Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)

6 SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE MÚZEUMI ÉRTESÍTŐ A Fíáth család emléktárgyai. A múzeumnak helyi vonatkozásban az is célja, hogy a város és megye családjainak tör­téneti, iparművészeti, nyomtatványokban és okmá­nyokban rejlő, muzeális értékeinek megőrzésével, mintegy letéteményese és szemléltetője legyen a családtörténeti emlékeknek. Ilyen emléktárgy cso­portja a múzeumnak Fiáth György tüzérfőhadnagy letétje, amely a negyedik terem egyik közép­szekrényében van kiállítva és annak vonzó lát­ványossága. Az emlékek között látható a főhadnagy déd­apjának, eörményesi és karánsebesi Fiáth György cs. és kir. kamarás, huszárkapitánynak tiszti töl­ténytartója. A kapitány vitézségére jellemző a napóleoni háborúk alkalmával kiadott hadi tudó­sító (Relation über die bei der К. К. Armee von Italien vom 1. bis 7. Märe. 1814 zu Parma und Reggio vorgefallenen Gefechte) jelentése : Der Rittmeister Fiath war am Kopfe verwundet wor­den ; — Hauptmann d' Aspre hatte einen leichten Säbelhieb erhalten. — Diese beiden Offiziers, welche selbst alles thaten, was man von braven Männern erwarten kann, loben besonders die Bravour des Wachtmeisters Herztereny von Ra­detzky Huszárén. A szabadságharcban való szerepéről pedig a „Március Tizenötödike" c. hirlap 1848. okt. 11-ki számában a következőket olvassuk . . . „Fi­lipovícs vezérlete alatt 3000 mond háromezer em­berből állva . . . Aba felé tartott. Hazánkfiának (Fíáth György) az ellenség ellen volt 128 nemzet­őre, mintegy 200 embere a lakosság közül botok­kal felfegyverkezve és egy csapatja a Hunyadi csapatnak ; s igy legfelebb 500 embere. Azonban ő nem ijedt meg, hanem fegyveres nemzetőreit a falu előtt hosszában felállítván, várt míg az ellen­séget megpillanthatná. Ekkor lóra ült s segédet vévén maga mellé fel és alá nyargalt, hangosan osztván parancsait, hogy a 8-ik század balra előre kanyaruljon, a 12-ik század pedig jobbra fordul­jon. És megkezdé a tűzeltetést, azon pillanatban megperdíttettvén rohamindulóra a 18 dobot, mellyet hátul rejtve tartott, s egyszersmind még ráfúvat­ván a toronyban őrszemül állított trombitással a lovasságnak előnyomúlására szolgáló jelt. És mi lett a következés, az ellenség rémültében azt sem tudá, mit csináljon s azt gondola, hogy egy rop­pant számú táborra akadt, szaladt és szaladt úgy, hogy még azon lovasság sem érhette volna be, melynek trombitáján Fiát rendelkezése alatt egy ember sem állott. Ilyen ez a határőrezred, hogy nagyra nőj jön." Maga a tölténytáska, mint a napóleoni kor iparművészeti terméke is figyelemre méltó. Fe­kete bőrrel bevont fatokja előlapját rézből öntött osztrák kétfejű sas, a fekete vállszíjat pedig orosz­lánfejet ábrázoló rézboglárból lefüggő hármas­láncra akasztott paizsalak díszíti, közepén F. 1. (I. Ferenc császár) monogramm. Kora a XIX. század eleje, jellegzetes, levelekből font koszorúk­kal. (Lt. sz. 8259.) Ennél is díszesebb a letéthez tartozó huszár­tarsoly. A tarsoly vagy tassol eredetileg pénz­tartó táska volt és az maradt később is, csak­hogy összekötötték a karddal. A kuruc korban a kard mellől elmaradhatatlan volt, de akkor a csipő alatt viselték és csak a XVIII. század de­reka felé eresztették le annyira, hogy az alsó lábszárt verte. Ez alakban már nem pénztartó­ként, hanem mint irattartó szerepelt. A mi tar­solyunk piros szattyánbőrből készült ezüstszalag­gal borított szíjazattál. Boritó lapját molyette vö­rös, bársonyszövet takarja gazdag arany- és ezűst­himzéssel. A hímzés közepét I. Ferenc József koronás monogrammja díszíti és így a XIX. szá­zad első feléből való. (Lt. sz. 8283.) E tárgyakkal együtt kiállított fénykép Fiáth György fiát, Pompeiust ábrázolja, ki a szabad­ságharc kitörésekor, mint Wurtemberg huszár fő­hadnagy a magyar legénységből álló ezreddel Mariampolban állomásozott. Ott olvasták a kezükbe tévedt magyar lapokból a honi eseményeket. Ennek hatása alatt a legénység között titokzatos mozgo­lódás támad. A tisztikarból csak Fiáth Pompejus veszi észre az óvatos készülődést. S noha könnyen kitalálja, miről van szó : hallgat, nem árulja el őket. Május 28-án éjjel, csöndben, halkan egy­szerre csak fölnyergel az egész század és 131 Würtemberg-huszár teljes hadifelszereléssel meg­áll Fiáth Pompejus lakása előtt. Harsányi őrmes­ter, a mozgalom vezetője, bemegy és elmondja vakmerő tervüket ; azután a század nevében arra kéri Fiáthot, hogy jöjjön velük és álljon az élükre. A főhadnagy a kérésnek nem tudott ellentállni, felköti kardját, elővezetteti lovát, a század élére áll és tovarobog velük. A szökést észreveszik, a tábornok Lenkey János századost küldi utánuk, hogy szép szóval visszatérésre birja a csapatot. A vége azonban az lett, hogy ő is velük tartott és március 31-én szinte diadalmenetben vonultak be Mármarosszigetbe. Innen a rácok ellen vezé­relték őket és ott küzdöttek a délvidéken, hol a legénységnek több mint fele elesett, Fiáth Pom­peíus pedig a szent-tamási (Turian) véres ütkö­zetben ágyúgolyótól találva aug. 19-én hősi halál­lal fejezte be életét. (Gracza György : Az 1848— 49-iki nagy szabadságh. tört. I. 419, II. 100. 1.). Emlékét Kiss János egy külön kiadott köl­teményben örökítette meg. A kiadvány címlapja : Emlékvers Fíáth Pompeius hamvai fölött, ki baj-

Next

/
Thumbnails
Contents