Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Haraszty István köszöntése - Zákányi Péter: Haraszty István Székesfehérváron felállított szökőkút-mobilja mint rendszerváltás-reprezentáció
Zákányi Péter Harasztÿ István Székesfehérváron felállított szökökút-mobilja mint rendszerváltás-reprezentááó Alapítvány tervét,15 amely éppúgy előzmények nélküli, mint a mobilszoboré. A találkozó az egyeztetés szerepét is betölthette egyben, a nyár folyamán pedig hivatalosan is megszületett az Alapítvány, s még abban az évben ki is osztotta az első díjat dr. Fitz Jenőnek (1921—2011). Az említett újságírói megnyilvánulások azt a benyomást keltik, hogy a Deákot körülvevő székesfehérvári közeg szerepe az Alapítvány és a szobor esetében is meghatározó. Deák többször nyilatkozik is erről a közegről. 1991-ben például ő maga mondja ki a közvetlen összefüggést a jó kapcsolat és az Alapítvány léte között: „Igen jó a személyes kapcsolat[om] mind az István Király Múzeum művészettörténészeivel, mind Balsay István polgármesterrel. A kapcsolatok alakulásának következménye a városszépészeti díj tavalyi megalapítása.”16 Deák Székesfehérvárhoz való kötődésében négy személy játszott jelentős szerepet: Balsay István (1947), dr. Gelencsér József (1951), Kovács Péter és Kovalovszky Márta (1939). Balsay 1985-től városi tanácstag, ugyanekkortól tanácselnök-helyettes volt, majd 1987 és 1990 között tanácselnök.17 1990-ben a képviselő-testület őt választotta polgármesterré. Gelencsér József jogász, néprajzkutató a rendszerváltás előtt a Városi Tanács alkalmazottja volt (osztályvezető-helyettes, majd osztályvezető), azt követően pedig városi és megyei hivatalvezető. Kovács Péter művészettörténész 1985-ben dr. Fitz Jenőt követte az István Király Múzeum élén (1992-ig), majd a Múzeum munkatársa maradt; 1990-től szabaddemokrata önkormányzati képviselőként a Kulturális Bizottság elnöke volt.18 Kovalovszky Márta úgyszintén az István Király Múzeum művészettörténészeként dolgozott. E társaság Deák székesfehérvári bejelentkezését követően, 1985—1986 körül verbuválódott, és változatlan formában haláláig segítette, ösztönözte és részben kivitelezte a műgyűjtő székesfehérvári elképzeléseit (/. kép). Ehhez két dologra volt szükség, helyi politikai hatalomra és egyfajta baráti légkörre, a két összetevő Székesfehérváron egyszerre volt adott. Az utóbbit a Kovács—Kovalovszky házaspár és Deák közötti viszony alapozhatta meg, ezt jól érzékelteti Deáknak az a válasza, amelyet 1991-ben a „Miért éppen Székesfehérvárt választotta annak idején?” kérdésre adott: „Az ő [ti. Kovács és Kovalovszky] szakértelmük, műpártolásuk, ízlésük, azt hiszem, kicsit, ha nagyzolásnak is hangzik, de úgy érzem, hogy azonos az enyémmel.”19 (Kiemelés Z. P.) Gelencsér József, aki Kovács és Kovalovszky közvetítésével ismerkedett meg Deák Dénessel,20 visszaemlékezéséből világosan kiderül, hogy a Deákkal való kapcsolat hivatalos és baráti oldala elválaszthatatlan volt egymástól: „Az első találkozás Budapesten, Vadrózsa utcai lakásán történt, ahová a tárgyalások, az egyeztetések során többször is ellátogattam. A kezdeti időtől fogva én képviseltem a Városi Tanácsot, a mai önkormányzat jogelődjét ebben az ügyben. De nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kapcsolattartás az más jellegű is. Már a Kovács—Kovalovszky művészettörténész házaspárral kialakult viszonyomat is meghatározta a művészetek irányában megnyilvánuló fokozott érdeklődésem. Deák Dénes esetében is beszélhetünk egy hivatalos és egy nem hivatalos kapcsolatról. Ez utóbbi mind elmélyültebb lett, és mind többet adott a számomra. [...] Tehát, volt egy hivatalos kapcsolatom Deák Dénessel, amely több levélváltás, okiratkészítés, szerződés-előkészítés formájában testesült meg, és volt egy nem hivatalos is. De a kettő néha teljesen egybemosódott. Például, ha felmentünk hozzá hivatalos ügyeket intézni, ezek légköre abszolút szívélyes volt. Roppant kötetlen volt ott tartózkodásunk minden egyes mozzanata, remekül éreztük magunkat nála.”21 A „barátság fontos föltétele a közös vagy legalábbis egymáshoz hajlítható, egymást toleráló erkölcsi és esztétikai ízlés” — írja Radnóti Sándor.22 A pár sorral feljebb idézett interjúban Deák ízlésközösségről beszél, amely — véleményem szerint — egy polgári ízlésközösség (ezt végső soron a szociológiai, ízlésszociológiai irodalom igazolhatja). „Polgári kultúrával érkeztem a színre, s az az ízlésvilág, amelyet a sajátoménak érzek, kihalóban van” - nyilatkozta Deák.23 Ha ezt összevetjük például Kovács Péter kommentárjával, amelyet a (Szent) István Király Múzeum több évtizedes kiállítási programjához fűzött, s amelyben az irodalom és a zene képzőművészettel történő összeolvasása mellett érvel, talán érthetővé válik, hogy miért polgári ízlésközösségről beszélek.24 Deák és a székesfehérvári társaság 15 PÉNTEK 1990, 15. - A cikk - túl azon, hogy informál minket Deák látogatásának idejéről és céljáról - jól érzékelteti a sajátos, félhivatalos találkozók hangulatát, tartalmát. 16 ANGSTER 1991, 20.; vö. VÁROSI TELEVÍZIÓ 1990. - A felvétel az Alapítvány alapító okiratának aláírásakor készült, a rövid tudósítást és a néhány vágóképet leszámítva egy Deákkal készült interjúból áll. Deák a következőképpen nyilatkozik: „Székesfehérvárhoz szinte baráti, rokoni szálak fűznek most már, mert barátokat találtam, akikkel közös nevezőn vagyunk, és úgy érzem, hogy az ő segítségük nélkül nem tudnám megvalósítani azt, amit szerettem volna.” 17 Tudni kell, hogy Balsay nem volt párttag. 18 Képviselőként többnyire a teljes nevét használta (Kovács Péter Barnabás). « VÁROSI TELEVÍZIÓ 1991. 20 MATITS 2009,206. 21 MATITS 2009, 206-207.; vö. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1993a. - Amikor Balsay 1993-ban meglátogatta a Deák Dénes által később megrendelt köztéri szobor alkotóját, a neoavantgárd Harasztÿ Istvánt, tulajdonképpen a szerepek közötti közlekedés alkalmankénti problematikusságának adott hangot tréfás megjegyzésével. A Harasztÿ elbeszélésében fennmaradt történet szerint Balsay - látván a félkész szobrot - azzal viccelt, hogy „a választások előtt azért elég könnyelmű lépés egy ilyen szobrot fölállítani”. 22 RADNÓTI 2013,1372. 23 HERNÁDI 1988,12. 24 Ld. LAKAT szerk. 1997, 4. - A „harmincéves történet egésze valahol nagyon személyes volt, s ezt a személyességet - mi, akik az egészet csináltuk, szerveztük, összefogtuk - nemcsak egyszerűen vállaltuk, hanem igyekeztünk hangsúlyozni is. Ehhez a »hangsúlyozás«-hoz tartoztak 307
