Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945

Varkas Gábor (f): A zirci apátság előszáilási uradalma. IV. rész: 1938—1945

és 8 óra körül nagy mozgás volt, bennünket is állandóan zavartak. Sikerült a jobb érzésűeket elutasítanunk. 9 óra körül bevetődött egy zászlós-féle tiszt, teljesen berúgva másodmagával. Egy ideig a térképet nézegették; abban voltunk, hogy elmegy, de nem mozdult. Én otthagytam a társaságot: Anzelmmel és Jóska inasommal bevonultunk a belső szobába. Később hallottuk, hogy sokan vannak a középső szobában. A kormányzó irodát kisasszonyunk (akit a konyháról kidobtak), Blankáék foglalták le.

Egész éjjel zajongás volt, Anzelm nem érezte jól magát, mondtam, maradjon fekve. Magam félig felöltözve vártam, hívnak-e? A szobát lezártam. Örültem, mikor közben Kamill hangját hallottam, ti. tartottam attól, hogy kidobták őket a szobából. Reggel 6-kor jöttem át, ott volt mindenki, Kamill a mi ajtónknak feküdt, Jóska inas az irodaajtónak, többiek a helyükön és még szétszórtan Ш. összezsúfoltan 9 orosz katona. Megvártuk, míg mind kivonul, s csak aztán mentünk misézni.

Szerda, január 24.

A nap szomorúan kezdődött és végződött. Misézés után láttuk a nagy sürgés-forgást, takarítást az udvaron, az emeled részeken. Hallottuk, hogy jön a generális. Jóska inas jelentette, hogy van itt magyar sofőr, aki egy ezredes autóját vezeti. Mivel már teljesen bizonytalanságban voltunk azt illetőleg is, hogy kidobnak teljesen a kastélyból, megkíséreltem megkeresni az ezredest. Anzelmmel felmentünk az emeletre, az ezredes csicskásától megtudtuk, melyik szobában lakik: bebocsátást kértünk, s csodálkozásunkra kaptunk is. A Kamill szobájában (amit teljesen rendbe hoztak) találtuk az ezredest, a kályhánál melegedett. Elég barátságosan fogadott adjutánsával együtt. Előadtuk neki a szobáinkra vonatkozó panaszunkat és kérésünket. Le is jött velünk, megnézett mindent, és biztosított, hogy ebben a három helyiségben nem zavarhat bennünk senki, nyugodtan maradhatunk. Elmondtuk neki a templomi dolgot, megígérte, hogy őrt állít. A többi panaszunkra válasza nagyobb részt az volt: háború. Jelenlétünkben kiadta a rendelkezést adjutánsának, hogy a szobáinkban nem zavarhat bennünket senki. Hogy mily eredménye lett ennek, látjuk később? Fél 11 körül tolmács kíséretében orosz őr érkezett, mondták, a kapitány hívat. Kérdeztem, hová? Nem tudtak pontos helyet mondani.

Kértem Anzelmet, kísérjen el, ő szívesen jött, bár pár napja egészsége nincs jól. A csendőrségi épületbe kellett mennünk, ott bementünk az egyik sötét helyiségbe, ami valamikor raktár volt. Jelentkeztem a kapitánynál Anzelmmel együtt. Anzelmet kiküldte, én kértem maradhasson, valamit tud oroszul, s segítségemre lesz. Ki kellett mennie. Elég durván az iránt érdeklődött a kapitány, hová mentek a csendőrök. Megmondtam, hogy Alapig mentek, tovább fogalmam sincs. A tolmács figyelmeztetett, vigyázzak, mert voltak a csendőrségen civilek: pl. szakácsnő és a tiszthelyettes felesége; erre ezt mondtam. Másról nem is tudtam. Fél óráig ekörül forgolódott a kérdezősködés és válasz, és Szálasi körül. Kiengedett azzal, hogy várjak, és behívatta Anzelmet. Ő legalább másfél óráig volt benn, egyszer láttam csak egy ajtónyílásnál, hogy nagyon szomorú és keserű. Fél egy tájban kijött a kapitány azzal, mehetek, Anzelm kiszólt a nyitott ajtón, hogy neki maradnia kell. A tolmács és az őr velem jöttek, Farkas bírót és Romhányi intézőt hivatta a kapitány. A tolmács Anzelm - ről nem mondott semmit, miért maradt ott. Eligazítottam Farkas bíróhoz, magam pedig 20 perc múlva levittem Romhányit; jelentkeztem vele a kapitánynál. Anzelmet nem sikerült meg sem pillantanom. Romhányi visszajött kettő körül, érdeklődtem, mi van Anzelmmel. Ő nem látta, nem tudott mondani semmit. Nyugtalan voltam, már előbb is, ez csak fokozódott. Időközben, 12 körül jelentkezett nálam egy podpolkovnyik egy századossal, aki beszélt németül. Sok minden panaszunkat előadtunk nekik, mivel azt mondották, ők a kommandáns, tehát hozzájuk fordulhatunk panaszunkkal. Előadtuk a templomi ügyet, a gazdasági helyzetet, a konyhai ügyet és a végén Anzelm fogvatartását. Azt mondta, nem szólhat bele. Kértem, járjon közbe a generálisnál, hogy vele tárgyalhatnék személyesen. Megígérte, hogy panaszainkat előterjeszti s ha lehet, a kihallgatást kieszközli. Nem történt semmi. Kértem a nevét, nem mondta meg. 2 óra után, hogy Anzelm nem jött, Romhányival elmentem a csendőrségi épületbe, hogy megtudjam mit akarnak Anzelmtől. Amikor odaértem s kopogni akartam a kapitány ajtaján, megszólalt Anzelm, hogy itt van, s mehetünk. Útközben közölte, hogy ugyanabban az ügyben faggatták, mint engem, de a leggorombábban. О minden kérdésre csak nemmel válaszolhatott, s erre a kapitány háromszor az arcába vágott, s akkor hagyta abba, amikor megeredt az orra vére. Borzasztóan bántott ez a barbárság! Azért is, ha nem hívom magammal, utána még csak nem is érdeklődtek volna, s így én voltam ennek a brutalitásnak az okozója. Fájt a dolog, nem tudtam rajta változtatni. Anzelm lázas és levert volt, orrcsontja is fájt: nem feküdt le, de hisz nem is tudott volna hová, hiszen a polkovnyik ígérete ellenére sem változott jóra elhelyezésünk.

Délután 3 óra körül bejött egy őrnagy egy századossal, udvariasan bemutatkozott; körülnézett, kérte, hogy a kasszaszobában három tisztnek adjunk helyet. Mi megmondtuk, hogy nem tudjuk megtenni, s a polkovnyik meg is ígérte, nem jöhet be sem tiszt, sem katona. Az őrnagy udvariasan eltávozott. De jó 10 perc múlva újból visszajött, most már kissé határozottabb formában, de még mindig kérte, hogy a belső szobát megkaphassák. Láttuk, nincs kitérés. Azt mondottam, Ids türelmet kérek a válaszra. Közben őt is kihívták, így megbeszéltem a társakkal, hogy a kormányzói irodát adjuk

276