Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Lukács László: A karácsonyfa elterjedése a Kárpát-medencében

Lukács Lásfió: Néprajz, népművészet, népi kultúra Székesfehérváron

traktusában levő kiállítótermében gyűjteményünk tárgycsoportjainak bemutatásával (kelengyeládák, rokkák, mángorlófák, menyasszonyi koszorútartók, szőttesek, hímzések, csutorák, virágos, évszámos és nemzeti jelképes, magyar címeres tárgyak, szakrális emlékek, szentképek, szobrok, imakönyvek, rózsafüzérek, szenteltvíztartók). Tárgycsoportjainkat a falakon és közvedenül a falak mentén helyezzük el, így a terem alkalmassá válik a Seuso-terem kialakítása óta hiányzó előadótermünk pótlására.

A Szent István Király Múzeum 2013-ig megyei múzeumként a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozott, gyűjtőterülete alapítása, 1873 óta Fejér megye és Székesfehérvár volt. Fejér megye fehér folt a népművészet, a néphagyományok területén — még az 1970-es években is ez a nézet uralkodott nemcsak a közvéleményben, hanem a néprajztudomány művelői körében is. Pesovár Ferenc Fejér megyefehér folt? című 1977-ben megjelent cikkét ezzel indította: „Fejér megyét szokás a néprajzi kutatásban, így a néptánckutatásban is, a megyejelenős neve alapján fehérfoltnak nevelni. ”2 Ugyanakkor Pesovár Ferenc már ebben az írásában megcáfolta ezt a megcsontosodott véleményt: „Fejér megye parasztsága, így a hajdani cselédség is néptánckincsünk összképének kialakításához nagyon sok értékes anyagot őrzött meg. Az is tanulságos, hogy elsősorban nem az újabb táncokról (pl. csárdás) végezhettünk megfigyeléseket — bár ezek egyszerű formákban még a mai napig élnek. A régi táncunk az ugrás tanulmányozható itt szinte valamennyi eddig ismert megjelenési formájában: szóló, páros, négyes ún. csillag forma, csoportos köralak stb. ”2 3

Korábban néprajzprofesszoromtól, a martonvásári Dreher-uradalom pusztáin felnőtt Gunda Bélától még ezt tanultuk: „Ha a térképre tekintünk, agt látjuk, hogy a parasztság művész} jellegű megnyilatkozása, vagyis mindaz amit a „népművészet” területére sorolunk, a veszprémi, fejérmegyei Mezőfóldön a legszíntelenebb, — ott, ahol a táj legnagyobb részét a nagybirtok foglalta el. A cselédházak levegőjében nem virágozhat a népdal, a hímzés és nem díszeleghet a festett bútor... A falvak és a mezővárosok zsellérnegyedeit járva azt láthatjuk, hogy ott a rongyos kabát és a lyukas csizma lett a népviselet. A pusztai cselédek, a zsellérek, a kubikosok válláról nem az idő vagy az ígjés változása koptatta le a díszes ruhaféléket. A mostoha gazdaságtársadalmi körülmények voltak agok, amelyek náluk lényegesen befolyásolták a viseletét és sok más műveltségi elem alakulását. így pl. népdalaik tartalmát is. ”4

Ezzel ellentétben Pesovár Ferenc már 1959-ben, útikönyv számára készült néprajzi összefoglalásában Székesfehérvárról a néphagyományok gazdagságát érzékelteti: „Székesfehérvár különböző népcsoportjai közül elsősorban az Alsó-, Felső- és a Falotaváros lakosságának népélete, mind a város, mind a megye néprajz} térképén külön színfoltot jelent... Ezek közül a leghagyományőrzpbb a Felsőváros. Az egyik legfeltűnőbb sajátosságuk a népviseletük, amit az idősebb generááó még ma is hord. A viseletét az évszakoknak és napoknak megfelelően változtatják. Más összetételben hordják ha a városba, a piacra mennek, ünnepek alkalmával vagy ha otthon tartózkodnak... A parasztságot számos közös ünnepi megmozdulás is összekötötte. Ezek az ünnepi megnyilvánulások elsősorban jeles napjaikhoz és családi ünnepeikhez kapcsolódtak. Nyáron a felsővárosi ifjúság a Rózsás kertbe járt el táncolni. Minden vasárnap volt itt táncdélután. Farsang utolsó előtti vasárnapján volt az egyik legnagyobb báljuk az István-teremben, az úgynevezett batyubál. jelentős mulatságaik voltak a Katalint, Szilveszteri és Húsvéthétfői báljuk. Ezeket vagy a mai kultúrhágban vagy a régi Bárány vendéglőben tartották, és Sebestyénkor ünnepelték a búcsút... Legnagyobb családi ünnepük a lakodalom volt. A lakodalmat Alsó- és Felsővároson kedden tartották. ”5

Székesfehérváron az „alkalmazott néprajz” számos intézményével büszkélkedhetünk. Az Alba Regia Táncegyüttes 1949-ben történt megalakulása óta székesfehérvári fiatalok generációival ismertette meg a népi táncokat, népdalokat, népzenét. Közülük többen is a néptáncmozgalom elkötelezett képviselőiként, néptáncpedagógusként, koreográfusként, népzenészként dolgoznak helyben vagy más települések népi együttesében, művészeti iskoláiban. Az Alba Regia Táncegyüttes új otthonaként Székesfehérváron a Malom utcában 1995-ban felépült a Táncház, ahol nemcsak a „nagy együttes” és az utánpótlás csoportok próbálnak, táncolnak, hanem a „kicsik”, sok esetben a korábbi táncosok gyermekei, unokái is tanulják a táncot az alapfokú művészeti iskolában. Itt és a Városház tér, újabban a Zichy liget szabadtéri színpadán mutatkoznak be minden év augusztusában a Királyi Napok Nemzetközi Néptánc Fesztivál hazai és külföldi csoportjai táncaikkal, népzenéjükkel, dalaikkal, viseletűkkel, népművészetükkel, sőt tájjellegű ételeikkel, italaikkal is. Az Alba Regia Táncegyütteshez számos minősített táncos tartozik, 1994-ben az együttes a hamburgi Alfréd Toepfer Alapítványtól megkapta a Népművészeti Európa-díjat. Gyermekcsoportja, a Rulutyka 2015-ben II. díjat nyert a Duna Televízió Felszállott a páva vetélkedőjén. Az Alba Regia Táncegyüttes Botos József és tanítványai irányításával ma is Pesovár Ferenc néptánckutató szellemében dolgozik.

Az Alba Regia Táncegyütteshez kapcsolódtak a székesfehérvári táncházak. Budapesten az első táncházat 1972. május 6-án tartották. Székesfehérváron az első táncházat 1974. február 16-án rendezték az Építők Művelődési Házában. Az indulásnál a fehérvári táncházban a Mákvirág együttes, később a Tilinkó zenekar muzsikált. A Ti/inkót Kneifel Imre alapította, aki 1977-től kezdődően olyan népzenei műhelyt hozott létre, amelyből számos zenész, zenekar nőtte ki magát

2 PESOVÁR 1977,22.

3 PESOVÁR 1977.

4 GUNDA 1949, 4.

PESOVÁR 1983,19-21.5

444