Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Régészet - Pokrovenszki Krisztián: A Szent István Király Múzeum régészeti kutatásai Fejér megyében 2017

A Szent István Király Múzeum régészeti kutatásai Fejér megyében. 2017 Székesfehérvár, Jókai Mór utca 14. próbafeltárás Az ingatlanon tervezett beruházást megelőzően pró­bafeltárást végeztünk 2017 őszén. Az előkerült jelen­ségek nagyobb részét az újkorra, kora újkorra lehetett keltezni, melyek jellemzően korábban itt állt épületek­hez tartoztak. A telek közepe táján egy közel 2 méter széles be­­ásást lehetett megfigyelni, mely alatt, a mai járószinttől kb. 4,5 méternyire köves, omladékos réteget, valamint fa gerendákat tártunk fel. A K—Ny-i irányú kutatóá­rokban a gerendák kb. 2—2,5 méter szélességben jelent­keztek, szorosan egymás mellé fektetett darabokkal. A korábbi kutatások alapján a teleknek ezen a részén kell keresni Székesfehérvár középkori, E—D-i irányban futó városfalát. Az előzetes feltételezések szerint en­nek nyomait sikerült feltárni a munkák során. A városfal vonalától keletre is jelentkeztek egy­másra merőleges, néhol egymásra fektetett fák, melyek feltételezhetően szintén valamiféle rendszert alkottak. A falkiszedés helyétől nyugatra újabb fagerendák és megmunkálásból származó darabok kerültek elő, alat­tuk pedig E—D-i irányú, szabályosan lefektetett ágak­ból álló, sövényszerű felületet lehetett megfigyelni, több helyen kör alakúra kialakított cölöp(?)helyekkel (egy helyen maga a cölöp is megmaradt). Keltező anyag viszonylag kevés került elő. A felső 2,5—3,5 méteren nagyon kevert volt a leletanyag, az alsóbb rétegekből egy-két jellegtelen kerámiatöredék származik, nagyobb számú állatcsont mellett. Kiemelkedő leletnek egy bronz korpusz nevezhető, mely sajnos a kevert feltöl­tésből került elő. Sftllősy Csilla Székesfehérvár-Kisfalud, Nagy Lajos király utca 15. régészeti megfigyelés Az ingadanon sávalap ásásakor végeztünk megfigyelést, mely során összesen 9 objektum került elő: három kisebb gödör, két kemence, három épület(?) nyoma és egy oszlophely(?). A jelenségekből kis számú állatcsont és Árpád-kori kerámia­töredék került elő. Az objektumok nagyobb része feltehetően ehhez a korszakhoz köthető. Sfílló'sy Csilla Székesfehérvár-Kisfalud, Nagy Lajos király utca 17. régészeti megfigyelés Az ingadanon építkezéshez kapcsolódóan megfigyelést végeztünk, mely során egy kisebb gödör került elő, benne Ár­pád-korra keltezhető kerámiával. Sgfillősy Csilla 213

Next

/
Thumbnails
Contents