Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Selmeczi Kovács Attila: A beltelek gazdasági épületei a Kál-völgyben
Selmecsj Kovács Attila: A beltelek gazdasági épületei a Kál-völgyben sövényfonásból volt”. Az általa látott és leírt deszkajászolnak van fala, feneke, deszkája és süvegfája, ehhez kötik vaskarikába a lovat, marhát.14 15 A szarvasmarhának a jászolba terítették el a takarmányt, a lovaknál viszont a jászol fölé farácsot, sráglát erősítettek, amit este megraktak szénával, így azt nem szórták szét. A legtöbb istállóban, ahol erre hely adódott, a bejárat melletti sarokban állt a keré/yáspojf magas falú deszkarekeszték, amiben egy-két napi takarmánymennyiséget tarthattak. Az állatok alatt ledeszkázott húgygödör volt, amit naponként ki kellett merni. A lovaknál a hidlást rendszerint puhafadeszkából készítették, hogy „ne szakadjon a patkó” (Köveskál).16 A hídlásdeszkákat keresztben elhelyezett gerenda, a farfa zárta le, ami az alomszalmát megtartotta. A placcot naponta takarították. Balatonhenyén említették, hogy régen döngölt föld vagy kavics volt az istálló földje, ami azonban mindig kigödrösödött, ezért minden évben újra megterítették és ledöngölték.17 Újabban az istálló alját enyhén lejtősre lebetonozzák, és az állatok mögött húzódó levezető csatorna vezeti ki a trágyalét az istálló előtti gyűjtőgödörbe (Szentbékkálla). A visszaemlékezések szerint egy 8 m hosszúságú istállóban 6—8 marha és két ló, meg néhány borjú fért el. A lovakat igyekeztek távolabb elhelyezni a tehenektől, különösen, ha azok rúgósak voltak. Ilyen esetben a mennyezetgerendához lánccal rögzített elválasztórudat, strajfát alkalmaztak (2. kép). Az istállót mindig rendben tartották, egykor rendszeresen aludtak ott, vigyáztak az állatokra. Monoszlón úgy említették, hogy a „spógalegény” aludt kinn az istállóban. Ha nem aludt ott senki, akkor éjszaka többször is kimentek megnézni az állatokat, nehogy kárt tegyenek, vagy elszabaduljanak.18 Balatonhenyén a család férfitagjai egymást váltva aludtak az ököristállóban, aki soron volt, azt nejnek mondták. A nagyobb gazdáknál a konvenciós cselédek aludtak az istállóban őrizni az ökröket.19 A másik legjelentősebb gazdasági épületnek a pajta számított. A beltelken önállóan elhelyezett pajta csak a nagyobb gazdaságokra volt jellemző, melyek több holdas szőlőbirtokkal is rendelkeztek. Ezek a gazdasági épületek a tehetősebb kisnemesi településeken, főként Köveskálon, Kővágóörsön, Balatonhenyén, Monoszlón fordultak elő nagyobb számban. A kisgazdaságok jellegzetes építkezésmódja viszont az volt, hogy a háromosztatú lakóház folytatásaként következett az istálló, majd ezt követte a pajtának nevezett egyhelyiséges tárolótér. Mindez általában egy fedél alatt kapott helyet. Erre a vidékre jellemző épülettípus az udvart keresztben lezáró háromosztatú, keresztfolyosós pajta.20 Azonban előfordult a hosszanti tengely irányában átjárható épület is, melynek homlokzati falán középen nyílt a jellegzetesen íves nagykapu, hogy a megrakott szekérrel az épület alá állhassanak. Egykor ez a pajtatípus nagyobb elterjedtségnek örvendett, azonban az 1920-1930-as évektől a keresztfolyosós alaprajzi forma mindinkább kiszorította.21 Ugyanis ez utóbbi helyiségeinek elrendezése jobban kihasználható, a keresztben átjárható folyosó két oldalán álló tágas tárolóhelyiségek az eredetitől eltérő szerepkörben is alkalmazhatóak (pl. istálló, garázs), míg a hosszanti folyosós épület keskeny tárolórészeit más célra aligha tudták igénybe venni. A 19. század végén, a 20. század elején épített pajták zárt kőfallal rendelkeznek, középső átjárójukat elöl és többnyire hátul is kétszárnyú nagykapu zárja le. A tárolóhelyiségek falán olykor hosszúkás szellőzőnyílásokat hagytak, az átjáró felől pedig nem emeltek falat, hanem általában derékmagas deszkafal húzódott mindkét oldalon. A pajta kapuszárnyai tengelyen forgó oszlophoz kapcsolódnak, ami megfelelő stabilitást biztosít a kapuszárnyak nyitásakor. A pajták tetőszerkezete megegyezik a lakóépületekével. Köveskálon említették egy 1880-ban épült kőlábas pajtával kapcsolatban, hogy tetőszerkezete „ollólábas, szelemenes”.22 A régebbi teljes falazatú pajtákat a 20. század elejétől mindinkább a kőlábas, azaz kőből készült oszlopokra emelt épületek kezdték felváltani, melyeknek oszlopközeit deszkával határolták le. Ezt az építési formát mindenek előtt a tárolás szempontjából tartották alkalmasabbnak.23 Tetőfedésre az utóbbi évtizedekben kizárólag a cserép szolgált, ritkábban a bádog is előfordul. A 20. század elején azonban még a zsúp- és a nádfedés volt általánosnak mondható. Kisebb méretű, szalmafedeles pajtákat Kékkúton még az 1980-as években is lehetett látni [3. képi). A Kál-völgy településein a pajták használatának sajátos módja alakult ki, a tárolóépületet kizárólag a takarmány és széna tárolására vették igénybe. A behordott gabonát asztagokba rakva az épület mellett helyezték el. Amint pl. Mindszetkállán említették, „a pajtába csak takarmán vót, akinek 250-300 kereset termése vót, nem is fért vóna be, astptagba 14 JANKÓ 1902, 214. 15 A neve alapján eredetileg kör alaprajzú lehetett. GILYEN 1987, 37. Hasonló néven említiJANKÓ 1902, 214. 16 Györffy Kálmán (1910) közlése, 1981. Ilyen berendezésről tudunk Kővágóörsről 1858-ból: „.. volt építőim az ujj istállóba minden szükséges jászlakat, pallókat, és sráglákat elkészíteni kötelesek”. Gazdasági jegyzőkönyve Bárány Andrásnak 1855 év első napjától kezdve. Gazdasági feljegyzések 1855-1908. A kővágóörsi Evangélikus Egyházközség tulajdonában. 17 Madár Dezső (1912) közlése, 1983. 18 Kerkápoly Pál (1902) közlése, 1982. 19 Madár Dezső (1912) közlése, 1983. Erre utal Jankó János is, amikor azt írja, hogy „az istállóban van a kocsiságy és a kerékjászol”. JANKÓ 1902, 214. 20 Vö. JANKÓ 1912, 215. 21 Az alaprajzi megoszlásra 1. GILYÉN 1987, 39. 22 Köveskál, Fő u. 24. Kövesdijánosné (1894) közlése, 1981. 23 Hasonlóra utal Szentgálról VAJKAI 1959, 217. 82
