Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)

Knézy Judit: Jobbágyi és iparos építési gyakorlat Csurgón (1771 - 1810). Adatok a major és a "Csurgói Oskola" építésének történetéhez

Alba Regia 40. (2011) megroggyant, s ezért mestergerendát kellett vonatma a tetőgerendák alá. Külön szekérszínt kellett építtetnie. A lakóház sárfalú volt, ennek alapjába köröskörül téglát rakatott, belül téglafalat vontak. Ehhez is adott téglát és meszet az uraság. A lakóház tetejét is javítani kellett. A három szobából kettőnek a gerendáit vasakkal kellett felrögzíttetnie, a harmadik szobába mestergerendát vonatni. A konyhára, kamrára rostélyt készíttetett. Az udvart felszélről „hasogatvánnyal” állíttatta be, azaz kerítette be. Az irtást maga végezte cselédeivel.26 Ez csak egy kis adalék a nagy agrártudós és a korabeli dunántúli uradalmi és népi építkezés szakértőjének az életéből, aki épp itt csurgói magányában írta meg könyveinek egy részét, és rangos iskolát vezetett, mely a kultúra fellegvára lett. Temetésekor a német céh tagjai szolgáltak, amely munkájukért az uradalom fizetett.27 IRODALOM CSIRE 1907 HORVÁTH 2009 KNÉZY 1986-87 KNÉZY 1997 KOVÁTS 1969 NAGYVÁTHY 1795 SZÁNTÓ 1954 SZILI 1987 T. MÉREY Csire István: Váglat Csurgó múltjából (Csurgó, 1907) Horváth József: Csurgó monográfiája. (Csurgó, 2009) Knézy Judit: Uradalmi alkalmazottak és életmódjuk a csurgói uradalomban a XVIII. század végén. Megőiagdasági Múzeum Közleményei (Budapest, 1986-87) 285-310. Knézy Judit: Elet a Festeticsek csurgói uradalmában a XVIII. század utolsó harmadában. Somogy Megye Múltjából, 28. (Kaposvár, 1997) 145— 169. Kováts Zoltán: Somogy megye népessége a XVII—XVIII. század fordulóján. Somogyi Almanach, 12. (Kaposvár, 1969.) Nagyváthy János: Közönséges instrukció a Mtsgos Tolnai gróf Festetics György királyi kamarás uradalmaiban gyakoroltatni sgpkott gazdaságnak rendjén keresztöl. (Keszthely, 1795) Kézirat 1-438. Helikon Könyvtár Ns. XXVI. Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a dunántúli Festetics birtokon 1711—1830. (Budapest, 1954) Szili Ferenc: Vásárok Somogy megyében 1700-1848. Somogy Megye Múltjából, 18. (Kaposvár, 1987) 187-221. T. Mérey Klára: A somogyi parasztság útja a feudalizmusból a kapitalizmusba) Kaposvár, 1965) 26 Csurgói Református Gimnázium és Általános Iskola Levéltára 27 SML IX. Testületek 3. Csurgói céhek 59 T T

Next

/
Thumbnails
Contents