Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Rácz Piroska: Nők az egészségügyben - Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből
Rac% Piroska: Nők a% egészségügyben - Csutka madám és Mid néni életútja a XX. század első feléből melyek a szülésznői hivatásnál előnyt jelentettek.) Jó és felelősségteljes döntés volt ez, mert hallásának romlása nem állt meg, s idősebb korában már hallókészülék használatára szorult. 1923-ig, férjhezmeneteléig, több kórházban dolgozott szülész-, illetve védőnőként is, mint ezt munkahelyeiről fennmaradt szolgálati bizonyítványai igazolják. Dolgozott Miskolcon a Borsod vármegyei Erzsébet Közkórházban szülésznőként (bizonyítványát aláírta dr. Kőváry [?] Móricz [?], a szülészeti osztály főorvosa); a Budapest, Vas u. 10. sz. alatti Apponyi Albert Anya- és Csecsemőotthonban védőnőként (bizonyítványát aláírta dr. Duzár [?] József); a budapesti Bakáts téri szülészeti és nőgyógyászati osztályon szülésznőként; valamint az ózdi bányatárspénztári kórházban szülésznőként (bizonyítványát aláírta dr. Major Kálmán, a szülészeti osztály főorvosa). „Munkáját kifogástalan szaktudással látta el, ellene semmiféle kifogás vagy hivatalos eljárás nem volt.” Sajnos a bizonyítványokat aláíró orvosok neve nem minden esetben olvasható. Több fényképe megmaradt az Apponyi Albert Anya- és Csecsemőotthonban eltöltött időből. Az Apponyi Albert Anyaotthon 1921-ben nyílt meg a Stefánia Szövetség keretein belül, s 1926-ig az egyetlen stefániás anyaotthon volt Magyarországon.19 A fényképeken Kohári Mária munkavégzés közben, védőnői egyenruhában látható. A fényképek képes és hátoldalán több esetben látható saját kezű vagy munkatársaitól származó magyarázó felirat, a képes oldalakon általában X-szel jelölte saját magát. Az öt fényképből itt hármat adok közre. (8-10. kép) Ebben az időszakban teljesedett ki a Stefánia Szövetség tevékenysége. Kohári Mária mindig szívesen, nosztalgiával emlegette az itt eltöltött időt, igazi „stefániásként” méltatlankodással fogadta később a Zöld Kereszthez való átsorolást.20 1923-ban, férjhezmenetelekor akkori állását az ózdi kórházban önként felmondta. A háziasszonyi teendők, a gyermekvállalás a védőnői, illetve szülésznői munkával nehezen összeegyeztethető volt. (Később, mikor két leánygyermeke nagyobbacska lett, zárdában neveltette őket, így oldva meg elhelyezésüket.) Feltehetőleg azonban már ekkor tervezte, hogy később visszaáll a munkába, hiszen 1925-ben tejkonyhái vizsgát is tett. Erről önéletrajzában nem tesz említést, de bizonyítványa megmaradt. A vizsgálóbizottság tagja dr. Fekete Sándor főorvos és Perlaky Istvánná, a védőnők főnöknője; a vizsgálóbizottság elnöke dr. Keller Lajos, az Országos Stefánia Szövetség ügyvezető igazgatója volt. Az önéletrajz szerint 1929—42-ig Ozdon, 1942—1946-ig Bükkszenterzsébeten dolgozott védőnőként. Ebben az időben kezdték „Mici néniként” szólítani. Nagyanyám visszaemlékezése szerint Ozdon akkoriban három védőnő dolgozott: Németh Zsigmondné, Szabó Sára és dédanyám; „később hoztak még egyet”. Be volt osztva, hogy mely napon milyen feladatot kell ellátni: „Anyámnak hé főn, kedden a tejkonyhán kellett dolgozni, onnan vitték szét a tejet... szerdán, csütörtökön az orvosnál lennie, ő vezette be az adatokat... pénteken, szombaton körzetlátogatás a kisgyermekes anyáknál... ” 1942-ben szolgálati érdekből Bükkszenterzsébetre helyezték dédanyámat. Itt a falu közössége nem fogadta be teljesen. 1946-ban lakáshiány miatt fel kellett mondania itteni állását, mert a falubeliek inkább egy papot akartak tartani, nem egy védőnőt: „Bükkszenterzsébetröl haza zavartak minket, hogy nem kell a védőnő, hanem a pap... még csak felmondás se volt, csak megszüntette a javadalmazást a községháza. ”21 Pár év kihagyás után 1951-ben az Ózdi Városi Kórház csecsemőosztályán helyezkedett el.22 Ebből az időből is maradtak fényképek. (11-13. kép) Kettő az Ózdi Városi Kórház szülőszobáját mutatja, a harmadikon ő maga látható egyenruhában. A képek hátoldalán lévő saját kezű írás szerint mindhárom felvétel 1953-ban készült. Érdekes, hogy itteni beosztását önéletrajzában így nevezi meg: szülésznő. Ugyanis mind édesanyám, mind nagyanyám elmondása szerint szüléseket már régóta nem vezetett. Az asszonyok ekkoriban a kórházban „Bözsi madámnál” (Szintai Bálintné Czifra Erzsébet) szültek (14. kép), dédanyám pedig a csecsemőket látta el. Ezt az ellentmondást csak ő maga tudná megmagyarázni. Az biztos, hogy nem elírásról van szó, más irat (pl. munkakönyvé) is szülésznőként nevezi meg dédanyám beosztását. Utolsó munkahelye az Ózdi Városi Kórház, innen ment nyugdíjba. Kohári Máriára már eleve hatással volt édesanyja hivatástudata, korán feltámadt benne az érdeklődés a szülésznői hivatás iránt. Kisgyermekként sokszor segített édesanyjának a szükséges dolgokat a szülészi ládába bepakolni. Gyors ütemben romló hallása miatt azonban hamarosan a védőnői munka felé irányult, szülésznőként csak nagyon rövid ideig, 1923-ig dolgozott. A védőnői munkában is megtalálta önmagát. Erre utal az is, hogy elsőszülött gyermekének a Stefánia nevet adta, a védőnőket tömörítő Országos Stefánia Szövetség után. 1945-ben azonban szükségből levezetett egy szülést, méghozzá a saját lányáét. Abban az időben Bükkszenterzsébeten dolgozott védőnőként, s családjával együtt itt lakott. Stefánia leánya (nagyanyám) első gyermekével (édesanyámmal) volt várandós, s a szülés a vártnál 5 nappal korábban megindult. így Kohári Mária maga vezette le a szülést, amely szerencsés kimenetelű volt. Nagyanyámhoz egyébként egy helybeli falusi bába járt, akinek, mint mondja: „ilyen nagy szoknyája volt”, és: „a szagát sem szerettem”. Nem tudni, milyen képzettséggel rendelkezett ez a W KISS 2004,111-112. 20 Jeszenák Lászlóné közlése. 21 Jeszenák Lászlóné közlése. 22 Ez már az az ózdiak által „új kórházként” emlegetett intézmény, mely ma is városi kórházként működik. 130
