Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Gelencsér József: Az özvegy nehéz élete - Sors és jogi néphagyomány
Alba Regia 40. (2011) után még évtizedekig ápolták a rokoni kapcsolatot a keresztesiekkel, így Gölöncsér Juliannával és gyermekeivel. Gölöncsér Julcsa egyébként nem csak saját famíliájával, hanem az Igán és a Szumper családokkal is nagyon tartotta a rokonságot. A múlt keserves emlékei nem tették semmissé a rokoni kötelékeket. Jellemző példa, hogy 1951-ben ifj. Molnár Ferenc és Vörös Erzsébet lakodalmában az egyik koszorúslány Szumper Julianna, vőfélypárja pedig if). Vásárhelyi Pál volt. Ugyanez a szoros rokoni kapcsolat határozta meg Gölöncsér Julianna magatartását az ünnep- és hétköznapokon, sőt a konfliktushelyzetekben is. Az utóbbi körbe tartozik Gölöncsér Lajos küldetésének igénybevétele a második házasság előtt. Vagy' az, hogy' 1944—45 telének vérzivataros időszakában első férje rokonaival menekültek. A hétköznapokban mindenekelőtt a munka kötötte össze a családokat. Egyeden momentumot említve: Gölöncsér Julianna férfi testvérei (Lajos, József, Sándor, egy ideig Gábor) munkálták el földjeit, ő pedig varrta a férfiak viseletét. A nagy' mezőgazdasági munkáknál ugyanis a Gölöncsér családnak is jellemzője volt az egymásnak segítés, az öss^esegités. Gölöncsér Julcsa két házasságának és özvegységének szép és tragikus története, életútja számos adalékot nyújt a népi jogélethez, illetve a népi jogérzék megismeréséhez. A történések időrendjét, az elbeszélés sorát követve így az alábbiakban rámutathatunk egy-egy jogintézménynek a nép körében való továbbvitelére, a már hatályon kívüli jogszabályok továbbélésére, a törvényrontó vagy törvénypóúó népi jogszokásokra, a tételes jog és a népi gyakorlat ütközésére, küzdelmére. IV. Kettős házasságkötés A házasság a paraszti társadalomban nagy jelentőséggel bírt. Általa új családi kapcsolódás, összetétel valósult meg, új rokoni kapcsolatok alakultak ki. Magában foglalta a számbeli, vagyoni, munkaerőbeli gyarapodást vagy annak lehetőségét. Mivel általában a feleség költözött a férjhez, így elsősorban a nő került a férj családjába, az asszonynak alakult ki szorosabb kapcsolata ura famíliájával. A paraszti sorsú testvérpárok házasságkötése, a kettős házasság és az azzal együtt járó kettős lakodalom különösen megerősítette a rokoni kapcsolatokat, úgy' érzelmi, mint gazdasági és vágyom tekintetben. Általa a kötelék még szorosabbá vált. így történt ez az Igari, illetve Gölöncsér testvérpár esetén is. A paraszti társadalomban, ha nem is volt túl gyakori, de előfordult a kettős házasságkötés. Az ilyen eseményt különösen megőrizte a falusi közösség emlékezete. Még évtizedek múltán is, mint érdekességről szóltak róla. Igaz ez mind Sárkeresztes, mind a tágabb környék, a Móri-völgy és a Zámolyi-medence falvai tekintetében. A kettős esküvőre évszázadok óta sok példa adódott az uralkodók, az arisztokrácia, a köznemesség, a polgárság köréből. Közismert, hogy a Habsburgok sikeres házassági politikája mennyire hozzájárult nagyhatalmi erősödésükhöz. Az egyik nagyhírű kettős házasságkötés az 1515-ös bécsi királytalálkozón, a Habsburg—Jagelló házassági szerződéssel vette kezdetét. A Habsburg család későbbi történetéből, így' a 20. századból is ismeretes kettős esküvő. Még eg\' híres középkori példát idézhetünk 1559 június-júliusából, a francia királyi udvarból. II. Henrik francia király családtagjai mentek férjhez. A 20. század elején élő magyar parasztság a hozzá időben és társadalmi hierarchiában közelebbi kettős házasságkötésekről szerezhetett tudomást. Azok jó példaként lebeghettek szeme előtt, persze a fiatalok érzelmét, a szülők józan számítását, tetszését sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Sororatus A hagyományos falusi társadalomban élt az a szokás, hogy' az özvegyen maradt házasember az elhunyt feleség nőtestvérét vagy közeli nőrokonát vette el. A magyar parasztság körében különösen akkor került erre sor, ha az anya kisgyermeket hagyott árván, illetve vagyonos volt. Az új feleség, azaz a testvér vagy közeli nőrokon a gyermeket nem tekintette teljesen idegennek. Bár mostohája volt, mégsem állt érdekében, hogy a gyereket az örökségből kisemmizze. A meghalt első feleség hozományát egyébként ilyenkor nem adták vissza családjának.2 A sororatus hosszan átnyúlik az emberiség történetén: létezett az ókon Rómában, a törzsi társadalmakban pedig napjainkig élt. A honfoglaló, letelepedő magyarság körében is gyakorolták. Akkor, a nemzetségi társadalomban a nők nem rendelkeztek jogképességgel, végső soron vagyontárgyak voltak. Házasságkötésüket megvételük vagy elrablásuk előzte meg. A férj halála után annak fivérével újabb házasságra voltak kényszeríthetők. Ez volt a leviratus.3 Részben 2 MORVA Y 1981, 476. i BÉLI 2000, 51. 283
