Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Szemle
Alba Regia 46. (2018) 249-253. S. Lackovits Emőke Lukács László: A káli-medencei lakóház a Dunántúl népi építészetében A Szent István Király Múzeum Közleményei A sorozat 52. szám. Székesfehérvár, 2017. 368 p.1 A székesfehérvári Szent István Király Múzeum tudományos sorozatának 52. köteteként jelent meg Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár, műemlékvédelmi szakmérnök kötete, amelyet édesapja, Lukács József kőművesmester (1909—1998) emlékének ajánlott. A könyv a Káli-medencében 1981—1987-ig tartó közös néprajzi-történeti kutatás egyik legkidolgozottabb területe, amely a Szerzőnek kandidátusi értekezése volt, és amely most teljes terjedelmében, mintegy 368 oldalon, nyolc fejezetben látott napvilágot, kiegészülve német nyelvű összefoglalóval. Rendkívül gazdag képanyagot kapcsolt a Szerző értekezéséhez, amelyeknek döntő többsége az épületekkel, az épületek jellemzőivel, összetevőivel és az összehasonlító anyaggal kapcsolatos, de felvillantja 19 fényképpel a közös kutatás hangulatát is. A terület gazdag építészeti örökségét Somogyi Győző festő- és grafikusművész helyi lakóépületekről készített rajzaiból egy válogatással reprezentálja, amely nem csupán szemléletesen, hanem művészi megfogalmazásban jeleníti meg a Káli-medence nyolc településének népi építészeti emlékeit. Sajnáljuk, hogy nem számozta be a Szerző a képeket, ábrákat és nem adott róluk listát, amelynek segítségével bármikor bármelyik visszakereshető lenne. A kötet szövegszerkesztője Ladányi Beáta, a rajzokat Szabóné Demény Monika készítette. A nyolc fejezetből az első a Bevezetés, amelyben két alfejezet található: az egyikben a Káli-medence népi építészeti kutatásának történetét tekinti át, a másikban bemutatja értekezésének célját, módszerét, valamint forrásait. Az első alfejezet rövid összefoglalás a nyolc község társadalmáról, vallási viszonyairól, valamint arról a nagyon hézagosnak mondható kutatásról, amely csupán érintette ezeknek a falvaknak építészeti jellemzőit: így Jankó János, Viski Károly, Tóth Kálmán, Nászay Miklós, Padányi Gulyás Jenő, Barcsai Tibor, Dercsényi Dezső, Vargha László, Entz Géza, Gerő László, Tóth János, Vajkai Aurél 1902-1965 között készült munkái egyaránt csak szórvány adatokat tartalmaznak erre a térségre. Cserjéssy Károly is csak Köveskállal foglalkozott kéziratban maradt művében 1935-ben. A felsorolt kutatók elsősorban kővágóörsi adatokat hoznak, illetve egy mindszentkállait. Ugyanakkor az egykori Országos Műemléki Felügyelőség archívumában számos lakóépület és szőlőhegyi építmény felmérését őrzik, amelyeket az OMF megbízásából végeztek építészek, valamint az Iparművészeti Főiskola belsőépítész hallgatói, de jól használható anyag található a Néprajzi Múzeum, továbbá a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Adattárában, hiszen az utóbbi intézmény Bakony—Balatonfelvidék tájegységébe a Káli-medencéből is bekerültek különböző építészeti objektumok, amelyeknek kiválasztása, feldolgozása, majd berendezése Csukás Györgyi néprajzkutató munkáját dicséri. Mindezek ismeretében elmondható, hogy az igazi monografikus vizsgálatot, a helyszíni, a levéltári kutatást, az összehasonlító elemzést egyedül Lukács László végezte el, amely hiánypótló, fontos, sőt meghatározó fejezete a magyar néprajztudománynak. A második alfejezetben a Szerző tanulmánykötetének kettős célját határozza meg: a népi építészeti emlékek bemutatását, morfológiai leírását, továbbá elemző-összehasonlító vizsgálatát és e kettő együttes eredményeit. Egyidejűleg rámutat módszerére és forrásaira. A leíró részben helyszíni vizsgálat eredményeként imponálóan nagyszámú hagyományos épületet mutat be teljes részletességgel, kitérve a lakóépületek külső megjelenésére, ezek alkotóelemeire, rávilágítva mindazokra a változásokra, amelyeket a történeti-társadalmi folyamatok eredményeztek, nyomot hagyva az építészeti örökségen is. Az elemző-összehasonlító fejezetben a Káli-medence népi építészetét, annak minden jellemzőivel elhelyezi a Dunántúl népi építészetében, rámutatva azokra az összefüggésekre, kapcsolatokra, amelyek a Káli-medence települései és a Dunántúl más tájai között léteznek. A második fő fejezet a káli-medencei lakóház morfológiai leírását tartalmazza, hét alfejezetre bontva. Az első a falazat jellemzőit veszi sorra. Mindenekelőtt megállapítja, hogy a Jankó János által meghatározott, a Balaton-felvidékre jellemző favázas sövényfalnak a Káli-medencéből mindössze egyetlen előfordulása ismert, de az is csupán emlékezet szerinti, viszont talált még olyan adatszolgáltatót, aki ezt a technikát el tudta mondani és az egykor állt lakóházat emlékezetből be tudta mutatni. Tekintettel arra, hogy 1735-ben még a templom sövényfalú volt, ez jellemezhette a lakóépületeket is, ámde a Szerző vizsgálatai nyomán rámutatott arra, hogy a 18. század második felében az országos fahiány miatt szorult ki ez a technika azokon a helyeken, ahol bővében voltak az építőanyagként használható kőnek, amelyre vonatkozóan levéltári forrásokra hivatkozik. Szórványosan adatokat talált a tömésfalra, a többrétegű fal (két ' Elhangzott 2017. december 7-én Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban rendezett könyvbemutatón. 249
