Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)

Szemle

Takács Miklós: A „székesfehérvári szép napok” nyomtatott emléke Fiatal Középkoros Régészek VI. Konferenciájának Tanulmánykötete az adott problematika jobb megismerését szolgálhatja. Végezetül a Székesfehérvár — palotavárosi edényelemzések több oknál fogva is igencsak hasznosak. így nagy mértekben segíthetik az időrend finomítását a regionális sajátságok jobb megismerése által. Másfelől újabb adatokkal segíti a későközépkori külvárosok „kétarcú”, azaz a korabeli falvak és városok edénykészleteinek egyes elemeit ötvöző kerámiájának a jobb megismerését. Az Árpád-kor mellett a korai újkor volt az az időszak, amelynek kerámiáját a székesfehérvári konferencián több kutató is elemezte. Kolláth Ágnes Székesfehérvár török kori fazekasságának a tárgyi emlékeit vette számba, Komori Tünde pedig magyarországi kínai porcelánleletek sajátságait foglalta össze. Mindkét munka többről szól, mint amennyit címében elárul magáról. Kolláth Ágnes nemcsak e korszak fazekasságának a forrásait tárgyalja, hanem a problematika egészét, és a leletanyag egészére figyelve igyekszik megválaszolni nemcsak a nyersanyag-beszerzés, vagy a mesterek szá­mára, etnikumára, a fazekasműhelyek topográfiai helyére vonatkozó kérdéseket. Azon célzattal, hogy adalékokat nyújt­son azon alapprobléma eldöntéséhez, milyen mértékben tudta a fazekasság, mint mesterség Székesfehérváron túlélni az uralomváltást, a török birodalomba való betagolódást. Komori Tünde pedig eurázsiai távlatokban tudja szemlélni a porcelánkereskedelmet a budai vár területén feltárt, illetve a Bácsi Magda gyűjteményében őrzött, és igencsak változatos provenienciájú darabok alapján. Komori Tünde munkájáról túlzás nélkül állítható, hogy úttörő jellegű. Az anyagi kultúra-blokk másik felét fémtárgyak elemzései teszik ki. Összességükben nemcsak az ilyen leletek fon­tosságát támasztva alá újabb példákkal, hanem azt is szemléltetve, hogy az adott lelettípusok esetében is leletegyütte­sekben érdemes gondolkodni, az egyes darabok izolált szemlélete helyett. Sajátos módon igazolja e tételt Vargha Mária dolgozata is, amely egy, a kánai lelőhely 1440. számú veremházának második, megújított kemencéjéből(l) származó, királyalakot mintázó veretről szól. E lelet helyét ugyanis csak oly módon tudta a tanulmány szerzője - tegyük hozzá nagyon helyesen - megtalálni az Árpád-kor anyagi kultúrájában, hogy számba vette a korszak összes királyábrázolását, az érmeken és az emberalakos pecsétgyűrűkön át a pecsétekig, illetve idézőpecsétekig. A következő dolgozat két tudo­mányterület közé, és így a kötet két fejezete közti, képzeletbeli határmezsgyére helyezhető. Bartha Annamária ugyanis Magyarországi Klemencia hagyatéki leltára alapján engedett bepillantanunk a korszak francia királyi udvarának kegytár­gyaiba. (Csak a lehetséges félreértések elkerülése végett: az életét a nápolyi, illetve a francia királyi udvarban eltöltő Anjou Klemencia annak okán kapta a „Magyarországi” nevet/jelzőt, mert azon Anjou Martell Károly lánya volt, aki még III. András életében trónkövetelőként lépett fel, hogy trónigényét utána fia, I. Károly Róbert váltsa valóra.) A dolgozatban feldolgozott inventárium fontosságát az növeli, hogy tárgyai — két könyv kivételével — nem maradtak fenn napjainkra, így a feldolgozott hagyatéki leltár egyetlen megmaradt híradásként enged bepillantást egy 14. század eleji francia királyné vallási életébe. A kötet következő dolgozatában Újhelyi Nóra a Magyar Nemzeti Múzeum ún. nürnbergi típusú könyv­­vereteit dolgozta fel. Egy olyan, kincskeresőktől lefoglalt veretcsoportot elemez, amely a közelmúltban csak pereskedés árán juthatott az ország első számú közgyűjteményébe. A dolgozat aprólékos elemzése azt tanúsítja, hogy igenis érdemes volt végigvinni a jogi procedúrát annak érdekében, hogy kultúrtörténeti értékkel bíró leletegyüttes közgyűjteménybe ke­rüljön. Az anyagi kultúráról szóló tanulmányblokkot két olyan elemzés zárja Mesterházy-Ács Zsófia, illetve Zay Orsolya tollából, amely a középkori párták és pártaövek fémvereteit, illetve a kora újkori női haj-, és fejviselet sajátságait elemzi. Mindkét munka közös jellemzőjét és fő erősségét a fémleleteket tárgyaló dolgozatok elején már kiemelt tény jelenti: a két szerző felül tudott emelkedni azon a szemléleten, hogy csupán egy-egy leletre fókuszáljon, mert jól látják, hogy a feldol­gozott leletek igazán akkor tudnak sokat mondani készítésük koráról és viselésük módjáról, ha együttesként szemléljük őket. Egy ilyen, mondhatni integráló szemlélet segíti azt is, hogy a régészeti leletanyagot az írott forrásokban olvasható, illetve képi ábrázolásokon látható adatok halmazával sikeresen össze tudjuk vetni, amint ezt Zay Orsolya tanulmányában olvasható példák is szemléltetik. A kötet következő blokkja az egyházi épületeket elemző dolgozatokat fogja csokorba. E blokk első két munkája olyan templomokat mutat be, amelyek még az egyházi építészet iránt érdeklődők köréből is csak kevesek számára ismertek. A Kocsis Andrea által feldolgozott egyházasdengelegi (Nógrád m.), Szt. Imre-templom több oknál fogva is figyelmet érdemel. Első megközelítésben annak következtében, hogy itt is „régi adósság törlesztésével”, azaz egy az 1970-es évek közepén Kozák Károly által kivitelezett ásatás utólagos közlésével állunk szemben. Másfelől pedig vizsgálni kellett a három(!) Árpád-kori építési periódussal rendelkező falusi templomot olyan szempontból is, hogy Kozák Károly részéről két ritka szerkezeti megoldás - a centrális térszerkezet vagy a nyugati szentély - lehetősége is felmerült. A dolgozat szerzője józan mértéktartással cáfolja e felvetéseket, vázolva két, realitással is bíró rekonstrukciós lehetőséget, és külön is megvizsgálva a sok bizonytalanságot kiváltó, karzatra vezető ajtónyílást. A templom egy további érdekessége, hogy falszövetében nem kevesebb, mint három, építési áldozat gyanánt elfalazott edényt is sikerült regisztrálni. A másik elemzett templom a néhai kaposfői premontrei prépostságnak a jelen közigazgatási beosztás szerint Bárdudvarnok határában található romja. A háromhajós, egyenes lezárású fő, illetve mellékszentélyekkel rendelkező épület keleti traktusát sikerült ásatással is megkutatni, és e munka eredményeit ismerteti M. Aradi Csilla és Molnár István. Röviden 505

Next

/
Thumbnails
Contents