Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)
Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis) Lászlót halálra ítélte. A kivégzésre 1457. március 16-án késő délután került sor. A színhely Buda várában, a Szent György téren volt. A hagyomány szerint a hóhérnak csak a negyedik csapásra sikerült elválasztani a fejet a törzstől. A harmadik után maga az elítélt és a nézők a jogszokás alapján a király kegyelmét várták, amit meg kellett volna adni. Am V. László másként cselekedett. Parancsára a bakó kioltotta Hunyadi életét. A magyar jakobinusok mozgalma 1794 áprilisában Martinovics Ignác (1755—1795) szászvári címzetes apát kezdeményezésével indult. Ám gyorsan fény derült rá. Az elfogott vezetők ügyét előbb a Királyi Tábla, majd a Hétszemélyes Tábla tárgyalta. Az utóbbi a szokásjog ellenére súlyosbította az ítéleteket. Az 1795. április 20-án megszületett ítéletben Martinovicsot, mint főigazgatót, és a négy igazgatót, valamint további 13 személyt halálra ítéltek. Egy részüknek — hét fő kivételével — az uralkodó a halálbüntetést határozadan idejű börtönre változtatta át. 1795. május 20-án, Budán, a Generális-kaszálón nagy biztonsági intézkedések mellett, jelentős számú nézősereg előtt került sor öt személy, gróf Sigray Jakab, Laczkovics János, Szentmarjay Ferenc, Hajnóczy József és Martinovics kivégzésére, ebben a sorrendben. (Őz Pált és Szolárcsik Jánost később végezték ki.) Legelőször Sigray Jakabot (1764—1795), a Kőszegi Kerületi Tábla tiszteletbeli ülnökét kötözték a nyakasró székbe. A pallost az idős budai hóhér Zách János emelte fel. A háttérben ott várakozott az egri hóhér is, mert tartottak tőle, hogy Zách a kora miatt érődén lesz a nyakazáshoz. így is történt: Sigray fejét azonban a harmadik csapásra leütötte. Tehát a két eredménytelen vágás után a megkegyelmezés kizárt volt. Mint Kazinczy Ferenc írta: „A megöregedett hóhér háromszor vága Zsigrayba... A többi egy ütésre veszett. ”39 A kegyelemben sokáig reménykedő, félájult Martinovicsot nehezen vonszolták oda a hóhérs^ékhe% Bekötötték a szemét és egy hóhérlegény tartotta a kendő végét. Ám a textília leesett Martinovics kopasz koponyájáról. Martinovics az öröm mosolyával pillantott körül, a mégis bekövetkezett kegyelemre gondolva. Ám szemét ismét bekötötték és immáron az egri hóhér csapása nyomán a feje lerepült. Martinovicsék kivégzésénél a hatalom részéről a kegyelem lehetősége fel sem merült. A középkortól kezdve a kivégzés helyszínén megjelenők, tartozzanak az előkelőkhöz, a bírákhoz vagy a néphez, a hóhértól ügyességet, szakszerű tevékenységet vártak el. A gyakorladan vagy öreg hóhérral szemben elégededenségüknek hangot is adtak. A mesterségbeli vagy erőbeli hiány esetén a nézősereg kevésbé szórakozott, az áldozat indokoladanul is szenvedett. Ezen túl felmerült a megkegyelmezés jogszokása. Az akasztással kapcsolatban az a jogszokás volt ismert, mely szerint, ha a felakasztott bűnös súlya alatt a kötél elszakadt, ám ő élve maradt, úgy jogosult lett a kegyelemre. Amint az alábbiakban látható, ezt a jogszokást nem gyakorolták következetesen. Sőt, az esetek döntő többségében nem gyakorolták. Mivel volt példa a kötél elszakadására, melyet követően az ítéletvégrehajtás közönsége a kegyelem-gyakorlást követelte, ezért régebben gyakran az akasztás előtt kihirdették, hogy a kivégzés mindenképp megtörténik. A leszakadó kötéllel kapcsolatos jogszokás figyelembe vételére vagy figyelmen kívül hagyására a 20. század első feléből hozhatók példák. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, a vörösterror jegyében a hatalom emberei kíméledenül megtoroltak minden ellenforradalminak tekintett megmozdulást. Ennek keretében akasztásokra is sor került, melyet nem hivatásos ítéletvégrehajtó, hanem valamelyik vörösőr, katona vagy tengerész hajtott végre. Gyöngyösön 1919. május 2-án robbant ki az ellenforradalmi mozgalom. Leverése után a 60 fős terrorcsoport vezetése május 5-én 6 halálos ítéletet hozott. A végrehajtásnál Welt Ignác gyöngyösi polgár alatt a kötél leszakadt, de újra felakasztották. Kalocsán és környékén 1919. június 20-a körül tört ki ellenforradalom, melyet a vörös csapatok levertek. Utána Szamuely Tibor vezetésével kemény megtorlás folyt. Június 23-án Dunapatajon a községháza előtt számos embert felakasztottak. Az akasztásra ítéltnek egy fa alatti székre kellett állni, a kötelet a nyakára hurkolták, kényszerítették, hogy a széket maga rúgja ki lábai alól. Vendég Józsefet is felakasztották, de kötele elszakadt. Kegyelmet nem kapott, el akart szaladni, utána lőttek, halva rogyott össze. Dunaföldváron az ellenforradalom leverése után 1919. június 23-án a rögtönítélő bíróság halálra ítélte Miskolczy István 60 éves kisbirtokost és három társát. Miskolczyt agyonlőtték, a másik három személyt fölakasztották. Egyikük, Holmár Imre alatt két ízben leszakadt a kötél. Bár a kívülállók kegyelemért kiáltottak, az ítéletvégrehajtó tengerész áldozatát harmadszor is felhúzta, ezzel halálát okozta. 1919 júniusában a vasúti sztrájkkal kapcsolatban egész Sopron megyében ellenforradalom ütött ki. Kapuváron is szervezkedés történt. Június 8-án, Pünkösd vasárnapján, Szamuely Tibor negyven ellenforradalmárt fogatott össze. A neki átadott jegyzéken szereplőket halálra ítélte. Egyikük, a 48 éves Pintér Pál alatt, a templom előtti akácfára felhúzás során, a kötél elszakadt. Erre a törvény nevében kegyelmet kért, de újra a nyakára tették a kötelet. Ekkor Pintér a néphez fordult: testvérek, bosszuljatok meg!” К kivégzése megtörtént. 1919. július 5-e körül Dunapatajról Pervanger Mihály parancsnoksága alatt 25 vöröskatona és néhány vörösőr kiment a településhez tartozó Szentkirály-pusztára. Tanyájában megtalálták az előlük elrejtőzött idősebb és ifjabb Barta Károlyt. Megkötözték, összeverték, kirabolták őket. Azután Dunapatajra vitték, ahol a községháza udvarán egy fára az idősebb Bartát felakasztották. A szerencsétlen ember rángatta a kötelet, az elszakadt. Barta a földre esett. Újból fel akarták akasztani, de Pervanger Mihály megtiltotta. Bár a források nem említik, vélhetően az ismert kegyelemadás jegyében tette 39 39 KAZINCZY 1951, 56. 370
