Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Király Péter: Rezidenciális zeneélet a 17. századi Magyarországon
Mikusi Balázs-. Joseph Haydn vonósnégyes-gyűjteménye ekkoriban kritikus szemmel tekintett végig addigi életpályáján, megbékélni próbálván a maga kisebb-nagyobb vétkeivel, aligha feledkezhetett meg Wernerrel való problematikus kapcsolatáról, hiszen elődje — amennyire a ránk maradt hivatalos dokumentumokból megítélhetjük - egyértelműen úgy érezte, hogy briliáns ifjú kollégája nem tanúsít iránta olyan tiszteletet, amilyen élemedett kora és több évtizedes udvari szolgálata alapján megilletné. Ha pedig Haydn 1801 vége táján valóban emlékezetébe idézte Wernerrel való egykori konfliktusait, egyfajta „aha”élmény érhette, amikor kezébe került régi és nagyra becsült barátja, Johann Georg Albrechtsberger frissiben megjelent Sei Quartett,i con Fugbe című kiadványa (amelynek egy példánya, mint láttuk, fenn is maradt személyes kottagyűjteményében). A sorozat hat kvartettet tartalmaz különféle vonóshangszer-összeállításokra, s a hat darab mindegyike egy lassú tételből, egy fúgából, egy menüettből és egy fináléból áll. Az önálló fúga-tétel beillesztése — kiváltképp egy-egy lassú „prelúdiummal” előkészítve — ekkoriban már igencsak ódivatúnak számított — aligha véleden, hogy a címlap is kifejezetten utal a művek e sajátosságára a „kvartettek fúgával” megjelölés használatával. S talán éppen ez a megkésettség lehetett az, ami leginkább megragadta az Albrechtsberger-sorozatot kézbe vevő Haydn figyelmét, amennyiben ödetet adhatott számára, miképpen tehetné jóvá egykori udvari felettese iránti tiszteletien magatartását. Werner oratóriumai a magul ; eredeti formájában ekkorra már ugyancsak elavultak, a bennük szereplő fúgák és zenekari bevezetők azonban — eredeti környezetükből kiragadva és a vonósnégyes műfajában „újrakeretezve” — még mindig ékes bizonyságai lehettek a néhai mester kontrapunktikus tudásának; éppen ezt a zeneszerzői erényt pedig maga Haydn is nagy becsben tartotta. Mi több, annak a címlapon való deklarálásával, hogy a kiadvány közreadója — egyszersmind pedig a kor leghíresebb zeneszerzője — Wernert „különleges tiszteletre” méltó, „híres mesternek” tekinti, Haydn személyesen szavatolt azért, hogy a bécsi zenekedvelő közönség ismét emlékezetébe idézze Werner rég letűnt zeneszerzői dicsőségét. Olyan szerény, de valóságos „Werner-reneszánsz” volt ez, amelynek sikerét csak Haydn személyes tekintélye biztosíthatta, s a komponista joggal érezhette, hogy e kiadvány megjelentetésével utólag mégiscsak némi elégtétellel szolgálhatott évtizedekkel korábban elhunyt elődje számára. A másik régi rejtély, amelynek megfejtéséhez Haydn vonósnégyes-gyűjteménye hozzásegíthet bennünket, a ma 42-es opus-szám alatt ismert d-moll vonósnégyes keletkezése. Ez a mű kezdettől fogva zavarba ejtette az elemzőket (Haydn más kvartettjeihez mérten) viszonylag csekély terjedelme és magában állása folytán: szemben a Haydn-életműben megszokott hatos, vagy legalább hármas csoportokkal, ez a kompozíció egykeként jelent meg, és a rendelkezésünkre álló dokumentumok tanúsága szerint a komponálás idején sem akadtak társdarabjai. A kézenfekvő magyarázat minderre az, hogy a mű kifejezetten Franz Anton Hoffmeister azon kamarazenei kiadványsorozata számára készülhetett, amelyben első kiadása napvilágot is látott, ezt a feltevést azonban semmilyen ránk maradt korabeli dokumentum sem támasztja alá.32 33 Ha azonban egy pillantást vetünk Hoffmeister sorozatának kiadástörténetére, majd Haydn kottatárának jegyzékére, egy feltűnő egybeesés ötiik a szemünkbe. Hoffmeister 1785 novemberében indította útjára kamarazenei sorozatát, amelynek első kötetében saját hegedűduóit, illetve Johann Baptist Vanhal egy vonósnégyesét adta közre.” Az ugyanazon év decemberében megjelent második kötet még sokszínűbb repertoárt kínált: Ignaz Pleyel két vonósötöséhez két Hoffmeisterkompozíció — nevezetesen a Terzetto I""‘ Scolastico feliratot viselő C-dúr vonóstrió és egy B-dúr hangnemű kvartett [4. KÉP] — csatíakozott. Márpedig Haydn kottagyűjteményében éppen két Hoffmeister-művet találunk: ezt a kvartettet (HBV 46) és ezt a triót (HBV 92).34 Az egymáshoz meglehetősen közel eső lemezszámok (a vonósnégyesé 16, a trióé 20) már önmagukban is felkeltik a gyanút, hogy e két tétel egyszerre kerülhetett Haydn birtokába, az op. 42-es (Hoffmeisternél 32-es lemezszámmal megjelent) d-moll vonósnégyessel való kapcsolat azonban annak az alkalomnak a hozzávetőleges rekonstruálását is lehetővé teszi, amikor a kották Haydnhoz érkezhettek. Kamarazenei sorozatának megindításakor Hoffmeister nyilvánvalóan Haydnt is számításba vette a remélt közreműködők között, s 1785 vége táján minden jel szerint személyesen találkozott zeneszerző-kollégájával, hogy megállapodjon vele az együttműködés feltételeiről. 1 laydn számára aligha lehetett közömbös, milyen minőségű nyomtatványokat várhat az újonnan alapított kiadótól, s emellett bizonyára részletes tájékoztatást kért a sorozat számára Hoffmeister által megálmodott repertoárról is. Az újdonsült zeneműkiadó pedig a legegyszerűbben éppen azzal válaszolhatott a felmerült kérdésekre, hogy ajándékképpen magával vitt (esedeg postán elküldött) kettőt saját kompozíciói közül, e két modellel a szóba jöhető lehetőségek két szélsőségét érzékeltetve: a vonóstrió ugyanis egyértelműen a legszerényebb hangszeres adottságokkal bíró amatőrök számára készült (a „skolasztikus” terminus tehát ezúttal az elemi iskolára, nem pedig filozófiai tanokra utal), míg a vonósnégyes nem köt hasonló kompromisszumokat, és kiváló technikával bíró első hegedűsre számít. Haydn minden valószínűség szerint legalábbis futó pillantást vetett Hoffmeister ajándékaira, s olyan darabot komponált a számára, amely játéktechnikailag lényegesen kisebb kihívást támaszt az előadókkal szemben, mint ebben az alkotóperiódusban írt egyéb kvartettjei. 32 Hi. WALTER 1998, 300-305. 33 A sorozat tartalmáról Id. WEINMANN 1964, 133. 34 Franz Anton Hoffmeister: Terzetto Im Scolastico di Hoffmeister. |Bécs: Hoffmeister, 1785]. (RISM H 5971/1, jelzet: Z 41.182.) 107
