Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Bauer Eszter: Néprajzi adalékok a pátkai Ivánka uradalom történetéhez
Bauer Eszter: Néprajzi adalékok a pátkai Ivánka uradalom történetéhez nyugtáig kellett dolgozni. Tizennégy éves kor alatt fél vagy háromnegyed napszám járt, fölötte már egész, ekkor már úgy mondták, elbírja már a zsákot is?2 A hónaposok kettő, négy vagy hat hónapra lettek szerződtetve, amely időre köteles volt az uradalom minden napra munkát adni nekik. Ilyen munka lehetett a répa-, kukorica-, krumpli-, szőlőkapálás, széna-, lucernagyűjtés, baltacim-, bíborherekötés, aratáskor belőlük is kerülhettek ki a kaszások, kettőzök, kötélterítők.22 23 A dohányos családok külön szerződésben voltak az uradalommal, közülük laktak cselédházaknál is, de a faluban is. Ok maguk fogadtak fel napszámosokat az ültetés, csomózás, simítás, osztályozás idejére. A szérűskertben voltak a melegágyak, ahol nevelték a dohányt, majd ültették ki a palántákat a dohányföldekre, az ekekapálást lovakkal a gazdaság végezte. A megtermett dohányleveleket beszállították az uradalomba, sorokba rakták, hosszú tűvel zsinórokra fűzték és úgynevezett gamók, fahorgok segítségével kifeszítették a szárító pajtákban. Karácsony felé a simítóban hosszú asztaloknál következett a simítás, osztályozás, majd kukoricalevéllel megkötött csomókba rakták az azonos minőségű leveleket, amiből aztán bálákat csináltak és szállították a dohánygyárnak. A simítóba kora reggel, amikor harmatos volt még, akkor vitték a dohányleveleket, vagy még a reggeli ködben hagyták, hogy könnyebben tudják simítani, ezután egész késő estéken át tartott a munka, az éneklésről külön nótamester (Jánosik József) gondoskodott.24 A napkeltétől napnyugtáig tartó munkaidő nem volt mérvadó cselédekre nézve, legfőképpen az állatok gondozását ellátó munkaterületeken. A csirások gondja volt a tehenek ellátása, „etették, pucolták, még a farkukat is kimosták, azután fejhették őket". A teheneseknek télen-nyáron legkésőbb négy órakor el kellett kezdeni a fejést és nyolcnál előbb nem tudtak végezni. Tavasztól őszig a reggeli fejés után a füstös, borzderes, a szimentáli és a magyar tarka szarvasmarhák három csordában mentek ki a Csikócsapáson a legelőre, a tehenek a bikákkal együtt. Mindegyik csordával ment egy-egy pásztor, meg a kutyája, felváltva hetenként. Délután négy óra tájékán jöttek vissza a legelőről, addigra ki volt nekik hordva az abrak. A nagy legelő még nem volt víz alatt és biztosított annyit, hogy nagyon kevés takarmányt kellett etetni, kisegített egy jászolra való takarmányrakást. Az esti fejéssel nyolc órára végeztek. Amikor már nem volt kihajtás, akkor volt napos, aki az állatokra fólvigyázptt, hogyha valamelyik megkeveredett \agy elszabadult, valamint volt éjjeli őr is.25 A tej zsírtartalmát, mennyiségét az ispán mérte, ellenőrizte minden hónapban. Mindegyik tehénnek volt neve, egy Nebánts nevű volt a legjobb tejelő, mint mondták, harminc litert is adott. A tejet a vasútállomásra hűtve szállították, a kannákra jeget tettek. A gazdaságban kóser tejet is állítottak elő. Ráin Náthán a harmincas években került az uradalomba, ő kóserolta a tejet, amelyet sokkal jobb áron tudtak értékesíteni Budapesten. Ráin zsidó sakter volt, aki a szomszédos községekben is vállalt kóser vágásokat, azt mesélik „gyalogjárt át Lovasberénybe, ott kakast, libát, mindentő vágott le a zsidóknál”.26 A cselédek közül is többen tartottak kacsát, libát, amelyet megtömve így Ráin Náthán közvetítésével magasabb áron tudtak eladni. Sajtkészítéssel a majorban az ispán javaslatára Kugler bácsi foglalkozott, nagy faedényekben birka- és tehénsajtot készítettek a tejház pincéjében, ő mérte a tejet a cselédségnek is.27 Véber János 1928-ban jött be a báróhoz a tehenészetbe Mária-majorból, ahol, mint mondta „nem ismertek se Istent, se embert, hétköznap, vasárnap mindig hajszolták” őket.28 A belmajori tehenészetben az ispán nem ragaszkodott ahhoz, hogy vasárnap ne ünnepeljenek, de a teheneknél meg kellett lenni a fejésnek és a kihajtásnak is a rétre. A nagyistállóban ekkor úgy „száz körül volt a tehénállomány, valamint volt már akkor negyvenkét darab szjmentáli nagyfajta tehén is, külön. A tehenek jócskán voltak gondozva, a lucernák mind pajta alatt voltak, nem kazalba ”.29 Az Országos Mezőgazdasági Kiállításra minden évben mentek a tenyészállatokkal, ahol díjakat nyertek. A törökök és a svájciak vásárolták előszeretettel ezeket a bikákat, meg az üszőket. A kiállításokra az állatokkal két tehenész ment mindig vasúton és külön teherautóval vitték a takarmányt. A kiállítások alkalmával Belgiumból egy belga mén is került a gazdasághoz, mert csikókat is neveltek a gazdaságban.30 Az uradalomba 1930-ban egyszerre jött két család, Kincses György Csala pusztáról borjúsnak (6. kép) és a fia Kincses Gyula Pettendről csirásnak. Az idősödő Kincses Györgyöt — akinek feleségével tizenkettő gyermeke született és több közülük még kiskorú vagy leány — csak úgy fogadta az uradalom, ha jó munkaerő jött vele. Az ifjú szülei végett jött Pátkára, nem igazán a maga szándékából. Nagyon szerették őket Pettenden, a feleség mosott a kastélyban is, a gyerekek kaptak ruhát, játékot is. Kincses Gyula (1902) és Botka Rozália (1903) 1921-ben kötöttek házasságot, ebből az időszakból ma22 Füri Lajosné Kincses Vilma, Kovács János, Véber János személyes közlése. 23 Füri Lajosné Kincses Vilma személyes közlései. 24 Füri Lajosné Kincses Vilma személyes közlései. 25 Füri Lajosné Kincses Vilma és Véber János személyes közlései. 26 Véber János személyes közlése. 27 Véber János személyes közlése. 28 Véber János személyes közlése, melyet megerősít, hogy a Földművelésügyi Minisztérium iratai között ebből az időből előfordulnak cselédpanaszok (KÁLLAY 1990, 276). 29 Véber János személyes közlései. 30 KALLAY 1990, 276; Füri Lajos és Véber János személyes közlései. 440
