Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

1 lines a népi kultúrának olyan része, amely tömörebben foglalná össze, változatosabban tükrözné a paraszti élet egészét, mint a ház. A ház védelmet, nyugvóhelyet nyújt lakóinak, mint a „földművelő, állattartó falusi üzem központja" munkatér és raktár egyszerre, valamint ünnepi alkalmak, szórakozás idején díszlet. Építési módja, beosztása, a vele egységet alkotó gazdasági épületekkel együtt, a legszűkebb emberi közösségről, a családról, annak anyagi tehetségéről, igényeiről, ügyességéről, hagyomány-alakította ízléséről vall. Ez jelenkori néprajzi szemléletünk, amellyel a közelmúlt és a távolabbi századok paraszti épületeire visszatekinthetünk. A kortárs megfigyelők korántsem nézték a falusi házat ilyen szemmel. Különösen hosszú volt az út, amíg a tudomány és a közvélemény felfedezte a paraszti építkezés esztétikai értékeit, meglátta benne a népművészet megnyilvánulásait. Parasztházainkról szóló XVII. századi szűkszavú feljegyzések írói, a kíváncsi külföldi szemével látó utazók a lakáskultúráról az általános életszínvonal szint jelzőjeként írtak, és nem éppen lakóik gazdagságára következtettek, megpillantva a tiszántúli nádfalú házakat (Simplicissimus, 1683.), vagy a hajdúnánási nádtetős vályogépületeket (Pinxner, 1693.). Ugyanilyen gyakorlatias szempontból nézte a parasztházakat Bél Mátyás is egy fél évszázaddal később, aki Magyarország államelméletét kívánta írásba foglalni, és e munkájához kicsiny tudósgárdájával országszerte gyűjtéseket végeztetve, a falvak építkezéseinek is első tudatos megfigyelője lett. Heves megyei tapasztalatairól így írt: „A házakat nyerstéglából építik, főleg a síkvidéki falvakban. Mások vermekben laknak, de itt raktározzák el élelmiszereiket is. Vannak, akik sövénnyel kerített kunyhókban laknak. A hegyvidéken gerendáikból összerótt faházakat építenek, de tetőfedésre mim- 5