Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)

a ... _ SZÉKESFEHÉRVÁRI S2ÉMLË Ottokár püspök legkisebb könyve* Ismerteti Námesy Medárd. À Fejérmegyei és Székesfehérvári Múzeum őrzi a többi rVohászka-ereklye közt azt a kis noteszt, mely a nagy ember 1904. nyarán tett amerikai útjának napló jegyzeteit, néhány későbbi beszéd- és levélfogalmazványát és egyéb magánjellegű följegyzéseit tartalmazza. Első tekintetre jelentéktelennek látszik ez a legnagyobbrészben ceruzával írt könyvecske ; a betűk néhol annyira elhomályosodtak, hogy csak nagy nehezen lehet kivenni az értelmet. Es mégis — azt hiszem — nem érdektelen és értéktelen dolog ezzel a csekélységgel is foglalkozni, mert ennek nyomán bepillanthatunk a tüneményes világszellem műhelyébe és tapasztalhatjuk, milyen bámulatosan fogékony volt a legkülönbözőbb impressziókra. A 32-ed rét, vörös selyemkötésű, aranyszélű könyvecske mindössze 28 oldalból áll, ebből is 6 oldal üresen maradt. A 22 oldal hol sűrűbb, hol ritkább sorú, mindvégig gyöngyöző, de hevenyészett betűkből álló, jellegzetes írás. Az 1. oldal görög idézettel kezdődik, melynek jelentése : „Istenek után vágyódó emberek." Bizonyára megtetszett a pogány klasszikusnak e sokatmondó pár szava és talán bensőjében épen az új világba hajózó nagy tömegre alkalmazhatta. Ezután rögtön megkezdi utazásának magyar, pár helyen német nyelvű, naplószerű följegyzését. Mikor a hajó elindul, három szót vet papírra : „Ave maris stella" ; köszönti a Szűzanyát, a tenger csillagát. Majd így elmélkedik : „Es ist, der Geist der Ewigkeit . . ," (íme az örökkévalóság lehelete . . .") A továbbiakban sem csupán az éleményeket regisztrálja, hanem minduntalan reflexiókat fűz azokhoz. Pl. a 2. oldalon az egyetemi professzor tanítványaira gondol és így ír : „Magyar ifjúság, tengerre vinnélek ; a tenger lehelete szenteket és hősöket nevel, mert úgy érzem, hogy az Óceán nagyságának megfelelő nagy érzést kér .. . A nagy lélekben hegy is, tenger is van : mélység és magasság." A következő oldalon is akadunk eredeti gondolatra : „Tengeren tengerről irok. Tengeren a szellemi világ tengeréről, melyen ti is eveztek, kedves ifjak, melynek viharjai közt ti is küzködtök ... A nagy Óceán tehát csak kép nekem, mélységes színei csak hangok nekem. Ez a tenger ékesen szóló ahhoz, hogy annak a másik tengernek méltatását adja ; mélysége, kéksége, viharja csak visszatükrözi nekem lelki világotokat." A 4. lap sűrű ceruza-írása annyira elmosódott, hogy majdem lehetetlen kibetűzni ; azt tudjuk csak, hogy a Földközi-tengeren jár, Syraku saet és Karthágót emlegeti az utas. Az 5. lapon panaszkodik, hogy „a bűzhödt levegőben aludni nem lehet ; éjfélkor föl a fedélzetre !" Mikor Gibraltártól a nyilt óceánra hajóznak, megjegyzi, hogy „a hosszú út rossz a kivándorlóknak ; unatkoznak, kártyáznak." S mindjárt meg is fejti az unalom fogalmát : „Unalom=gondolathiány." Hogy ő mennyire nem unatkozik, bizonyítják a következő sorok : „Az erő imponál : ez a szétroncsolt hullám, ez a széttépett seb. S a hajó belevág, egész magával ; ráveti magát, vájja irányát. Óriási erő, tetszik nekem!" Most három lapon át jegyezgeti a hajó-utazás aprólékos jelenségeit, kellemetlenségeit, csak a tengeri betegségről nem szól, mert ez banális lenne. De útitársainak lármája sehogy sincs ínyére. „Nincs gondolatuk. A hegyen máskép érzem magam ; ott csend van, itt nincs. Itt vásár, itt kofák. A nagyhoz csend kell. A nagynak gúnyja a lárma. A lárma gúnyolja a fölségest. Ha egymagam állok, ünnepem van. Itt másokhoz vagyok kötve . . . Bagázsia ! Ó be jó, ha a tenger moraja elfojtja a vásárt." Később ismét panaszolja, hogy „éjjel lent (a hajóban) rémséges a levegő. Elképzelem magamnak, mi a tömlöc. Mennyi párolgó test egy rakáson ! S fönt a tiszta lehelet. Föl kell mennem. A hajó előretör az éjben. Tajtékzó hullámot, mint ragyogó lepedőt terít maga elé s arra fekszik rá. Bolyhos dunnává válik a hullám, mikor ráfekszik terhével : szétnyomja ... A tengert, a fölségest az éj csendjében kell nézni ; aki nem nézi csendben, az nem fogja föl . . . A szem hamar kifogy vagy ködbe vész . . . Köd és korlátoltság : az ember felületessége és oktalansága . . . Kivált ez az olasz vásár, ez a kofatömeg, mely itt körülvesz." A 9. oldalon néhány idegen nevet és lakáscímet olvasunk; a 10-ik már amerikai tapasztalatokrólszámol. A new-yorki élet: „Massaszépség nélkül. Az asszonyok paradiroznak ; nem szép, hastig, (lármás, rohanó) ideges élet! Magyar szakácsnék kellenek 16, 18, 20 dollárral havonként." Azután amerikai katolikus intézményeket jegyez föl, majd kedvesen emleget egy derék papot, „odagurított házát, pipáját és apostoli szegénységét." „Az amerikai papok — írja — sokat dolgoznak." A 14. és 15. lap angol szószedet, praeparatióféle, melyben a helyes kiejtést néha fonetikus írással igyekszik megrögzíteni ; az angol szavak jelentését felváltva, magyarul vagy németül írja le. A 16. oldalon könyvcímek olvashatók. A 17—19. oldalakon már újabb írások vannak, melyek a világháború lezajlása után nemzeti és szociálpolitikai témáknak kivonatos följegyzései. Szószerínt idézzük a túlságosan vázlatos, de igen érdekes lapokat ; az olvasóra bizzuk a befejezetlen gondolatok kiegészítését. „Mindenki tudja : Magyarország a saját történelmének új korszakához érkezett. Kettő közt választhat. Vagy eltűnik a népek tejútjának csillagai közt, vagy Európa keleti felén a nyugat felé törtető szláv áramlat . . . Bár vagyont, tisztességet, önérzetet veszt et tünk, ( de a tejút méltatlan sorsát nem A

választhatjuk. Öngyilkosok nem lehetünk. Ha mástól nem,vissza kell rettennünk, hogy . . . lesz sirásó. Ezer sebből vérzűnk : talpra kell szöknünk.