Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Szemle
Szabados György: Székesfehérvár új Árpád-kori történetéről számol azzal, hogy a 10. század első felében igen terebélyes Árpád-családfa (erről a 950 körül Bizáncban összeállított kormányzati kézikönyv tudósít. Moravcsik Gyula szerk.: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest, 1984. 49.) több ága az ország több vidékén tarthatott szállást, s ezek közül az lehetett a nagyfejedelmi központ, amelyik ág éppen a főhatalmat kézben tartotta. Annál inkább meggyőző Zsoldos azon okfejtése, amelynek értelmében Fehérvár neve a magyar nyelvben keletkezett (21—23). Ezt azért volt fontos tisztázni, mert a különböző nyelvű kútfők különböző nyelveken említik a város nevét. Az 1055-ben kiadott ún. tihanyi alapítólevélből ismerhető Feheruuaru reá meneh hodu utu reá magyar szövegemléken kívül 1009-ből a latin Alba/Albensis civitas, 11. század közepi forrásokból a német Wzzenburch, majd a 12. század elejéről a szláv Belegrava alak tűnik elénk. Ez utóbbit tartotta Kristó Gyula a név eredetijének, jelentős számú szláv ajkú lakosságot feltételezve (Kristó Gyula: Székesfehérvár legkorábbi nevéről. Farkas Gábor szerk.: A székesfehérvári Boldogasszony bazilika történeti jelentősége. Székesfehérvár, 1996. 163—179), és ezt a véleményt cáfolta meg Zsoldos Attila, joggal kérve számon a szlavofil elmélettől, hogy hol lehetett az a népes szláv alaplakosság, amelyik a 11—12. században ilyen adatközlői erővel bírt. Fehérvár régmúltjának másik vitatott kérdése, hogy itt helyezték-e végső nyugalomra Géza nagyfejedelmet (29—32). Az erre vonatkozó tudósítás évszázadokkal későbbről maradt ránk. Jan Dlugosz lengyel krónikás I. Ulászló koronázásáról (1440) szólva megjegyezte, hogy „Magyarország új királya ama nép szokása szerint teljes királyi díszben a piactéren lévő Szent Péter és Pál templomhoz vonult, amelyben Szent István atyja, Géza van eltemetve Adelhaiddal, Mieszkónak. Lengyelország hercegének leányával, Szent István anyjával” (30). Zsoldos a késő középkori krónika általános érvényű megbízhatatlanságára figyelmeztetve úgy foglal állást, hogy „a legkevésbé sem jelentene megnyugtató megoldást a híradás két elemét egymástól elválasztva kezelni, azaz Géza feleségét illetően hiteltelennek, Géza temetkezési helyére vonatkozóan viszont helytállónak tekinteni a lengyel krónikás elbeszélését” (uo). Való igaz, hogy Géza Adelhaid nevű állítólagos feleségét nem lehet Sarolt helyett István király szülőatyjának tartani, hiszen, csak hogy másra ne utaljunk, a Hildesheimi Évkönyvek szerint 1003-ban István sereggel ment anyai nagybátyja, Gyula ellen; márpedig, ha nem a Gyulák nemzetségéből származó Sarolt szülte volna Istvánt, úgy Gyula sem lehetne István anyai nagybátyja. Ugyanakkor szerintem a legkevésbé sem megnyugtató, ha egy feljegyzés egyik közlésének forrásértékét rávetítjük a másik közlésre. Minden megállapítás hitelét egyenként szükséges mérlegelni, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy problémás forrásokban akadnak megbízható adatok. (Például a késő középkori bajor humanista Aventinusnak a 907-ben vívott pozsonyi csatára vonatkozó leírása állítható, amelyben igazolt és téves adatelemek váltják egymást.) Emellett a logika is azt valószínűsíti, hogy a lengyel krónikás hihetőbben „adja el” a lengyel fejedelmi hitvest állító közlését, ha azt egy reális információra aggatja, mint ha egy másik, szintén légből kapott hírrel kívánná megtámogatni. A következő ellenérv megint nem meggyőző erejű: Géza székesfehérvári temetkezését azért sem tartja valószínűnek Zsoldos, mert szerinte az első ezredforduló idején nem tartozott az Árpádok korai központjai közé, „nemfejedelmi, hanem várispánsági központ volt” (32). Lehet-e fejedelmi és várispánsági központok között valami szabályszerűséget felállítani? Géza apját, Taksonyt a hiteles krónikás hagyomány alapján a nevét viselő Pest megyei település mellett helyezték végső nyugalomra; Esztergom - legalábbis Géza idején — vitathatatlanul egy fejedelmi központ volt, majd egy várispánsági központ lett; s akadnak szép számmal várispánsági központok, amelyek sosem voltak fejedelmi székhelyek. Ennél fontosabb, hogy Zsoldos Attila nem szentelt figyelmet egy fél évszázada ismert komoly érvnek. ,g\ krónikákból merített szempont, hogy ti. nem I. István alapította a várost még egy helyrajzi érvvel is alátámasztható. A bazilika nem áll a középkori Belváros legmagasabb pontján. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a királyi család leendő temetkezőhelye, családi temploma ne a város legmagasabb pontján álljon. Ha nem állt ott, akkor a legmagasabb pontot már olyan más intézmény foglalta el, amelyet nem lehetett onnan elhelyezni. ” A legmagasabb ponton a mai püspöki székesegyház, a középkori Szent Péter-Pál templom áll. (Fügedi Erik: Székesfehérvár korai története a város alaprajzában. Kralovánszky Alán szerk.: Székesfehérvár évszázadai 1. Az államalapítás kora. Székesfehérvár, 1967. 29.) A Szűz Mária bazilika jelentősége a Hartvik-legendából ismert: ezt a „felettébb szépséges templomot a király saját kápolnájának tekintette, r olyan szabadságot adományozott neki, hogy fölötte egyik püspök se gyakorolhasson semmiféle hatalmat. ” (Kristó Gyula szerk.: Az államalapítás korának írott forrásai. Szeged, 1999. 329, továbbiakban ÁKÍF.) Hogyha egy állami-szakrális funkcióját tekintve elsődleges szerepű templom építészetileg másodlagos helyen épült fel, akkor a már meglévő egyházi intézmény csak nyomós okkal maradhatott eredeti helyén, eredeti rendeltetésében. Dlugosz pozitív forrásadata az egyetlen ok, amely kellő nyomatékkai inthette a fiút, Istvánt arra, hogy lejjebb építse bazilikáját: a kiemelkedő helyen az apa, Géza temetkezési temploma állt. A kései feljegyzés és a régészeti-építészeti hagyaték egy irányba mutat, velük szemben csak vitatható érvelés és hallgatás általi mellőzés áll. A fenti összefüggések fényében Fehérvárt ugyanúgy a kései Magyar Nagyfejedelemség egyik központjaként kell számon tartanunk, mint Esztergomot. Még mindig az első ezredfordulónál jár a recenzens, amikor a „Vár, ispánság, megye”alfejezet (33-41) olvasta közben újabb tanulságos olvasmányélmény éri. Amint az ismeretes, a veszprémi püspökség 1009-ben kelt adománylevelével határozta meg István a veszprémi egyházmegye területét, amely Fehérvárat is felöleli. Az innen nyerhető ismeretek „értékét 491
