Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)

Szemle

húszezer ember jelent meg a szertartáson, és hatalmas tömeg vett részt a szegedi temetésen is. Halála után hét évvel, 1939-ben emlékművet emeltek a tiszteletére a fővárosi Eskü — ma Március 15-e — téren. Grantner Jenő klasszicizáló szoborcsoportjának a kálváriája viszont jól jelzi, miként próbálták a szocialista diktatúra idején személyét és óriási életművét kitörölni a kollektív emlékezetből. Az alkotást 1934. május 14-én avatták fel; Horthy Miklós kormányzó és felesége, Klebelsberg özvegye és Glattfelder Gyula Csanádi püspök jelenlétében Teleki Pál miniszterelnök mondott beszédet. A mű mellékalakjai Klebelsberg munkásságnak lényegére mutatnak rá: az ülő nőalak a művészetet, a férfi a tudományt jelképezi. A világháborúban megsérült szoborcsoport mellékalakjait Adyligeten állították ki; a szovjetek nyomán járó hatalmasságoknak eszükbe sem jutott a szobrot helyreállítani. Erre egészen 2001 -ig kellett várni, amikor is Tóth Kálmán restaurátor munkájának az eredményeképpen a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és -templom között talált otthonra. Méltó helyre került az egykori ciszter diák szobra, hiszen miniszterként komoly szerepet vállalt a patinás budai iskola életében: az 1929-re felépült nagy gimnáziumi épület, a Wälder Gyula tervezte csodás neobarokk palota építési költségeinek a felét — állami támogatásként — a kultuszminiszter folyósította, míg a másik felét a ciszter rend ökonómusa, Hagyó-Kovács Gyula gazdálkodta ki. Ugyanaz a Hagyó-Kovács, aki jószágigazgatóként a ciszterciek 31 000 katasztrális holdnyi birtokát irányította Előszálláson, s akinek a működése során a Fejér megyei uradalom az ország második legkorszerűbb, legjövedelmezőbb mezőgazdasági nagyüzeme lett. Ezen jelentős gazdasági és szellemi teljesítménynek adózva avattuk fel Dékány Árpád Sixtus főapáttal a Nemzeti Kulturális Alap köztériszobor-állítási programjának keretében elkészült Hagyó-Kovács Gyula-mellszobrot az előszállási ciszter kastély előtti parkban.

S ha már az 1912 óta működő budai ciszterci gimnázium környezetében áll egy Klebelsberg-szobor, akkor a 200 éve a ciszterek fenntartásában működő 325 éves fehérvári iskola sem feledkezhet meg az egyik legkiválóbb diákjáról, aki ráadásul mindig hűséges volt Székesfehérvárhoz, valamint egykori alma materéhez és a ciszterci rendhez is.

A székesfehérvári cisztercita rendi főgimnázium kétszáz éves jubileumi ünnepén, 1924. november 9-én elmondott beszédében Klebelsberg kifejtette, hogy „itt nem egyszerű iskoláról van szó, hanem olyan nagyjelentőségű kultúrintézményről, amely beleszövődött a magyar művelődés életébe”. Egy olyan intézményről, amelynek a falai között a tudás, a műveltség átadásán túl az identitás, az erkölcs megerősítése, azaz a keresztény alapú nevelés is a pedagógiai munka fundamentumának számított. Sokat gondolkodott azon, „mi a titka a cisztercita nevelés nagy sikereinek. Én ezt az erkölcsi erők fennmaradásának törvényében látom - mondta Klebelsberg koronázóvárosunkban. — Ismerjük a természettanból a fizikai erők fennmaradásának törvényét. Ha a természet öntudatlan erői ekként fönnmaradnak, hogy enyészhetnének el az erkölcsi erők, melyek belső kedélybeli munkának gyümölcsei. Az a sok lemondás, önmegtagadás, áldozatkészség, mellyel tele van a szerzetes tanárnak lelke, mikor nevel és tanít, nem enyészik el, hanem mint eleven vág)' lappangó erő él tovább a tanítványok lelkében. Gondos pszichológiai analízis kimutathatná, hogy egy-egy szép elhatározásnak, nagy tettnek, termékeny alkotásnak impulzusát valamikor régen a tanár szava, a tanár példája adta meg. Jó öreg tanáraink a fehérvári gimnáziumban megtanítottak bennünket erősen akarni, nyomatékosan cselekedni, a hazát szeretni, az Istent félni és ezek az erkölcsi erők fennmaradtak és élnek bennünk tovább. Bizonyára sokan vannak régi tanítványok e teremben, akik a kotangens-tételt már nem tudják levezetni, sem a rendhagyó görög igék aoristosát megmondani, de a feledékenység morzsoló ereje semmit sem vett el bennük abból az erkölcsi útravalóból, amit cisztercita nevelőjüktől az életre kaptak.”

Klebelsberg életre szóló muníciót kapott a fehérvári iskolában; számtalanszor kiemeli oktatóit, különösen irodalomtanárát, a későbbi zirci apát Werner Adolfot, de az alma mater történetén elmerengve megemlíti Werner nagy elődjét, Dréta Antalt is, aki „1812 és 1814 között egyesíti a pilisi, pásztói és zirci apátságokat, ezzel véget vet az erők elforgácsolásának és megveti az anyagi alapot ahhoz, hogy az egri gimnázium mellé 1813-ban a rend már képes átvenni a székesfehérvári és pécsi gimnáziumot, mely ténnyel voltaképpen megalapítja a ciszterci rendet mint magyar tanítórendet”. Mi Fejér megyében Dréta Antalra mint településalapítóra is emlékezünk; az egykor szebb nevű Mezőfalva általános iskolájának a szomszédságában neki is állítottunk szobrot ebben a kormányzati ciklusban, hiszen 1811-ben ő hozta létre Hercegfalvát.

Ha valakivel az ember sokat foglalkozik, észrevétlenül is személyes érzelmi viszonyba keveredhet vele. Mintha személyesen ismerte volna, mintha látta volna feltűnni a Parlament folyosóján, mintha elment volna mellette a szegedi Dóm téren valamelyik nyári délután, s mintha egyszer meg is szorította volna a kezét a fehérvári iskola lépcsőjén, amikor elkísérte a kisgimnazista lányát az első tanítási napon. Én is így vagyok Klebelsberggel, s tudom, hogy amiként megveregetem édesapám sírja fölött az obeliszket, mintha férfiasán vállon vagy háton ütnénk egymást, hasonlóképpen fogok Klebelsberg Kuno szobrához érni ifjú- és felnőttkorom meghatározó városában járva. Mert ismerem őt, érteni vélem a lelkesedését; nemcsak a nyelvünk és a kultúránk azonos, hanem a kultúrpolitika erejébe vetett hitünk is közös, és talán még a habitusunkban is van hasonlóság. Ravasz László református püspök mondta róla, hogy „Klebelsberg a poros, olajos szerkezetben a konok acélrugó. Sohasem értettem mohó sietését, tervben és tettben való telhetetlenségét. Most már látom, hogy valami ösztön csilingelt benne: az idő rövid, magyar embernek sietni kell, mert századokat késtünk. »Munkálkodjatok, míg nappal vagyon, mert eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.« Összegyűjtötte

408