125 év – 125 tárgy. Válogatás a Fejér megyei Múzeumok gyűjteményeiből. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (2000)

Férfi díszmagyar Lelőhely: I 980-ban, vásárlás révén került a múzeum gyűjteményébe. Kor: Az 1920-as évek második fele. Leltári szám: ЪгШЛ 86.22. Irodalom: Balázs Katalin: Az aranydiploma mellé. FMH, I 978. szept. 27. 3. p. Az I 980-ban megvásárolt díszmagyar Romhányi Gyula ( 19081 980) gyógyszerész díszelgő öltözete volt. Nógrádi kisnemesi családja már gimnazista korában elkészíttette számára a ruhát, amelyben egy megyegyűlésen szólalt fel, majd az eskövőjén viselte. A díszmagyar tartozékai: kócsagtollas forgó, föveg, mente, alatta dolmány, csizmanadrág, díszkard, kardkötő öv és rámás csizma. Az öltözettel együtt egykori tulajdonosával kapcsolatos iratok és képek is kerültek gyűjteményünkbe. Romhányi Gyula a gárdonyi, majd Székesfehéváron a Halesz liget melletti patikát vezette. A díszmagyar formai előképe a török ízlésből átvett ún. magyaros, vagyis később magyarosnak tartott férfiruha volt. Ennek lényege a testhez álló hosszú nadrág és az, hogy a dolmány és a mente ujját nem szabták külön, hanem „T" alakot szabtak az anyagból. Ez a szabásmód csak a XVIII. században alakult át. Koronként változott, hogy melyik ruhadarab volt a hosszabb: a XVI. században a dolmány térden alul ért, és hosszabb volt, mint a mente. Később ez az arány fokozatosan megváltozott. 1820 táján volt e két viseleti darab, a dolmány és a mente a legrövidebb. A mentét gyakran viselték vállra vetve. A dolmányt 18

17-től nevezték atillának. Ebben a formában önállósult, s a reformkor magyar függetlenségi törekvéseinek kifejezőjévé vált. A XVII. századtól mindkét felső ruhadarabot paszománnyal és ritkábban hímzéssel díszítették. A kardot mindenkor a dolmány fölé, tehát a mente alá kötötték. A XVII. századtól terjedt el ehhez a ruhatípushoz a csizma viselete, az addigi fűzős cipő helyett. Az 1860-as évek politikai helyzetében ez a magyaros ruha vált a nagy ünnepségek díszöltözetévé. A XIX. század végétől pedig már akármilyen ünnepségeken nem is viselték a díszmagyart: csak a hivatalos állami ünnepeken, a politikailag fontos eseményeken, a diplomáciai és udvari életben maradt szerepe. Egyéb alkalmakkor a nyugati divatnak, a napszaknak és az alkalomnak éppen megfelelő öltözetek, a frakk, a zsakett vagy a zakó feleltek meg a társasági illemszabályoknak. A díszmagyar elnevezést a XIX. század utolsó harmadától találjuk meg, jelezve e névvel az öltözet kifejezetten díszelgő, ünnepélyes jellegét. A díszmagyar ilyen értelemben mindig megtervezett öltözék volt, ekkortól általában fekete színben készült, bár főúri körökben készítettek színes díszmagyarokat is. Az 1860-as évektől a női ruházatban is megjelent a díszmagyar: az uszályos szoknyához pruszlikot, ingvállat és kötényt, ritkábban mentét is viseltek a hölgyek. (D. Zs.) 158