténeti emlékeknek. Ilyen emléktárgy csoportja a múzeumnak Fiáth György tüzérfőhadnagy letétje, amely a negyedik terem egyik középszekrényében van kiállítva és annak vonzó látványossága. Az emlékek között látható a főhadnagy dédapjának, eörményesi és karánsebesi Fiáth György cs. és kir. kamarás, huszárkapitánynak tiszti tölténytartója. A kapitány vitézségére jellemző a napóleoni háborúk alkalmával kiadott hadi tudósító (Relation über die bei der К. К. Armee von Italien vom 1. bis 7. Märe. 1814 zu Parma und Reggio vorgefallenen Gefechte) jelentése : Der Rittmeister Fiath war am Kopfe verwundet worden ; — Hauptmann d' Aspre hatte einen leichten Säbelhieb erhalten. — Diese beiden Offiziers, welche selbst alles thaten, was man von braven Männern erwarten kann, loben besonders die Bravour des Wachtmeisters Herztereny von Radetzky Huszárén. A szabadságharcban való szerepéről pedig a „Március Tizenötödike" c. hirlap 1848. okt. 11-ki számában a következőket olvassuk . . . „Filipovícs vezérlete alatt 3000 mond háromezer emberből állva . . . Aba felé tartott. Hazánkfiának (Fíáth György) az ellenség ellen volt 128 nemzetőre, mintegy 200 embere a lakosság közül botokkal felfegyverkezve és egy csapatja a Hunyadi csapatnak ; s igy legfelebb 500 embere. Azonban ő nem ijedt meg, hanem fegyveres nemzetőreit a falu előtt hosszában felállítván, várt míg az ellenséget megpillanthatná. Ekkor lóra ült s segédet vévén maga mellé fel és alá nyargalt, hangosan osztván parancsait, hogy a 8-ik század balra előre kanyaruljon, a 12-ik század pedig jobbra forduljon. És megkezdé a tűzeltetést, azon pillanatban megperdíttettvén rohamindulóra a 18 dobot, mellyet hátul rejtve tartott, s egyszersmind még ráfúvatván a toronyban őrszemül állított trombitással a lovasságnak előnyomúlására szolgáló jelt. És mi lett a következés, az ellenség rémültében azt sem tudá, mit csináljon s azt gondola, hogy egy roppant számú táborra akadt, szaladt és szaladt úgy, hogy még azon lovasság sem érhette volna be, melynek trombitáján Fiát rendelkezése alatt egy ember sem állott. Ilyen ez a határőrezred, hogy nagyra nőj jön." Maga a tölténytáska, mint a napóleoni kor iparművészeti terméke is figyelemre méltó. Fekete bőrrel bevont fatokja előlapját rézből öntött osztrák kétfejű sas, a fekete vállszíjat pedig oroszlánfejet ábrázoló rézboglárból lefüggő hármasláncra akasztott paizsalak díszíti, közepén F. 1. (I. Ferenc császár) monogramm. Kora a XIX. század eleje, jellegzetes, levelekből font koszorúkkal. (Lt. sz. 8259.) Ennél is díszesebb a letéthez tartozó huszártarsoly. A tarsoly vagy tassol eredetileg pénztartó táska volt és az maradt később is, csakhogy összekötötték a karddal. A kuruc korban a kard mellől elmaradhatatlan volt, de akkor a csipő alatt viselték és csak a XVIII. század dereka felé eresztették le annyira, hogy az alsó lábszárt verte. Ez alakban már nem pénztartóként, hanem mint irattartó szerepelt. A mi tarsolyunk piros szattyánbőrből készült ezüstszalaggal borított szíjazattál. Boritó lapját molyette vörös, bársonyszövet takarja gazdag arany- és ezűsthimzéssel. A hímzés közepét I. Ferenc József koronás monogrammja díszíti és így a XIX. század első feléből való. (Lt. sz. 8283.) E tárgyakkal együtt kiállított fénykép Fiáth György fiát, Pompeiust ábrázolja, ki a szabadságharc kitörésekor, mint Wurtemberg huszár főhadnagy a magyar legénységből álló ezreddel Mariampolban állomásozott. Ott olvasták a kezükbe tévedt magyar lapokból a honi eseményeket. Ennek hatása alatt a legénység között titokzatos mozgolódás támad. A tisztikarból csak Fiáth Pompejus veszi észre az óvatos készülődést. S noha könnyen kitalálja, miről van szó : hallgat, nem árulja el őket. Május 28-án éjjel, csöndben, halkan egyszerre csak fölnyergel az egész század és 131 Würtemberg-huszár teljes hadifelszereléssel megáll Fiáth Pompejus lakása előtt. Harsányi őrmester, a mozgalom vezetője, bemegy és elmondja vakmerő tervüket ; azután a század nevében arra kéri Fiáthot, hogy jöjjön velük és álljon az élükre. A főhadnagy a kérésnek nem tudott ellentállni, felköti kardját, elővezetteti lovát, a század élére áll és tovarobog velük. A szökést észreveszik, a tábornok Lenkey János századost küldi utánuk, hogy szép szóval visszatérésre birja a csapatot. A vége azonban az lett, hogy ő is velük tartott és március 31-én szinte diadalmenetben vonultak be Mármarosszigetbe. Innen a rácok ellen vezérelték őket és ott küzdöttek a délvidéken, hol a legénységnek több mint fele elesett, Fiáth Pompeíus pedig a szent-tamási (Turian) véres ütközetben ágyúgolyótól találva aug. 19-én hősi halállal fejezte be életét. (Gracza György : Az 1848— 49-iki nagy szabadságh. tört. I. 419, II. 100. 1.). Emlékét Kiss János egy külön kiadott költeményben örökítette meg. A kiadvány címlapja : Emlékvers Fíáth Pompeius hamvai fölött, ki baj-