Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)

Szemle

Alba Regia 41. (2012)

Horvát dudás emlékét őrzi az a történet is, amit Szolnoky Lajos Mezőszentgyörgyön (Fejér m.) 1947-ben az 1848- as néphagyománygyűjtés során jegyzett le. Szép István 1947-ben 88 éves földműves szerint a mezőszentgyörgyi nemzetőrök a horvátok dudását is a táborukba hívták, amikor 1848 szeptemberében Jellasics ellen vonultak hadba: „Egy öregember mesélte nekem gyermekkoromban, hogy oda volt az őrseregbe. Levitték őket a horvát határra. Nem volt sok dolguk. Hallották, hogy a horvátoknak jó dudásuk van, a Duna másik oldalán. Egy kis hajón átmentek a Dunán, elcsalták a dudást, hogy fújja egy kicsit a magyar táborban is. így mulattak.” A történet helyszíne valószínűleg nem a Duna, hanem a Dráva partján lehetett.

A dudatípusok bemutatását az Ipolyságon 1910. szeptember 24. és október 2. között megrendezett Hontvármegyei Gazdasági és Ipari Kiállítás ismertetése követi a könyvben. A kiállítás néprajzi részének anyaggyűjtése, rendezése, sikere nagymértékben hozzájárulhatott Györffynek az Ipolyságiakkal való további eredményes együttműködéséhez, tárgyvásárlásokhoz és a kanászhangverseny megvalósításához is. A kiállított tárgyak körülbelül felét Györffy gyűjtötte, másik felét a helyi kiállítók küldték be. Előbbiek, összesen 294 tárgy, ma is megtalálhatók a Néprajzi Múzeumban. Györffy a Hanti Lapokban megjelent kiállítási beszámolójában kiemelte az ipolykeszi kanász tárgyait: „A következő teremben mindjárt szemünkbe ötlik az ipolykeszi kanász teljes díszben. Az utolsó hírmondó a régi palóc kanászok közül. Művészi keze minden szerszámján megnyilatkozik. Különben a Hont megyei magyar pásztor mind született művész, mert a faragásban legfeljebb csak a somogyi pásztor múlhatta valamikor felül, de ma már az is elhanyatlik mellette. Az ostornyelek, pásztorbotok mindegyike pásztorremeklés.” Az ipolykeszi kanász tárgyegyüttesét, teljes öltözékét, pásztoreszközeit, dudáját a kiállítás bezárását követően vásárolta meg Györffy a Néprajzi Tár számára. A Honti Lapok ban erről is hírt adtak: „Mellesleg megjegyezzük, hogy ez a gyerek [az ipolykeszi pásztor] kívül-belül annyira eredeti kanász, hogy Györffy 101 korona árán teljesen levetkőztette őtet. Az ő kosztümjeit láthattuk a kiállításon tülköstül, dudástul.”

Az ipolykeszi kanász Néprajzi Múzeumban őrzött tárgyegyüttesének muzeológiai értékéről olvashatjuk a könyvben: „A kanász alapöltözete egy házi szövésű pamutvászonból készült, kézzel varrt ingből, mérsékelten bő gatyából, magyar szabó által készített, zsinórozott, pitykegombokkal díszített mellényből (mándliból) állt. A lábára bőrből készült bocskort és lábszárvédőt húzott, míg a fejére a fekete posztó pörgekalap került. Az öltözetet befenekelt ujjú, posztórátéttel, gyapjúfonállal hímzetten díszített cifraszűr felsőruha egészítette ki. Ehhez az alapöltözethez tartozott még egy fémgombokkal kivert bőrtarisznya és egy porcelángyöngyökkel, fém pipaszurkálóval, rojtokkal díszített, kostökből készült dohányzacskó is. A kanász felszerelésének része volt egy kovácsolással készült, ívelt, háromszög alakú, dísztelen baltafej, amelynek nyelét a fejnél rézberakásos ezüsdap borítja, valamint egy szintén keményfából esztergályozott, ólomberakással díszített ostornyél és az ahhoz csatlakozó, fémkarikákkal bőrszíjakból font ostorszíj. A tárgyegyüttes egyik legszebb darabja a palóc duda.” (43—44. old.)

Hála József és G. Szabó Zoltán könyvének lényeges fejezete a pásztorok vetélkedését mutatja be, erre Bartók Béla is nagy érdeklődéssel készült. November elején a csallóközi Nagymegyeren gyűjtött, majd 11-én már Szegedről írta Freund Etelkának: „Múlt vasárnap a Csallóközben, most itt, jövő vasárnap Ipolyságon, dudások, kanászok társaságában, hej haj ez ám az élet.”

1910. november 13-án Györffy István gyakornok, Beluleszkó Sándor múzeumi segédőr és Bartók Béla a Zeneakadémia tanára korán reggel megérkeztek Ipolyságra. Már ekkor láthattak cifraszűrös, baltás kanászokat a városban. Némelyiket a felesége kísérte, hogy megóvja a túlzott italozástól. A verseny menetéről írják a szerzők: „A gyülekezés a Vármegyeháza udvarán volt, ahol Györffy István fényképeket készített a „versenyzőkről” a Néprajzi Tár számára. A versenyt eredetileg nem nyilvánosság előtt tervezték rendezni, mert nem a szórakoztatás, hanem a folklóralkotások fonográf általi megmentése volt a cél, de a város lakossága kikövetelte, hogy az az érdeklődő közönség előtt a piactéren (vásártéren) történjen. így is lett, az esemény ott zajlott. Először a tülkösök versenyeztek. Az I. díjat Semetke Mihály honti kanász nyerte el, díjazottak lettek még: az ipolypásztói és a baráti kanász, valamint a palásti kanászbojtár. A dudások versenyét Csuvara Mihály ipolypásztói kanász nyerte meg, rajta kívül a kemencei, a bemecei, a merei és az egegi pásztorokat díjazták még. Ezt követően a Vármegyeházán került sor a fonográffelvételekre, amelyek estig tartottak. Közben az éppen nem szereplők a Vármegyeháza udvarán zenéltek és táncoltak, majd este elvonultak a város vendéglőibe mulatni.” (50. old.)

A versenyző kanászok számát nem tudjuk pontosan. Györffy csoportképein 6 dudás és 7 tülkös szerepel, de nem biztos, hogy minden jelenlévő lefényképeztette magát. Bartók „vagy” 10 tülköst és 5 dudást említett, de megjegyezte róluk, hogy „egynémelyikük egy személyben mind a kettő”. A rendezvény jelentőségét nem a versenyző kanászok vagy az Ipolyságon gyűjtött dallamok, dalok nagy száma adta, ahogy a könyv szerzői hangsúlyozzák: „A Bartók által élete során gyűjtött több mint 10 000 népdalhoz viszonyítva az Ipolyságon rögzített dalok és dallamok száma nem sok, jelentőségük mégis nagy, hiszen azok közül többet tudományos munkáiban és zeneműveiben egyaránt felhasznált. Néprajzi kutatástörténeti szempontból fontos az is, hogy ez volt az első olyan tervezett kutatás hazánkban, amelynek során a tárgygyűjtés és a hangfelvételek elkészítése párhuzamosan zajlott. Tegyük hozzá, hogy mindezek számos, szakmailag (néprajzilag) és technikailag kiváló, Györffy által készített fényképfelvételekkel egészültek ki.” (52. old.)

232