Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945

Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938—1945

December 21., csütörtök

Reggel Anzelm indult úrnak Hetényivel gyalog Nagykarácsonyon, Antalon keresztül Selyemmajorba, Balogh főintézőhöz. A cél az volt, hogy felvigye a kapitány lisztkiutalását és megbeszélje, hogy az oroszok adjanak ki a liszttel együtt kísérő cédulát, hogy ne vehessék el a cselédeink lisztjét. Nagykarácsonyban találkozott Lőrinczcel. Nála nagyobb baj nem volt. Antalmajor és Selyemmajor tele volt kozákokkal. Balogh főintézővel megbeszélték a liszt ügyét, de végeredményében nem használt semmit. Liszthez tovább sem tudott a cselédség jutni. Átadta neki és Albertknek küldött szalonnát. Három kozák tábornok volt Selyemmajorban, Anzelm szeretett volna velük tárgyalni. Lefoglalták a tisztilakást, de a lakásnak még csak a közelébe sem engedtek senkit, nemhogy a tábornokokhoz bejuthatott volna. Teljesen tehetetlenek voltunk és vagyunk az uradalom kifosztásával szemben. Délután kimentem Kamillái gyalog Róbertvölgybe. Ott a helyzet jobb. Három — úgy látszik szökött — orosz katonájuk van, s ezek vigyáznak a kerületre, úgyhogy a gazdatisztnek, a cselédségnek sem volt nagyobb kellemetlensége.

December 22., péntek

Kamillái kocsira ültünk s kimentünk Nagykarácsonyba. Ott találkoztunk két orosz kapitánnyal. Ezek ügyeltek a rendre, de a magtárkulcsokat magukhoz vették, az állatok mellé posztot állítottak. Nagyobb baj nem történt. Ezek elég rendet tartottak. Megmutattam nekik a certifikátumot. Azt mondották: jobb, ha széttépem. Érdeklődtem: mehetek-e Kiskarácsonyba, amely tele van kozákokkal. Azt mondották, világért se menjek, mert ezeknek a reverenda nem számít, és lelőhetnek. Már hazafelé is indultam, de útközben mégis úgy gondoltam, hogy nem hagyhatom a kiskarácsonyi tisztet magára - a legsúlyosabb helyzetében, tehát igenis kimegyek Kiskarácsonyba. Kamillt hazaküldtem gyalog.

Antalmajoron keresztül nekivágtam Kiskarácsonynak. A lovakat rögtön le akarták foglalni és kicserélni, de mind a kettő vak volt. Beszéltem a gazdával és leadtam az üzenetet. Mivel a cselédség már mindenütt teljesen ki van fosztva, a hízóállományunk is mentheteden, úgy intézkedetem, hogy Előszállás, Selyemmajor, Ménesmajor, Nagyvenyim kerületeinkben - ha mód adódik rá - minden cselédnek adjanak ki egy-egy hízó süldőt. A cselédek úgy hizlalják, ahogy akarják, akkor vágják le, amikor jónak látják. A többi kerületben pedig minden cselédnek kiadatok 2 darab hízósüldőt azzal a kötelezettséggel, hogy felhizlalják mind a kettőt: Az egyik az övéké marad, a másikat pedig visszaadják az uradalomnak. A többi kerület ugyanis nem volt annyira kifosztva. Tudom, hogy ez az intézkedés veszélyes, de nem találtam már más utat arra, hogy a cselédségünkön segítsek, s hízóállományunk egy részét is megmentsük. Ugyancsak elrendeltem, hogy minden kerület mérje ki a cselédkonvenciót júliusig, azzal az üzenettel, hogy az árpát esedeg vetőmagnak visszakérem.

A kozákok csoportja között átmentem Kiskarácsonyba. A kép hátborzongató. A puszta bejáratánál levő gyöpön versenyt futtattak. Annyi lovat egy tömegben nem láttam, mint amennyi ott volt. Minden állatunk kihajtva az istállóból, még a fiatal növendékek, a fejős tehenek is, s mindenüvé a kozákok lovai voltak bekötve; de a szabad legelőn is annyi kozák ló volt, mint az istállókban. Már Antalmajor felé való utamban, de Kiskarácsonyban is fiatal kozák katonák ugrattak felém, nézték a lovat. Mutattam nekik, hogy vak, csak azért nem cserélték ki. Kiskarácsonyban hárman közrefogtak, egyik felült a kis kocsi hátuljára, s úgy kísértek be a pusztára. Észrevettem ott egy magasabb rangú kozák tisztet, s oda hajtottam, s mutattam neki a certifikátumot. О azt elfogadta, és így nyugodtan mehettem tovább, s kereshettem az intézőt, aki közben már jött is, s elmondotta, hogy nagyon nehéz napja volt, ti. a polgárdi Hangyától vásárolt 20 q horganyzott vaslemezt Kiskarácsonyba hozattam, s ott ásattam el, hogy a németek el ne vigyék. Volt még elásva gazdasági vas is. A kozákok ezt fölfedezték; s az intézőt, ha a többi elásott dolgot elő nem adja, lelövéssel fenyegették. Nem volt mit előadnia, hiszen más nem volt elásva. Noha az intéző már cselédlakásban lakott, oda is betettek közéjük 2 kozák tisztet, úgyhogy ők a konyhába kénytelenek meghúzódni. A két kozák kapitány jóravaló embernek mutatkozott. Nagy baj, hogy nem tudunk velük beszélni. Ott találtunk egy kapitányt, aki valamit beszélt németül. Vele aztán megértettem, hogy a parancsnokukkal szeretnék tárgyalni. Ez rövidesen sikerült is. Előadtam neki a helyzetet. Közöltem azt is, hogy a certifikátumra azt mondották, hogy nem ér semmit, s kértem, hogy adjon egy certifikátumot, de olyat, amely bélyegzővel legyen ellátva. Bélyegzóset nem tudott adni, mert nem volt bélyegzője, de adott egy új certifikátumot. így már volt kozák igazolványom is. Ott valamit ettem, s fél 3 körül útnak indultam hazafelé, Nagykarácsonyon keresztül. A cselédekkel megüzentem az intézőnek, hogy voltam Kiskarácsonyban és mi a kiskarácson;! helyzet. 4 körül értem haza. Ha Kiskarácsonyból rövidesen nem vonulnak ki a kozákok, egy szál takarmányunk sem marad. Sixtus szerdán jelentette, hogy Kiskarácsonyból elhajtottak 25 tehenet. A teheneket tényleg elhajtották, azonban visszaszaladtak, úgyhogy a tehenészetből 6-7 darab hiányzik. Fejésről szó sem lehet, a tehenek szabadon vannak. Csak annyit fejnek, amennyi a kozákoknak kell, s az intéző talán megkapja a tejkonvenciót. Az intéző kissé ideges, de azért tartja magát. Felesége sokkal nyugodtabbnak látszik. A Kiskarácsonyban németül tudó kapitány közölte velem, hogy menjek el Herczegfalvára a generálishoz. Haza-260