Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás?
Gelencsér József. Átjárás az udvaron. Szolgalom vagy jogszokás? A szokAs gyakorlása Az udvaron átjárás gyakorlatára, különösen annak kialakulására okiratot, írásbeli adatot nem leltem. Az 1970-es években végzett néprajzi gyűjtésem során a legidősebbek, a 19. század végén születettek úgy nyilatkoztak, hogy már szüleik idejében is gyakorlat volt. (A részletekre rákérdezést elmulasztottam.) Nem tűnik elképzelhetetlennek, ha azt valószínűsítem, hogy az udvaron átjárás már az újratelepülés után, a 18. század első felétől kialakult. Amikor két-három utca létrejött, a telkeket egyre inkább elfoglalták, birtokba vették. Az 1867-es kiegj^ezés és az 1959-es termelőszövetkezeti szervezés időszaka között az udvaron átjárás még intenzív volt. Ehhez hozzájárult az is, hogy az I. világháborút megelőzően a népességszám egyre emelkedett, illetőleg 1945-ig a községben élők számára a település egyszerre nyújtotta a lakóhelyet, a munkahelyet és adta a közösségi élet terét. Még a Székesfehérvárra, Mórra, más településekre, a vásárokra, piacokra, boltokba járás, esetenként a más okból történt odautazás is ezt növelte. 1950 után, mikor már egyre többen Székesfehérvárra vagy más településre jártak munkába, illetve a székesfehérvári iskolákat látogatták, az említettek hatása ambivalens volt. Vélhetően inkább csökkentőleg hatott, akár a tsz-beli közös munkák megszervezése. Változtatott az addig szoros közösségi érzés megbomlása. Az emberi kapcsolatok módosultak és kezdtek emelkedni a kerítések is. Az udvarokon átjárás legnagyobb mértékben a Fő utca északkeleti (ma páratlan) oldalát, azt követően a Kis utca délnyugati (ma páros) oldalát terhelte. A Fő utcának említett felén található udvarokon és közökön jártak át az emberek ügyeik intézésére a Kis utca felől vagy a település távolabbi részéről. Ez nem azt jelentette, hogy nem volt átjárás az említett utcák másik oldalán. Számottevő volt a Dombsor udvarain is a keresztül haladás. Egész pontosan legnagyobb mértékű a Templom-köztől északnyugati irányban, a Fő utcán és annak folytatásaként a Dombsoron Igari Sándorék (ma Dózsa Gy. u. 8. szám) ingatlanáig volt. Ezzel ellentétben a község némely utcaszakain egyáltalán nem volt jellemző. A legforgalmasabb utcák egyes részein, illetve az egyes házaknál is mutatkozott különbség a gyakoriságban. (így nem volt átjárás Nagy Szűcs János és Takács Mészáros János telkén. Bár az utóbbi, takács foglalkozású családhoz mindkét irányból viszonylag sokan jártak.) Ugyanakkor a meglévő közök csökkentették a velük közvetlenül szomszédos ingatlanok igénybevételét. Sokan átjártak Pap Ferencék, valamint Kovács Sándorék udvarán (ma Kossuth u. 37. és 39. szám), mert 1945 után hosszú ideig ott nem is volt kerítés. Igen kevesen mentek keresztül Soós Jánosék ingatlanán (ma 41. szám), a bekerített állapot miatt. Ugyanakkor az itt lakó bábát, Szalai Gyulánét az utca felől is, a Dűlő út felől is gyakran felkeresték. Dávid István telkén (ma 43. szám) viszont 1945 előtt többen, utána kevesebben gyalogoltak, a szomszédos Tüdő-köz miatt. A legutolsó időszakban a Kis utcai Alföldi Gábor családja ment keresztül a Fő utca másik oldalán lakó hozzátartozóihoz. A gyakorlatot az üressé vált ingatlan kertjének gondozatlansága, nehezen járhatósága szüntette meg. A Kis utcában nagy mértékű átjárás volt Alföldi Gáborék, Kalamár Gáborék, Mészáros Istvánék és Nagy Jánosék udvarán. Alföldiéknél (ma 20. szám) az 1945 és 1980 közötti időszakban gyakran áthaladtak Igari Imréék (Dombsor), Berényi Jánosék, Dávid Sándorék, Mészáros Zoltánék (Kis u.), Szűcs Lajosék (Fő u.). A Berta-közön sokan jártak, így a szomszédos ingatlanokon nem. Jellemző, hogy Deres Józsefék udvarán (ma 10. szám) csak közvetlen rokonaik, Gelencsér Károlyék mentek keresztül. Sokszor inkább csak azért vették arra az irányt, hogy pár szót váltsanak. A Kis utca másik (ma páratlan) oldalán különösen három háznál lehetett beszélni intenzív forgalomról. Egyrészt a Dávid háznál (ma 35. szám) mentek keresztül, főleg az Uj/há^akho^és a Borbálái szőlőkbe. Másrészt Kis Kovácsék házánál, melyre korábban utaltam. Harmadikként említhető Pénzes Lajosék udvara (ma 9. szám). Rajtuk keresztül egyrészt azok igyekeztek, akik a Gyepsor felől érkezve célszerűségi okból (pl. az Imrédi kocsma megközelítése) nem Kis Kovácsék udvarán mentek át, hanem három telekkel arrébb. Az is szerepet játszott sokak döntésénél, hogy Pénzes Lajos népszerű, közvetlen személyiség volt. A Zámolyi út felől néhány család szintén erre ment. A legutolsó időben Kiüti János családjának tagjai, főleg az idősebbek közlekedtek ebbe az irányba. László Imréék viszont az 1952-ben épített Zámolyi úti házukból (ma 12. szám) a Kis utca felé rokonaik, László Sándorék udvarára (ma 3. szám) ereszkedtek le és azon jártak keresztül. A Dombsoron is gyakorolták az átjárás jogszokását. Igari Imréék udvarán (ma 6. szám) gyakran megfordultak Alföldi Gáborék, Berényi Jánosék, Héring Sándorék, Kalamár Gáborék, Kossá Gáborék, Pénzes Ferencék, valamennyien a Kis utcából. A Dombsoron Igari Sándorék udvarán (ma 8. szám) is sokan jártak, különösen akik a darálóba igyekeztek. A leggyakoribbak közé tartoztak a Kis utcáról Nemes Józsefék és Örsi Jánosék. Nemesék kertjének vége Igariék kertje végéhez dőlt ki. Tehát megállapítható, hogy voltak porták, melyeken sokan, rendszeresen átjártak. Más terciákon az áthaladás közel sem volt általános, vagy azt egyáltalán nem gyakorolták. Mikor még jobban átjártak más udvarán és kertjén, mindenki arra törekedett — az útirány célszerűségére figyelemmel —, hogy olyan személy ingatlanát vegye igénybe, akivel jó viszonyt ápolt. Inkább az atyafiság, a rokonság telkén 401
