Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938 - 1945
Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. IV. rész: 1938-1945 P-ért. Az anyagvásárlásokra kiadott összeg 280 ezer P-t tett ki. Az építkezések 128 ezer 176 P-be kerültek: selyemmajorban 80-80 férőhelyes bika- és növendékmarha-istállót építettek; áttelepítettek Gyulamajorból Ménesmajorba egy hatlakásos cselédházat; új épületben alakították ki Bernátkútpusztán az elemi iskolát és a tanítói lakást; renoválták a kiskarácsonyszállási, az antalmajori és kisvenyimi sertéselletőket; felépítették a leégett nagyvenyimi gulyaistállót. Tűzkárok is érték az uradalmat: a nagyvenyimi olajgyár két ízben leégett (1942. augusztus és 1943. február végén), tűz hamvasztotta el a nagyvenyimi gulyaistállót, a simontornyai cselédistállót, és Bernátkúton a summások felgyújtották a zabosbükkönykazalt. A károk a biztosítás révén mindenütt megtérültek. A gazdatiszti és a cselédfizetésekre 283 ezer P-t fordítottak, a földmunkásoknak kifizetett összeg 555 ezer P volt. A földmunkásoknak kifizetett béreket magasnak tartotta a birtok kormányzata. A jószágkormányzó megjegyezte, hogy a kormány által megállapított munkabérekért lehetetlen munkást kapni. A gazdaságok kénytelenek voltak feketebérért munkásokat fogadni, az előszállásiak is erre kényszerültek. Az uradalom összkiadása 5 miihó 155 ezer 621 P, az éves pénzforgalom 11 millió 414 ezer 652 P volt.4 Az uradalomnak az 1919. novemberi rendi gazdasági tanács feladatul adta, hogy a rendházak és a konventek ellátására honosítsa meg a baromfitenyésztést. A felvetés ellen a jószágkormányzó érvek felsorakoztatásával tiltakozott. Wéber Márton szerint Előszálláson hiányoztak a baromfiágazat megteremtéséhez és működéséhez szükséges feltételek, mind az anyagiak, mind a szakemberek; a baromfitenyésztést nem lehet cselédasszonyokra bízni, a baromfiakat összetákolt ólakban tartani. Tévesnek tartotta az elképzelést, mely szerint a tenyésztést olcsón meg lehet valósítani. 1920-1921- ben Előszálláson és környékén baromfivész is pusztított, amely az állomány 80-90%-át elvitte. Ebben is annak igazolását látta, hogy ennek az ágazatnak a meghonosítása nem aktuális.5 A vérgulya A Földművelési Minisztérium az előszállási uradalmat szemelte ki magyar—erdélyi fajtamarha (szilaj) extenzív tenyésztésére. A minisztériumi tisztviselők elképzelése a mezőföldi éghajlati viszonyokon és az uradalom kiterjedt legelőin alapult. Ehhez viszont válogatott állategyedekre lett volna szükség. A kerületi tiszt opponálta a tervezetet, mert a megvalósítás feltételei hiányoztak. Az akkori szilaj állomány nem volt alkalmas pepinéria (mintatenyészet) alakítására. A szilajgulyában volt ugyan megfelelő számú, továbbtenyésztésre alkalmas tehén, de egyelőre nem ismerték, hogy azok tulajdonságai és a kiválasztott apaállat külleme alkalmas lesz-e tenyésztésre? Az 1880-as években az uradalom még nem tudott 6 olyan tehenet kiválasztani a fővárosi állatkiállításra, amely azonos küllemmel rendelkezett volna: azaz erős és dongás oldalakkal, rövid és széles lágyékkal, hosszú széles farral, erős lábakkal. Az előszállási szilajgulyákban ez a konformitás hiányzott. A gazdatisztek a gulyában számtalan hibát fedezték fel, úgy mint hajlott nyak, lejtős far, hátrahajló mellső, fejleden hát, gyenge láb, silány izomzat. A gulya szemlézése során kiválasztottak egy kevés számú tenyészanyagot, 30 tehenet és 2 bikát. A szemlélőknek úgy tűnt, hogy ez a kiválasztott tenyészanyag vértiszta, kifogástalan testalkatú, azonos jellegű. A szemle során tarthatatlannak minősítették azokat a bikákat, melyeket Mezőhegyesről vásároltak. Megérkezésük óta nem fejlődtek, a tehenek körében alig lehetett őket észrevenni. „E%ek semmiképpen nem maradhatnak a közönséges gulyában”. A vértiszta gulyában tehát egyelőre 30 tehenet sikerült beállítani. A szakmai vélemények szerint ebből évek, esedeg évtizedek alatt alakulhat majd csak ki a gulya végleges formája, amely megkaphatja az ’előszállási vérgulya’ elnevezést. 1925-ös adat szerint magyar törzsgulyát Kisvenyimben és Gulyamajorban tartották, 150 tehenet és 6 bikát. Az uradalmi vezetés azonban elégededen volt a magyar gulyával, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul a magyar gulyából nem tudták pótolni azt az igásállományt, amely évente kiesett, mustrára került. A kormányzóság véleménye az volt, hogy a kisvenyimi gulyát fel kell számolni, legelőit felszántani, melynek műveléséhez 16 magyar igásökör szükséges. 1927-ben 146 tehén 109 borjút ellett, 1933-ban 121 tehén 78 borjút hozott a világra. Minőségi tehenészet 1923-ban Kokasdra és Selyemmajorba 3 svájci fajbikát állítottak be, és a tehenészetekben minőségi fejlesztésbe kezdtek. A tejhozam évi 1200 liter volt tehenenként, ami alacsony hozamnak számított. Ez évben Nyugat-Magyarországról teheneket és üszőket vásároltak. A következő évben Felső-Ausztriából, Ried im Innkreis vidékéről, majd Tirolból (Jenbachból) 20 pirostarka üszőt hoztak, melyeket Kisvenyimen helyeztek el. Itt ugyanis egy 80 tehenet és 100 növendékmarhát befogadó istállót építettek. A későbbi években a tehenek száma gyarapodott, és évi 3 ezer literre emelkedett a tehenenkénti tejhozam. 1926-ban 700,1928-ban 800,1930-ban 850 db tehenet tartottak az uradalomban. (A cselédeknél pedig uradalmi tartású volt 1500 tehén és 4 ezer sertés.) 1930-ban a szántóterület minden 4,2 kát. holdjára 1 számosállat esett. 4 VeML Ap. lt. A rendi káptalan iratai. Gazdasági jelentések. A. 1941—1943. 3 VeML Ap. lt. A rendi káptalan iratai. A. 1919. 219
