Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás a tolvajok megszégyenítésére. A fentebb idézett példákból azonban az is látható, hogy még gyakrabban alkalmazták ezt a közösségi büntetést, mint jogszokást a szexuális normák megsértése miatt. A különböző kategorizálások nem fedik egymást. Külön kérdés, hogy az állami büntetések és a közösségi szankciók vagyis közvélemény-büntetések miként viszonyulnak egymáshoz. Nagy Janka Teodóra, a jogi néprajz kutatójaként a megszégyenítő büntetések közös vonásaként kiemelte, hogy ezek az állami és a társadalmi kényszerintézkedések határán állnak. Ezzel összefüggésben rögzítette, hogy a közvélemény-büntetések legszigorúbb formáiként a megszégyenítő büntetések közösségek által gyakorolt formái gyakran egybeestek vagy jelentős hasonlóságot mutattak az állami kényszerként (fő- vagy mellékbüntetésként) alkalmazott megszégyenítő és megbecstelenítő büntetésekkel.89 A hajlenyírás mindezzel egybehangzóan, ahogy a tanulmányban sorolt példák bizonyítják, mind az állami, mind a közösségi büntetések sorába beletartozott. Hatályosulásuk, alkalmazásuk ideje azonban hol egybeesett, hol nem. így a 18. században párhuzamosan élt egymás mellett az állami és a közvélemény-büntetés. A 19-20. században azonban döntően csak közösségi szankció, illetve jogszokás volt, mely mellől általában hiányzott az állami norma. A hajlenyírás büntetését történelmi folyamatában vizsgálva itt is érzékelhetők azok a főbb állomások, amelyekről más szankciókkal összefüggésben már szóltam:90 a törzsi-nemzetségi társadalomban szokásként! kialakulása; az állam létrejöttét követően szokásjoggá válása; szankcióként! alkalmazásának törvénybe, rendeletbe, más állami, egyházi normába foglalása; a jogszabályok, a szokásjog hatályosulása a bírói praxisban; az alkalmazását előíró állami normák hatályának megszűnte; továbbélése közösségi büntetésként illetve jogszokásként; a szankció humoros, tréfás tartalmúvá alakulása; megjelenítése a művészetekben; forradalmak, háborúk idején, azt közvetlenül követő időszakban történő alkalmazása, különösen közösségi büntetésként, népítéletként, jogszokásként. A hajlenyírás mint büntetés néhány sajátossága az alábbiakban fejezhető ki: A hajlenyírás évezredeken át alkalmazott büntetés volt, egyrészt fő-, másrészt mellékbüntetésként. Különböző normák megsértése miatt alkalmazták, ám nőkkel szemben elsősorban a szexuális magatartási szabályok megsértéséért. A megkopaszítás nagyon alkalmas volt az alávetettség, a bűnösség, a jogfosztott állapot, a társadalmi stigmatizáció jelzésére, ezért évezredeket átívelően gyakorolták. A 20. században különösen feltűnő a hajlenyírás végrehajtása militáris, paramilitáris, állami erőszakszervezetek, sőt állami alkalmazottak részéről. Esetenként ilyenkor összefonódott a közösségi büntetéssel, a népítélettel. A kopaszság megfosztott az egyéniségtől, megalázást, megszégyenítést fejezett ki. De önmagában nem jelentett fizikai megsemmisítést vagy a testi erő csökkentését, a test lényeges csonkítását. Ez is az egyik oka, hogy hosszú időn át, egészen napjainkig alkalmazták. A kopasz fej a nőt szépsége egyik ékességétől, női mivolta jelzésétől fosztotta meg. A férfiaknál viszont koronként változott, hogy a tar fej mit fejezett ki. A legutóbbi időkben, a hosszú haj pár évtizedig tartó divatja után, a biliárdgolyó fej a férfiasság, az erő, a dominancia jelzésére szolgált. A hajtól megfosztás, mint közösségi szankció nem csak a nép, a széles értelemben vett parasztság, hanem más rétegek körében is alkalmazásra került. A hajlenyírás megszégyenítő büntetés volt. Több megszégyenítő büntetéssel együtt ez sem szólt a bűnös személy holtáig. Amíg a testcsonkító fül-, orr-, kéz- és ujj levágás következményeit a szankcionált személy élete végéig viselte, addig a haj kinőtt, majd megnőtt. A döntően megszégyenítő, igen kis mértékben testcsonkító büntetésnek számító hajlenyírásnak idővel nyoma sem maradt. A lelki sebet viszont az egyén különbözőképpen dolgozta fel, még hosszabbrövidebb idegig magában hordozta, vagy gyorsan feledte. 89 NAGY 2012, 80, 83. GELENCSÉR 2014,157.90 368
