Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)

H. Csukás György: A komáromi (révkomáromi) asztalosok céhlevelei

H. Csukás Györgyi: M komáromi (révkomáromi) asztalosok céhlevelei

város bírája és szenátusa azt a választ küldte a Helytartótanácsnak, hogy az asztaloscéh a város katonai kormányzójától, Hoffkírchentől kapta privilégiumát, ami megfelel az 1686-os dátumnak.13 Erre az évre teszi a komáromi asztaloscéh megalakulását Reiszig Ede és Kecskés László is, forrásuk megnevezése nélkül.14 Az 1753-ban, Mária Teréziától elnyert privilégiumnak eredeti példánya és több másolata is fennmaradt, sőt az asztaloscéh által fogalmazott tervezet is, Komárom város tanácsának és a Helytartótanácsnak hozzáfűzött megjegyzéseivel, véleményezésével. Az 1815-ben, Ferenc császár által adományozott céhprivilégiumnak csupán a komáromi asztalosok által fogalmazott tervezete maradt ránk, maga a céhlevél, amelyet az 1766-ben készített céhládában őriztek múzeumba kerüléséig, a céh jegyzőkönyveivel együtt elkallódott.15 Végül meg kell emlékezni az újszőnyi asztalosok és lakatosok 1821-es céhleveléről is, minthogy a Duna jobb partján fekvő település sorsa szorosan összefonódott Komároméval.

A komáromi asztalosok céhleveleinek vizsgálatánál elkerülhetetlen, hogy röviden ki ne kitérjünk egyfelől Komárom sajátos jogi helyzetére, lakosságának, benne a komáromi asztalosoknak etnikai, vallási, társadalmi tagolódására, másfelől az uralkodóknak a céhek megreformálását célzó intézkedéseinek a hatására, amely az e feladatkörrel felruházott, 1724-ban létrehozott Királyi Helytartótanács működésén keresztül realizálódott.

Komárom, stratégiai helyzete folytán a török kon végvári rendszer egyik legfontosabb láncszeme volt, beveheteden várában nagy létszámú helyőrséggel, többnyire idegen várparancsnokokkal. Az 1753-as céhlevél elnyerése előtt alig nyolc évvel kapott Komárom szabad királyi városi rangot. Addigi történetét a polgári rendet képviselő városi tanács és a katonai kormányzat közti szüntelen harc jellemezte. Hiába élvezett ugyanis a város 1489-től számtalan alkalommal megerősített kiváltságokat, ezek érvényesítésére vajmi kevés lehetősége volt, miután az állandóan pénzzavarral küszködő kincstár a komáromi várbirtokot a várkapitányoknak rendszeresen elzálogosította. A várkapitányok ezért földesúri jogokat gyakoroltak, amit a céhekre is kiterjesztettek.16

A vár német parancsnokai és katonasága a 16. század közepéig még a protestantizmus felkarolói és terjesztői voltak. Huszár Gál komáromi működésének hatására a város magyar lakosságának zöme is protestáns hitre tért. Az ellenreformáció erőszaktól sem mentes komáromi eseményei, a jezsuiták és ferencesek behívása, a protestánsok templomainak, iskoláinak elvétele, a lelkészek elűzése a 18. század végére az addigi arányokat teljesen megváltoztatta a katolikusok javára. Komáromban 1673-tól száz éven át szünetelt a protestáns vallásgyakorlat, a reformátusok a közeli vagy távolabbi falvakba (Oszőny, Aranyos, Mocsa) kényszerültek eljárni. A protestánsok elleni hadjáratban élen jártak az ekkor már katolikus várkapitányok, akik a városi tanácsban is igyekeztek katolikus fölényt biztosítani.17 Ezt megkönnyítette, hogy a város lakossága a 18. század végére etnikailag is erősen átalakult. A vár idegen eredetű katonaságát leszámítva, a 17. század közepén Komárom lakossága még dominánsan magyar volt. A nagy létszámú helyőrség egy része, a naszádosok és huszárok is zömmel magyarok voltak, vagy elmagyarosodtak. Míg a gyalogosként és tüzérként szolgáló német katonaság és az idegen zsoldosok a várban laktak, a naszádosok és huszárok a városban, így idővel egyre jobban betagolódtak a város társadalmába, noha nem a városbíró, hanem a várbeli hadbíró joghatósága alá tartoztak. A naszádosok elmaradt zsoldjuk pódására kiváltságot kaptak iparűzésre, kereskedésre, amit vízi jártasságuknak köszönhetően elsősorban a dunai kereskedelemben, halászatban, valamint vízimolnárként kamatoztattak.18 A 17. század végére azonban megnőtt a német bevándorlók — köztük sok iparos — száma, és gazdasági erejüknél fogva meghatározó szerepet játszottak a rácok is.

Miután 1635-ben a nemesség megkapta a jogot a városban való letelepedésre és ingadan szerzésére, megindult a környékbeli nemesség Komáromba települése, aminek eredményeképpen az 1784-es népszámlálás idején 14,5 %-ot tett ki a nemesség aránya a férfi lakosságot számítva.19 így a várkapitány és a város közti állandó rivalizáláshoz a nemességet képviselő vármegye és a város érdekellentétei is társultak. A zömében vagyontalan, ipart és kereskedelmet űző nemesek, akárcsak a városban élő vitézi rend is, igyekeztek kivonni magukat a városi adók alól, akkor is, ha nem nemesi telken ültek. A város és a nemesség érdekellentéteit a várkapitányok ügyesen igyekeztek kihasználni a maguk javára. A kisnemesek zöme református lévén, ugyanakkor szenvedő alanya volt a várkapitányok erőszakos ellenreformációs törekvéseinek, a céhek önállóságát csorbító intézkedéseinek. Feltehetően az asztalosok is, akik épp attól a Hoffkirchen Károly Lajostól kapták 1686-ban céhprivilégiumukat, aki a legbrutálisabban lépett fel a

13 Magyar Országos Levéltár (MÓL) Helytartótanácsi Levéltár - Acta mechanica C 25. 89. cs. Komárom város No. 3.

Karl Ludwig Hoffkirchen gróf 1689-től 1692-ig volt a komáromi vár kapitánya. GYULAI 1890, 88.; KECSKÉS 1884, 140.

14 REISZIG 1907, 477.; KECSKÉS 1978,115.

15 NAGY VARGA 2003, 44.

16 MAGYARY 1882, 7.,10., 18-36.; GYULAI 1894, 74-79., 119-120.; REISZIG 1907, 411., 473.; KECSKÉS 1884, 20., 25-26., 47-48., 114-128., 139.; TAKÁTS 1996b

17 MAGYARY 1882, 5-6.; TAKÁTS 1886, 105-108., 105-108.; 1996a; GYULAI 1894, 16., 26-27., 30-33., 119.;THURY 1889; REISZIG 1907, 503-504.; EDELÉNYI SZABÓ 1927, 60.; KÚR 1993, 66-68.; KECSKÉS 1984,139-141.

18 KECSKÉS 1984, 44-55.

19 GYULAI 1894, 74.; THIRRING 1940, 5-6.

1828-ban is Komáromban volt legmagasabb a nemesség aránya a szabad királyi városok között. Nagy Varga Vera személyi adattárának adatai alapján a komáromi asztalosok 20 %-a volt nemes a 19. században. NAGY VARGA 2003, 44.

24