Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)

Szemle

többnyire ok-okozati összefüggésben (kapcsolatok, hatások nélkül például bajosan beszélhetünk terjedésről, illetve elterjedtségről).” (46. old.) Szóbeliség és írásbeliség szoros kölcsönhatásokon alapuló kapcsolatához Rudolf Schendára (1984) hivatkozva kifejti: „Túl hosszú ideig hittünk az összetett történelmi kontextusokból kiragadott, függeden nép ideáljában, amely a természettel szoros egységben, az elit kultúra változásaitól, hatásaitól gyakorlatilag érintetlenül érez és alkot és hagyományoz és továbbkölt. Egyre pontosabban látjuk ezzel szemben, hogy ez a népi kultúra többszörösen átszűrve, a polgári gondolkodás malmán átőrölve, majd megfőzve, megsütve került egy közönség elé, amelynek érdeke és érdeklődése távol állott a szóban forgó népnek az érdekétől, érdeklődésétől.” (51. old.) A kötet további tanulmányai ezt a tételt erősítik, járják körül konkrét példák alapján.

Elsőként sokoldalú elemzésében a Békakirályról szóló Grimm-mesét mutatja be, amely megjelenik a magyarok, szlovákok, csehek ponyvanyomtatványain. E népek szóbeliségének forrása mégsem ez, hanem egy másik, a Grimmgyűjtemény első kiadásában még szereplő, majd az újabb kiadások során onnan a megjegyzés-kötetbe kiselejtezett mese. „Közben a klasszikus Grimm-mese pompás pályát futott be, különféle művészeti (színházi, film, bábszínházi, irodalmi, képzőművészeti stb.) adaptációk hosszú sorát vehetjük számba, és bekerült a populáris kultúrába is. Az ajándékipar, a viccek, anekdoták, travesztiák állandóan vissza-visszatérő témája különösen a mese központi elemének tartott csók általi felszabadulás a varázslat alól. Mindez a Grimm-mesének a kelet-közép-európai népek műveltségében való tartós és biztos beágyazottságáról tanúskodik.” (113. old.)

A népköltészeti alkotások terjedési mechanizmusát Ág Tibor által 1960-ban Zoborvidéken felfedezett Kőműves Kelemen balladája kapcsán mutatja be. Menyhén (Nyitra m.), 1941-ben gyűjtötte Arany A. László a Nagy Mária Celli lány című balladát, amelynek egyértelműen ponyvái eredetét Liszka József bizonyítja: Paraszti írásbeliség: a szájhagyománytól írásbeliségig és vissza? című tanulmányában kifejti, hogy a folklór elsődleges megjelenési formája a szóbeliség, de nem hagyhatók figyelmen kívül további megnyilvánulási lehetőségei, szintjei sem: „A szóbeli népköltészet fennmaradását, rögzülését mindenképpen segítette, támogatta az írásbeliség. Lett légyen az kéziratos rögzítés vagy' nyomdai úton való terjesztés. A bemutatott gyűjtemények azt igazolják, hogy a 19. század folyamának tehetősebb rétegei módszeresen folyamodtak különféle (mű- és népköltészeti) alkotások írásban való rögzítésére, megőrzésére. Az efféle másolatok mindkét irányban egyengethették a népdalok útját: a szóbeliségből az írásbeli rögzítésen át a nyomtatott irodalomig, illetve fordítva, a műköltészet felől a szóbeliség irányában.” (183. old.) Pokornÿ Rudolf (1853—1887) cseh író, újságíró a Felvidéken tett utazásai nyomán 1883-ban, illetve 1885-ben Prágában adta ki Z potulek po Slovensku (Vándorlások Szlovákiában) című könyvét, amelyben gazdag cigány anekdotagyűjteményt is közölt. Liszka József kimutatta, hogy Pokornÿ anekdotáinak fő forrása Hegedűs Lajos Eredeti tréfák, adomák r mondák a cigány életből című, Pesten 1857-től három kiadást megért gyűjteménye volt. Hegedűs anekdotáinak mintegy kétharmada megjelent Pokornynál, mint a szlovák szóbeliségből lejegyzett anyag. A konkrét elemzések sorában utolsóként Mátyás király és a madiak anekdotájának alakulását kíséri végig a XVIII. század végi első irodalmi említéstől egészen napjaink folklorizmusáig, a bicsak napo/ág. Mint köztudott, a madi bicsak azon a fán terem, amely alatt vadászatai során Mátyás király és kísérete rendszeresen megpihent. Mivel a madiak ezt a fát meggondolatlanul kivágták, a király csiribiri ross% embereknek bélyegezte meg őket. Kijelentése napjainkig élő falucsúfolóvá vált, amit ezredfordulónkon a madiak folklorizmusa a visszájára fordított, „...negatív tartalmát teljesen háttérbe tolva pozitív vonásait (Mátyás király személye, az ajándéktárgy'ként gyártott, és ma is árusítható, immár nem piros meg zöld, hanem piros-febér-^öld nyelű bicskák) emelték ki. Közben mindent az ebben az időben Nyugatról terjedő falunapok mintájára, azoknak egy különleges helyi színt adva valósítják meg.” (204. old.) A bicsak-napok keretében felállított Mátyás-szobrot minden évben megkoszorúzzák. Megemlítem, hogy Fejér megyében a szóhagyomány szerint a csákberényi bugylibicska is fán terem.

Kötetében a fenti példákon keresztül mutatta be Liszka József az írásbeli és a szóbeli kultúra közti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat, valamint a jelenségek nyelvhatárokon történő átmeneteit, beleértve a műnem- és műfajközi motívumvándorlásokat, motívumok, formulák más-más közegben való megjelenéseit. Meggyőző erővel bizonyította, hogy a folklór is az egyetemes (magyar, szlovák, cseh, német - európai) kultúra része, számtalan átjárással a szóbeliség és az írásbeliség között.

Eukács Eásyló

417