Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Rácz Piroska: Nők az egészségügyben - Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből
Rácz Piroska: Nők a% egészségügyben — Csutka madám és Mid néni életútja a XX. század elsőfeléből A szülésznők feladatai A bábák tudásán, felkészültségén, helytállásán két ember élete múlt: az anyáé és a gyermeké. A bába kötelessége volt a terhes nők nyilvántartása, abból a célból, hogy meg lehessen előzni az eltitkolt terhességeket, magzatelhajtásokat. Az okleveles bábáknak oktatták a terhesség normális és rendellenes lefolyásának ismérveit. Ha ugyanis a jelek szerint nehéz, veszélyes kimenetelű szülésre lehetett számítani, köteles volt orvost vagy sebészmestert hívni. Az orvoshiány miatt azonban a gyakorlatban sokszor a (képzett vagy képzetlen) bábára hárult a veszélyes esetek ellátása még a 20. század elején is. A rosszul fekvő magzatot megpróbálták méhen belül megfordítani. Ha kilátástalanra fordult a szülés, igyekeztek az anya életét megmenteni, akár a magzat feláldozása árán is. Szüléskor a bába feladatai közé tartozott a beöntés adása, a gát védelme. A gyermek megszületése után figyelnie kellett, hogy a méhlepény hiánytalanul levált-e, mert a bennmaradt darabkák vérmérgezést okozhattak; illetve gátolhatták a méh összehúzódását, ezáltal vérzést okozva. A méhlepény leválását azonban nem volt szabad durván erőltetni, mert az anya élete forgott kockán. Finom, óvatos mozdulatokkal lehetett a leválást segíteni. Szülés után a bába elvágta és elkötötte a köldökzsinórt, lemosta, és tiszta ruhába öltöztette az anyát, megfürösztötte a gyermeket. Ha a gyermek látszólag holtan jött világra, megpróbálta feléleszteni lóbálással, hideg vizet öntve arcára, melle, háta dörzsölgetésével, erős szagú szereket az orra alá dugva. Rendelet kötelezte a bábát a gyenge, életképtelennek látszó gyermek megkeresztelésére (bábakeresztség, szükségkeresztség), rendellenes szülés esetén még a méhen belül, amit külön erre a célra szolgáló fecskendővel végzett el. A megfürdetett gyermeket bepólyálta, és az anya mellére helyezte. Szülés után még 7-10 napig köteles volt a bába a gyermekágyas asszonyhoz és csecsemőjéhez naponta eljárni, gondozni, egészségi állapotukat ellenőrizni. A látogatás során lemosta, tiszta ruhába öltöztette az anyát, megvizsgálta a szülőrészeket, azután megfürdette s megvizsgálta a gyermeket, majd tisztába tette, átöltöztette. Megnézte az anya mellét, az anyatejet, tanácsokat adott. Bizonyos esetekben a bábák egyéb gyógyító tevékenységet is végeztek. Helyzetük azonban ellentmondásos volt: a gyógyítási tevékenységet egyfelől tiltották, kivételes esetekben azonban elvárták tőlük, pl. sürgős beavatkozást igénylő, életveszélyes helyzetekben, ha gyors orvosi segítségre nem lehetett számítani. Időnként a bábákat maguk az orvosok vonták be gyógyító munkájukba, pl. járványok idején. A 20. század elejétől az okleveles szülésznőket is bevonták a védőoltások beadásába, ha az orvos és a védőnő nem tudta egyedül ellátni körzetét. Egyébként is jelentős szerepet töltöttek be a szülésznők elmaradottabb vidékeken a szülők felvilágosításában a védőoltások fontosságáról és veszélytelenségéről. Bár a törvény tiltotta a magzatelhajtást, s ennek megtagadására a bábákat esküvel kötelezték, a közösség elvárása, illetve a nyereségvágy gyakran rávitte erre őket. Amennyiben az esetre fény derült, büntetés járt érte, s az okleveles szülésznőtől oklevelét is visszavonták.3 A hazai védőnőképzés története 1915. június 13-án alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, mely az anya- és csecsemővédelmet tűzte ki célul. Kezdeményezői: dr. Bárczy István, Budapest polgármestere és dr. Madzsar József, a szövetség programtervezetének szerkesztője. Az alakuló szövetség munkájába a hazai politikai élet, az arisztokrácia, valamint az orvosi kar kiválóságai is bekapcsolódtak, többek között Gróf Lónyai Elemérné Stefánia hercegasszony, ki a szövetség védnöke s névadója lett; gróf Apponyi Albert, a képviselőház volt elnöke, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter; a gyermekvédelmi szakember Ruffy Pál; Tauffer Vilmos szülész, egyetemi tanár; a gyermekgyógyász Heim Pál, Bókay János és Berend Miklós. (Dédanyám, Kohári Mária szülésznői és védőnői oklevelének aláírói között találkozunk néhányuk nevével. Ld.: 6—7. kép.) A célokat jól képzett védőnői hálózat létrehozásával szándékoztak megvalósítani, s 1915-ben elindították az első védőnői tanfolyamot. 1916-ban a szövetség megkezdte az országos hálózat kiépítését, sorra létesültek a vidéki fiókszövetségek. A Stefánia Szövetség nemcsak képzéseket indított, más szervezetekkel együttműködve anya- és csecsemővédelmi intézeteket, anya- és szülőotthonokat, bölcsődéket, tejkonyhákat létesített. Az anyaotthonokban azokat az anyákat helyezték el gyermekükkel együtt ideiglenesen, akik lakáskörülménye alkalmadan volt a gyermektartásra, akik szülésük miatt átmenetileg hajléktalanná és/vagy állástalanná váltak, ezzel is segítve a nehéz helyzetben lévő anyákat. A tejkonyha az anya által anyatejjel nem táplálható csecsemők ellátására létrejött intézmény. A tejkészítmények minőségét a védőintézeti orvos rendszeresen ellenőrizte. A tejkonyháknak nagy szerepük volt a 3 A szülésznők képzéséről, érdekképviseletéről és feladatairól szóló részeket Deák)' Zita írása alapján foglaltam össze röviden: DEÁKY 1966. 126
