Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Gelencsér József: "Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban
Gelencsér József: „Kiszúrom a szemedet!” A megpakitás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban kompozíció, az elkövetett bűncselekményért kártérítés, vérdíj, ezüst fizetése. Az egyik rendelkezés szerint, ha valaki egy rabszolgát vagy rabszolganőt megvakít vagy fogát kiveri, tíz siqlu ezüstöt ad, és a tulajdonos vagyonához csapja.5 A hinduk ősi törvénykönyve, Manu törvényei a szanszkrit irodalom versbe foglalt szabályait jelentik. Manu a büntetés tíz helyét nevezte meg, amelyet a három alsó kasztnál kellett alkalmazni. A tíz között szerepelt a szem is.6 Az ókori perzsa jogban a büntetések kegyedének voltak. Közöttük a végtagok levágása, az elevenen eltemetés, a fejnek kővel történő szétverése, a keresztre feszítés mellett alkalmazták a tüzes tű általi s%emkis%úrást is. A zsidó kultúrában szintén korán és szigorúan szabályozták a szemkitolást. Az öt mózesi könyv két törvénygyűjteményt tartalmaz: Mózes II. könyve 20:22-23:33 és Mózes V. könyve 12-26. fejezete. Ezen kívül több törvény vagy kisebb gyűjtemény található az öt könyv más részeiben. Az első gyűjtemény még a királyság kialakulása előtt keletkezett, a paraszti és pásztori szokásjogból, valamint ítéletekből, a korai törzsszövetség viszonyait tükrözve. A második gyűjtemény egyes részei korábbi időkre mennek vissza, de lényegében az i. e. 8. század végén alakultak ki. A héber törvényeknél Hammurabi gyűjteményének közvetien hatása érezhető. Az újabb kutatások szerint, ahol az Ószövetség törvényei és Hammurabi törvényei megegyeznek, de eltérnek a korábbi mezopotámiai törvényektől, ott a nyugati sémi népek törvényei őriződtek meg az Ószövetségben, illetve Hammurabinal.7 Az Ótestamentumban, Mózes II. könyve 21:24-25-ben található a — legalábbis az első részében — sokat idézett mondat: „Szemet sgemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért. Égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért.” A tálió elvét követő rendelkezés után, pár sorral lentebb olvasható a kompozíció elvét is alkalmazó szabály: ha valaki szolgájának vagy szolgálóleányának a szemét üti ki, úgy bocsássa őt szabadon, hogy saját szemét megtarthassa. A tálió elve az Ótestamentumban még többször megfogalmazódott. Mózes III. könyvében, a 24:20-ban lényegileg ugyanaz szerepel, mint II. könyvében: „Törést törésért, sgemet sgemért, fogat fogért, amilyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.” Hasonló a meghatározás Mózes V. könyvében, a 19:21 alatt: „Ne nézz reá szánalommal: lelket lélekért, sgemet somért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.” Jézus Krisztus más elvet vallott, amint az Ujtestamentum Máté Evangéliumában az 5:38-39-ben szerepel: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellen a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felöl, fordítsd felé a másik orcádat is.” A mózesi törvények alapján tehát a tálió elvét alkalmazták, ami viszont számos vita forrása lett. Ugyanis gyakran nem lehetett pontosan olyan büntetést kiszabni, mint amilyen sérelmet az elkövető okozott. Legjobb példa erre a félszemű ember esete volt. Ha az elkövető a sértettnek egy szemét szúrta ki, a büntetése az lett, hogy neki is kiszúrták egyik szemét. Ám ha az elkövető egy, már eleve félszemű embernek szúrta ki a még meglévő szemét, azaz teljesen megvakította, akkor az elkövető egyik szemének kiszúrása nem ugyanazt eredményezte, mint amit ő tett. Hiszen a megvakított sértett nagyobb hátrányt szenvedett el. Ugyanerről egyébként az ókori görögök is vitát folytattak. Amíg a talmudi korban a szemek kiszúrásával büntettek, addig a késői Izraelben a megvakítás mint büntetés már ismereden volt. A Példabeszédek könyve 30:17-ben szereplő mondat ugyanakkor párba állítható a fentebb idézett babilóniai rendelkezéssel: aki megcsúfolja atyját vagy megutálja anyjának tanítását, annak szemét kivájják a völgynek hollói, vagy megeszik őt a saskeselyű fiai. Mindez értelmezhető úgy, hogy a szülők az általuk nem kedvelt gyereknek kiszúrták a szemét.8 A Korán, az iszlám vallás szent könyve a hagyomány szerint Allah kinyilatkoztatásait tartalmazza, melyeket Mohamed próféta 610 és 632 között kapott. A Korán V.45. szintén előírta: „ Életet az életért, sgemet szemért, orrot orrért, fület fülért, fogat fogért, sebesülésekért (hasonlóan).” Ezeket a szabályokat a muszlimok szigorúan betartották és alkalmazták. Részben a fentiekből is látható, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” elv a Közel-Kelet népeinél évezredek óta gyakorolt. A ius talionis már az i. e. 20. század előtti koroktól ismert volt a Tigris és Eufrátesz környékének kultúrájában éppen úgy, mint a némileg távolabbi Egyiptomban. Az elv tehát jóval ősibb, mint az a törvények írott szövegében megjelent. Valószínűleg a Közel-Kelet törzsi szervezeteinek szokásaira és hagyományára épült rá, mivel az ezen elv alapján történő közösségi büntetés széles körben elfogadott volt. A szemet szemért elvet hosszú ideig azért sem foglalták írásba, mivel nem volt szükség az írott forrásra, ugyanis a törzsek vezetői és bírái éberen őrködtek e büntetési jogelv gyakorlati érvényesülése felett.9 Az ősi és hangsúlyos szerepű szóbeli hagyományőrzés mellé az írásbeliség megjelenésével, szerepének növekedésével, az állam, az uralkodó szabályozó igényét követően lépett be az írásbeli rögzítés. (Nem véletlen az a némileg általánosító gondolat, hogy a „szemet szemért” szabály különböző variációi valamennyi ókori törvénykönyvben megtalálhatók.10) Ilyen módon a tálió jogszokása illetve szokásjoga állami törvénnyé emelkedett. 5 HARMATTA 2003, 266-267. 6 MANU 1915, 113., 125. 7 HARMATTA 2003,278. 8 MKL „vak” címszó. 9 KLENGEL 1985,139-140.; TOKIOS 2011, 13-14., 35. 10 tóth 2003. 189
