125 év – 125 tárgy. Válogatás a Fejér megyei Múzeumok gyűjteményeiből. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (2000)

Honfoglalás kori harcos fegyveröve Lelőhely: A Nagylók pusztához (ma Nagylók község) tartozó Erdőmajor agyaggödrében, I 924-ben végzett földmunkák során a munkások honfoglalás kori harcos sírját bolygatták meg. Az előkerült leletek Adamecz Kálmán mérnök révén jutottak a székesfehérvári múzeumba. A lelőhelyet még ugyanezen év októberében Marosi Arnold hitelesítette, kutatóárkában azonban további sírokat nem talált. Kor: X. század Leltári szám: SzIKM 6018. Irodalom: Marosi A.: Adatok Fejér megye honfoglaláskori archaeológiájához. SzSzle, 1936. 43-48.; Fehér G.-Ery K.-Kralovánszky A.: A Közép-Duna-medence magyar honfoglalás- és kora Árpádkori sírleletei. Régészeti Tanulmányok II. Bp., I 962. Véretekkel borított díszes fegyveröv. A csat ezüstből öntött, mélyebb részein aranyozott, pajzs alakú szíjszorító lemezén palmettás díszítés figyelhető meg. A karika csuklósan csatlakozik a lemezhez. Az övet egykor borító veretek közül csupán I I darab került a múzeumba, a többi valószínűleg a találók kezén kallódott el. Az ezüstből öntött, palmettadíszes, a mélyebb részeken aranyozott övdíszek három különböző típust képviselnek, a bőrövre való felerősítésre a hátoldalukon lévő 3-3 nittszög szolgált. A minden bizonnyal a csathoz hasonló módon díszített szíjvég hiányzik. Talán eredetileg sem került a sírba, vagy esetleg az öweretek sorsában osztozott A temetkezés további mellékletei között hét töredékes, rézsútos pontsávokkal díszített, két-két felerősítő lyukkal ellátott aranyozott bronzszalagot és két végén lándzsa alakú - talán stilizált kígyófejet mintázó - dísszel ellátott, öntött bronz karperecet találunk. A sírban nyugvó harcos koponyáján a korszakban gyakori koponyalékelés gyógyulásnak indult nyoma figyelhető meg: a Marosi Arnold által említett "öt koronás nagyságú" sebhely szélén forradás nyomai, körülötte - nyilván a sebet egykor lefedő ezüstlemezre utaló - zöld patinafoltok. Az elhunyt harcossal, pogány szokás szerint, jelképesen lovát is eltemették: a ló húsát a halotti toron fogyasztották el, a sírba csupán kitömött bőre, koponyája és lábcsontjai, valamint szerszámzata (a zabla, és két kengyel) kerültek. A X. századra keltezhető sír, a rendelkezésre álló adatok alapján, magányos lovas temetkezése lehet. Az sem zárható ki azonban, hogy módos kiscsaládi temetőhöz tartozhatott, melynek többi sírját a földmunkák során elpusztították. (Ku. M.) 74