Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Sztana-Kovács Adrienne: 18. századi utazók Fejér megyében
Szfana-Kovács Adrienn: 18. s%á%adi utalók Fejér megyében például az 1760-ban kiadott, német nyelvű munka.55 Montag a Buda—Eszék útvonalat használta a Duna mentén és így írt róla: „a Buda és Eszék köríti útvonal még békeidőben is nagyon veszedelmes, amit ennek ellenére katonák sem védenek. A spergo saját, néhány évvel korábbi Bécsből Eszékre vezető útjára hivatkozik, amikor arra buzdítja e veszedelmes vidéken utazókat, hogy saját maguk és kocsijuk épségének érdekében fogadjanak fel 6-8 ágányt, akik szerény pénzügyi ellenszolgáltatás fejében védelmet nyújtanak számukra."56 Akik ennek ellenére mégis nekivágtak az utazásnak, azokat leginkább a kötelesség vezette. Akik a főútvonalakon kívül más útirányokat választottak, azokat leginkább a kíváncsiság hajtotta a viszonyok jobb megismerése érdekében. Fejér megye területének nagy része a volt hódoltsághoz tartozott.57 Úthálózata a középkorban sem volt olyan sűrű, mint a többi dunántúli megyéé.58 Ennek egyik lehetséges oka, hogy a megye területén kiterjedt lápok, mocsarak voltak Székesfehérvár környékén és végig a Sárvíz mentén egészen a déli megyehatárig. A törökkor és a visszafoglaló háborúk időszaka feltehetően tovább rontott ezen a helyzeten, hiszen az elpusztított falvak menekülésre kényszerített lakossága nem gondozta tovább azokat az árkokat és töltéseket, amelyekkel a víz terjedésének gátat szabtak. A 17. század végére a Velencei-tó tói délre fekvő területen alig maradt néhány település. A visszatérő vagy újonnan érkező birtokosok csak nagy' nehézségek árán tudták újra benépesíteni a falvakat, ha ez egyáltalán szándékukban állt.59 Sok helyen olvashatók idézetek az egykorú átutazók kiadott leveleiből, útinaplóiból, amelyek több napi járóföldön csak pusztaságokat említenek.60 A Dunántúlon keresztülutazók így vagy a dunai vízi utat, vagy a Duna mentén futó országutat használták. A másik használt útvonal a Budáról Székesfehérváron keresztül Veszprémen át vezető volt, amely a megye északi részén haladt át, ahol a települések sűrűbben követték egymást. 1715-ben Sir Simon Clement Budától Légrádig utazott. Tárnokra érve feljegyezte, hogy szlovákok és rácok lakták, akik földbe vájt házakban éltek, aminek csak a teteje volt a föld felszínén. Véleménye szerint éppoly nyomorúságosán voltak öltözve, ahogy laktak, mégis gazdagságban és bőségben teltek napjaik.61 A következő település, amelyről megemlékezett, Juró62 volt, magyar lakossággal, akik rőzse kunyhóban éltek. A vendégeket a parasztcsalád szalmán szállásolta el. A következő napon Székesfehérvárig 3-4 szegény falun haladt át, amiről Clement sajnos nem jegyzett fel semmit. Székesfehérvárról is csak annyit említett meg, hogy egy ingovány közepén fekszik, két nagy külvárossal és szegényes házakkal mindkét városrész végén. Két évvel később Mar)7 Wortley Montague férje kíséretében utazott Konstantinápoly felé. 1717. január 23-án haladtak át Fejér megyén, és levelében megemlítette Adonyt, amely a török idők alatt viszonylag nagy város volt, de azóta elromosodott. A vidékről azt írta, hogy sűrű erdő borította elhagyott táj. A falvakról egyáltalán nem tett említést, mint írta, leginkább azért, mert semmi érdemlegeset nem tudott mondani róluk. A kevés számú lakosság szerinte a vízi és erdei állatok bősége miatt igen könnyen élt. Külön kiemelte, hogy mennyire meglepte a jobbágyokat, hogy az elfogyasztott ételt kifizették és ezért ajándékokkal látták el az utazókat.63 1737-ben Richard Pococke és Jeremiah Milles együtt utaztak át a Dunántúlon, Buda—Székesfehérvár—Veszprém útvonalon. A budai hegyeket elhagyva Székesfehérvár felé így írt Pococke: „Termékeny lankák között utaztunk, kevéssé megművelt vidéken, amelyet fölöttébb gyéren laknak. A nemesek birtokaikon sok ökröt tenyésztenek, ezeket főleg Németországban adják el, de még olyan messzire is jut belőlük, mint Itália. A juhok szarva itt csavart, kicsit az antilop szarvára emlékeztet.”64 Településekről vagy a népességről tőle sem tudtunk meg semmit, csupán a már korábban idézett megállapítást erősítette meg Pococke, hogy a nemesek birtokaik nagy részét saját kezelésben tartották, és jövedelmező 55 Johann Ixopold Montag: Die Donau-Reise, das ist kurzverfasste Nachricht von denen Ströhmen, Flüssen und Bächen, welche der Donau zugerbacht werden u.s.w., von J. F.F. Regensburg, 1760. » Idézi SEIDLER 2009,143. 57 A megye északi része Veszprém elestéig (1552) részben Veszprém, utána részben Komárom megyéhez tartozott közigazgatásilag. A megye délkeleti csücske a kis alapterületű szekszárdi-, a délnyugati és nyugati részek a simontornyai- és a középső és keleti területek a székesfehérvári szandzsákbégséghez tartoztak. 58 A 12-15. századi okleveles anyagok feldolgozása alapján. (GLASER 1929-30, 244—285. Térképmelléklet.) Az utak javításához a vármegyék a jobbágyok robotmunkáját vették igénybe, ahogy a korábbi évszázadokban is. 1768-ban II. József, aki utazásai szervezése kapcsán megtiltotta a drága és sok robotmunkát igénybevevő útépítéseket, parancsának megszegése miatt vizsgálatot rendelt el a dunántúli vármegyék ellen. Szükség volt a tiltásra, mert nagyon sok helyen nem csak a szükséges javítási munkálatokat végeztették el, hanem széles és új utakat építettek. (KULCSÁR 2004, 329.) Az útépítések szabályozására II. József uralkodása alatt került sor, több mint eg)’ évtizedes előkészítést követően. (KULCSÁR 2004, 334.) 59 A megye legdélebbi települését, Vajtát, a Zichyek 1714—1742 között csak harmadszorra tudták véglegesen benépesiteni. A többi birtokos pedig nem volt mindenáron a benépesítés mellett. Ezt mutatja, hogy 1720 körül a másik legnagyobb földesúr, a zirci cisztercita rend, a földek adómentes formában való megőrzését és használatát sokkal előnyösebbnek ítélte, mint adózó telkek kijelölését és a telepítést.......minthogy Székesfehérvár, Keresztár és Perkáta alatt csupa puszták vannak és a földesurak egyike sem szándékozott eddig valamelyik birtokát faluvá alakítani, mások példáját követve, a kérelmezőknek elutasító választ adtunk. ” Idézi NAGY 1960, 83. 60 Legtöbbet Mary Wordey Montague 1717. januári utazásáról írt levelét idézik. Ld. GÖMÖRI vál. 1994, 105-109. 61 GÖMÖRI vál. 1994,99-100. 62 Gömöri a települést - szerintünk tévesen - Kajászóval, vág)- Sukoróval azonosította. (GÖMÖRI vál. 1994,100.) Szerintünk a nevezett település Gyúrónak, a Tárnok melletti szomszédos településnek felelt meg Székesfehérvár irányában. Kajászón ekkor nemesi közbirtokosok éltek, Sukoró pedig a Budától való távolság és a napló szerint megtett út időtartama miatt zárható ki. « GÖMÖRI vál. 1994,106-107. M GÖMÖRI vál. 1994,118. 284 T
