Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)
Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis) jobb élelemben részesült, dohányneműt is kaphatott. A halálbüntetést zárt helyen, a bv intézetben kellett végrehajtani. Köteles volt megjelenni a kiküldött bíró, az ügyész, a jegyzőkönyvvezető, két orvos, a bv intézet parancsnoka vagy helyettese és a kivezényelt őrség. (A jogászok kissé pikirt vélekedése szerint a jogalkotó azért rendelkezett így, hogy ha a vádiratban az ügyész halált kért és a bíró halálos ítéletet hozott, akkor kötelesek legyenek az akasztást végignézni.) Az akasztás végrehajtásánál a korábbi időkhöz képest kevesebb volt a rituális és a szimbolikus elem. A hasonlóságok ellenére egyszerűsödött az eljárás, melynél lelkész nem volt jelen. A bíró megállapította az elítélt személyazonosságát, ismertette a kegyelmi kérvény elutasítását, aztán az elítéltet átadta az ítéletvégrehajtónak és utasította őt a kivégzésre: ,^4% elítéltet kivégzésre átadom!” Az átvétel után a hóhér a kivégzést végrehajtotta és ezt jelentette a bírónak: ,^4% ítéletet végrehajtottam. ” Ha az orvosok egyöntetűen megállapították a halált, úgy ők azt jelentették a bírónak. Utána a holttest még 30 percig a bitófán maradt, és újabb orvosi vizsgálat után emelték le. A holttestet 2 órán belül az intézetből kivinni, boncolni vagy eltemetni nem lehetett. Azt követően sem lehetett a hozzátartozóknak kiadni. Köztemetőben, jeltelen sírba, az ismereden holttestek eltemetésére szolgáló helyen földelték el, amelyről a bv intézet gondoskodott. Azon csak a temetést végzők és bv beosztottak vehettek részt. A jogi szabályozásban némi változás következett be 1979-ben. A büntetésekről és intézkedésekről rendelkező 1979. érd 11. tvr. 17—18. §-a és a tvr. végrehajtásáról szóló 8/1979. (VI. 30.) IM rendelet 151—153. §-a szabályozta a halálbüntetés végrehajtását. A szabályozás immáron jogszabályban történt, ám a BSz-hez képest nem kellő részletességgel, sőt elnagyoltan. A jogszabály a korábbiakkal megegyezően rögzítette, hogy a halálbüntetést zárt helyen, kötéllel vagy lőfegyverrel, a kegyelmi kérvény elutasításának kihirdetését követő napon kell végrehajtani. A halálra ítélt fogvatartására az előzetes letartóztatás szabályai voltak irányadók, melyek enyhébbek voltak mint a szabadságvesztésre ítélteké. A felügyeletre, az őrzésre, az életrendre vonatkozó szabályoktól az intézet parancsnoka eltérhetett. Ám az előzetesben lévőtől eltérően a halálra ítélt formaruhát (rabruhát) volt köteles viselni, csomagot nem kaphatott, munkát nem végezhetett. A kegyelmi kérvény elutasításának kihirdetése után az elítéltet külön helyiségben, fokozott őrizet mellett kellett elhelyezni. A közveden hozzátartozót értesíteni kellett, hogy látogathat. Ez mellőzhető volt, ha az elítélt nem kívánt látogatót fogadni. Levelet írhatott, írásbeli magánvégrendeletet tehetett. Az ítélet végrehajtásánál a BSz-ben is meghatározott személyeknek kellett jelen lenni, de az igazságügyminiszter mások jelenlétét is engedélyezhette. A ldvégzett holttestét köztemetőben, de már jelzett sírban kellett a bv-nek eltemetni. A közveden hozzátartozót a bv intézet parancsnoka olyan időpontban volt köteles értesíteni, hogy a korábbiaktól eltérően a temetésen részt vehessen. A tradicionális jog korában a hóhérok ismerték a bódító füvek, tudadazító szerek használatát, melyek segítségével könnyebb volt kiszedni a tortúra során a vádlottból a vallomást. Illetve ezekkel enyhébb módon a halálba segíthették az elítéltet. Ezért is viselkedtek általában nyugodtan a kivégzés előtt állók.23 Másrészt a hóhérok szóban figyelmeztették a bűnöst, hogy nyugodt legyen, úgy kevésbé fog fájni. Vagy akár bíztatták az elítéltet, mint Báli Mihály tette, hogy mesterien a túlvilágra fogja juttatni. Kabódi Csaba büntetőjogász szerint a 20. század második felében a végrehajtást megelőző éjszaka az elítélt erős nyugtatót kapott, így az akasztófához kíséréskor kevéssé volt magánál. Alig tudott a saját lábán járni. Maga a hóhér és segédei valamint a büntetés-végrehajtás emberei is általában nehezen viselték az eseményeket, tudatukat itallal tompították. Sor kerülhetett erre a hóhér és társai részéről a végrehajtás után is. Ha az elítélt kábultságát legyűrve kiabált vagy őrjöngött volna, akkor a börtönben készen álló gépkocsik beindított motorjának zúgása nyomta volna el a zajt.24 A halálos ítélet végrehajtását az akasztás helyszínének elítéltjei elől a büntetés-végrehajtás alkalmazottai igyekeztek titkolni, azok mégis tudomást szereztek róla. Ilyenkor az elítélteken is izgatottság, feszültség lett úrrá. Többek mellett ezt ismertette 1972-ben Erdősy Emil adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán megtartott büntetőjogi szeminárium keretében.25 Az ítéletvégrehajtás jelentős pszichés hatást gyakorolt a szereplőkre, a nézőkre, de még az eseményről csak tudomással bírókra is. IV. SlRALOMHÁZ ÉS UTOLSÓ KÍVÁNSÁG A halálra ítéltek elkülönített, speciális körlete volt a siralomház. Magánzárka volt, ahol a halálra ítélt a végrehajtást várta. A fentiekben utaltam rá, hogy 1880-ig az elítélt a siralomházba került és ezzel kapcsolatban bizonyos szokásjogi szabályok és jogszokások érvényesültek. A siralomházi körülményekről alapos ismeretet nyerhetünk egy megrázó képzőművészeti alkotásnak köszönhetően. Munkácsy Mihály (1844—1900), a kiváló festő gyerekkori élménye nyomán 1870-ben készített képét, melynek címe alapján a siralomház fogalma közismert (4. kép). A képen a föntről kevés fényt kapó helyiségben a berendezés mindössze egy asztalból, székből áll. Az asztal a halál, a gyász színeit kifejező fehér-fekete abrosszal leterítve. Rajta két égő gyertya, 23 MEZEY 2006b, 36. 24 MÚLT-KOR 2012. 25 Erdősy Emil (1925-2010) egyetemi adjunktus, 1988-tól egyetemi tanár. Korábban 10 éven át a Baranya Megyei Főügyészség ügjúsze. 367
