Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)

Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben

Alba Regia 41. (2012)

„Kimondhatatlan az, milyen rejtélyes varázs fűződik a karácsonyest gondolatához gyermeknél s különösen falusi gyermeknél, mert hiszen a városi gyermek annyi karácsonyfát lát az utczán, meg a boltok kirakataiban, mielőtt a magáét megkapja, hogy abban illusiót kelteni vajmi nehéz. [...] Sehol sem találtuk helyünket, ha az a nap ránkvirradt, faggató kérdezősködésünktől nem volt senkinek menekülése. S mikor aztán a nagy ebédlő szárnyajtóit lecsukták, akkor már az örvendetes izgalom határt nem ismert, a képzelet lázasan működött, hogy élénkbe állítsa: mi lesz a mögött az ajtó mögött, ha egyszer föltárni! [...] Pedig bizony a karácsonyfa dísze vajmi szerény volt ahhoz a túlfinomult fényűzéshez képest, a melyet e dolgokban ma már ki szoktak fejteni; de micsoda varázsos fénye volt a mi szemünkben azoknak az aranyozott almáknak és milyen csodás színjátéka az üveggolyóknak, hát még milyen boldogító szaga a hosszú tekercsről levagdalt viaszgyertyáknak! És rendesen két fát is kaptunk, — hiszen a közeli erdőben volt elég; amíg azoknak a fáknak a balzsamos illatát éreztük a szobában, addig mindig a karácsonyest bűbájának a hatása alatt állottunk.”63

)ókai Mór unokahúga, Jókay Jolán 1856-tól nagybátyja pesti házában nevelkedett. Jókai és Eaborfalvi Ró%a című emlékirataiban két alkalommal is elidőzött a karácsonyfánál. A Jókaiéknál töltött első karácsonykor, 1856-ban meglepetést okozott számára a karácsonyfa, mivel náluk az ekeli (Komárom m.) nemesi kúriában még nem volt: „Karácsony este vacsora után mindenkihez odamentem megköszönni a jó vacsorát. Azt mondja Róza néni:

— Na, kis Jolán, most még ne szaladj el aludni, még bemegyünk az én szobámba.

Tudniillik a Róza néniébe, abban a nagy zöld kályha mellett volt egy kis kerevet, az előtt egy kis asztal, azon egy szép olajlámpa... Én a földön ültem, Móric bácsiék lába előtt, ők ketten a divánon újságot és könyvet forgattak. Egyszerre nyílik az ajtó, belép rajta Róza néni fiatal leánya. Szép, magas, karcsú, göndör fekete haja rövidre nyírva, fürtökben omlott vállára, tüzes fekete szemek. Kezében kis karácsonyfát hoz, teleaggatva olyan cukorfigurákkal, mint aminőket nekem jó nagymamám hozni szokott a vendégségből, és égő gyertyával. Én csak bámultam és néztem, hogy mi lehet ez? Féltem is tőle, és odabújtam Móric bácsi és Róza néni közé a divánra, és kérdem, mi ez és kié? Azt mondja Móric bácsi:

— E% a tiéd, kislányom, esf a Jé^uska küldte!

— A Jézuska? Hát Komáromban miért nincsenek üyen Jézuskák, én még üyet sohasem láttam. Hát hogy tudja ezt a fát elhozni, és hogy tudja, hogy én most Pesten vagyok?

Rámutatnak az ebédlő ablakára, hogy ott jött be, és ott hozta be a fát. Később megtudtam, hogy azt Móric bácsi és Róza néni készítették, a fa elszáradt, a rajtalevő dolgok elvesztek, de az az emlék, amely lelkembe vésődött, az nem múlik el soha.

Mikor édesapám eljött újévre, mutatom neki a szép karácsonyfát, amit a Jézuska hozott, ő azt mondja:

— Na, kár így prédálni, ezt bizony nem a Jézuska küldte, de jó Móric bátyád és Róza nénéd szerezték számodra, nekik köszönd meg! Attól fogva minden karácsonykor volt fa, és mindig kaptam tőlük egy' szép emléket.”64 65

Arról árulkodik ez a visszaemlékezés, hogy a karácsonyfán a megnevezett cukorfigurákon és gyertyán kívül még más is lehetett (játék? baba?), mivel „a rajta levő dolgok elvesztek”. A cukrot megeszik, a gyertya elég, csak a játékszer veszhet el idővel. Az édesapa véleménye (kár lg prédáim) a karácsonyfát még nem állító, sőt attól kissé idegenkedő, vidéken élő és gazdálkodó, ráadásul erősen kálvinista magyar nemesember hozzáállását tükrözi.

Jókay Jolán memoárjában az 1864. évi pesti karácsonyt is megörökítette: „Következett a karácsony hava, december, már jó előre készülődtünk a sok kézimunkával... A karácsonyfát bátyám is segített díszíteni. Mikor már minden ajándék be volt hordva a fa alá, azt mondta bátyám, na most menjetek ki, és ha csöngetek, jöjjetek be, akkor ő bement szobájába, és kivett íróasztala fiókjából mindenki számára egy-egy értékes emléket, többnyire ékszert... Mikor kirakta emléktárgyait, csengetett, mi bementünk, a gyertyák égtek a fán, azt is ő maga gyújtogatta, félt, hogy fel találjuk gyújtani a fát is. Nagyon el tudott gyönyörködni az égő fán, azt mondja:

— Jól tette Krisztus urunk, bog született, mennyi örömet s^er^ett vele a^ emberiségnek! Még a% öregeket is megfiatalítja a karácsonyfa fénye.”bs

Táncsics Mihály lánya és veje, Táncsics Eszter és Csorba Géza jogász Pesten 1873-tól 1876-ig vezették közös naplójukat. 1874-ből és 1875-ből csak a karácsonyi vacsora étrendjét említették, karácsonyfáról nem írtak. 1874. december 24. csütörtök: „... a mákos mácsik ízlett Micának, hal volt, csak egy darabkát evett... Tarokkoztak, míg a vacsora elkészült... Volt frankfurti tormával, bor, pogácsa, sajt, dió és thea.” 1875. december 24. péntek: „...kalácsot sütöttem... A mamáékkal vacsoráltunk. Volt halleves, mákos mácsik, rántott hal, szüvacompót, mákos, diós patkó, kalács, alma, dió, kávé és szivar.” December 25. szombat: „Miután nekünk a »krisztkindli« mit se hozott (tán nem érdemeltük), egymásnak tett kölcsönös jókívánatokkal és azon reménnyel, hogy »megvirrad még nekünk is«, megelégedtünk.” A korábbi években még gyermektelen, nem jómódú fiatal házasok nem állítottak maguknak karácsonyfát. Hogy miért hiányzott a karácsonyfa náluk, 1875-ben is, azt megértjük a szilveszteri naplóbejegyzésből:

63 BERZEV1CZY 1907, 82-84.

M HEGEDŰSNÉ JÓKAY 1927, 82-83.

65 HEGEDŰSNÉ JÓKAY 1927, 158.

15