Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Szemle
Budaörsön, Vértesacsán, Vértesbogláron, Csórón, Pázmándon, Sóskúton, Nadapon szobor; Iszkaszentgyörgyön képoszlop; Székesfehérvár-Felsővároson képfülke őrzi emlékét. A vérteskozmai Szent Vendel-kultusz a 18. század második felében bontakozott ki. Az 1818-ban kelt egyházlátogatási jegyzőkönyv írja, hogy „a materben Gesätes felé vivő úton áll Szent Vendelfaszobra, hogy van-e benediktálva, ki végezte, nem tudják, a község tartja fenni’ Az 1839-es egyházlátogatási jegyzőkönyv már egy Vendel tiszteletére emelt kápolna építési szándékáról tudósít: „Szent Vendel képe számára, mely mindezjdeig az erdőben egy fára volt kifüggesztve, a község kápolnát óhajt építeni. ” A kápolna fel is épült, el is pusztult — ennek részleteiről még hallunk a későbbiekben a következő előadásban. A dunántúli és az alföldi (jászsági) Vendel-szobrok megjelenítése között jelentős különbségek mutatkoznak. Dunántúli ábrázolásain a délnémet pásztorok barokk kori viseletében, térdnadrágban, köpenyben, széles rajnai kalapban, lábán saruban vagy csizmában látható. Vállán pásztortarisznyát, kezében pásztorbotot vagy juhászlapátot, övébe akasztva pedig víztartó kabaktököt visel. Lábánál gyakran bárány, ökör, disznó, kutya hever. Kezében néha előfordul rózsafüzér vagy imakönyv, a lábánál pedig korona mint a visszautasított királyság jelképe. A Dunántúlon gyakorta más szentek társaságában (Nepomuki Szent János, Szent Lénárd, Szent Flórián) is találkozhatunk vele. A jászsági Vendel-ábrázolások eltérnek a dunántúliaktól. Érdekességük, hogy Vendelt magyar pásztorviseletben, juhásznak öltözve, bő gatyában, cifraszűrben, pitykés mellényben, pödrött bajusszal, zsírozott hajjal jelenítik meg. E szobrok általában színesek, festettek is. A jászsági néphagyomány egyébként teljesen közülük valónak tekinti Vendelt, azt tartják róla, hogy jászsági pásztorfiú volt. Vendel ily módon való magyarrá válásával azt is kifejezhették, hogy ne csak az uradalmi német birkákra és pásztoraikra ügyeljen, hanem a magyar pásztorokra is, és otthonosan érezze magát az alföldön is. A Dunántúlon viszont sohasem népiesedéit el alakja ennyire, mint a Jászságban. Ennek oka, hogy itt bizonyára főként a német telepesek és az egyházi propaganda alakította Vendel kultuszát. A Szent Vendel-szobrok elhelyezésére jellemző, hogy a települések szélén, az állathajtóutak mentén állították fel őket, ezzel is hangsúlyozván a szent állatokat óvó, védő szerepét. A Vendel-emlékekhez fűződő szokásokra egységesen az egyházi vallásos rímsok, jámbor vallásos megnyilvánulások a jellemzők. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy ahol csak szobra volt, de kápolnája nem, még azokban a falvakban is tartottak Vendel-búcsút. Október 20-án körmenettel vonultak a szobrokhoz, hogy a jószág egészségéért imádkozzanak. Ságváron például a Vendel-napi misének pásztormise volt a neve. Csornán az ezen a napon mondott mise után mindenki vitt haza egy kis üveg szentelt vizet, amit az állatoknak adtak, hogy a vész elkerülje őket. Vendel napja régen a jószágnak is ünnep volt: nem fogták igába, nem vitték a vásárba őket. Tápén a jószág egészsége érdekében Vendel-nap előtt kilencedet szoktak imádkozni. Göcsejben a szemmel vert jószágra előbb ráimádkoztak, majd Vendelt hívták segítségül a gyógyuláshoz. Vendel napja mezőgazdasági határnap is volt. Mosonszentmiklósi hagyomány szerint ekkorra el kellett végezni a mezei munkát. Különös tisztelet övezte Szent Vendel alakját Székesfehérvár-Felsővároson. A felsővárosi templom környéke a pásztorok Szent Mihály-napi szegődőhelye volt. Szent Vendelhez nemcsak névünnepén, hanem egész évben fohászkodtak, mindig azon a napon a héten, amikorra abban az évben Vendel napja esett. Székesfehérvár-Felsővárosban Vendel-képoszlop áll, Szent Vendelről pedig utcát és közt is neveztek el, ünnepén Szent Vendel-litániát tartanak, amikor énekekkel, könyörgésekkel kérik a szent közbenjárását. „Tehozpád is folyamodunk, dicső szent Vendelinus, A mérges dögveszély ellen, mert te vagy nagy patrónus, Hallgasd meg kiáltásunkat, vedd be imádságunkat, Hogy az Isten dögveszélytől mentse meg barmainkat. ” Mit is kívánhatnék most a vérteskozmai Szent Vendel-dombormű ünnepélyes átadásakor? Jó volna, ha Szent Vendelnek, mint a pásztorok és a négylábú jószág égi patrónusának, újra sok dolga akadna ott fenn. Fia ez az emlékhely olyan zarándokhellyé válhatna, ahol a közbenjárását kérők megsegítésével Szent Vendel újra betölthetné eredeti feladatkörét. Varró Agnes 416
