Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
S. Lackovits Emőke: Szent Luca és Luca napja a bakonyi, valamint a Balaton-felvidéki közösségekben
Alba Regia 40. (2011) Berbidán 8-10 esztendős fiúgyermekek öt-hat fős csoportokban mentek lucázni, de közülük ketten álarcot viseltek. Az egyik öregasszonynak, a másik öregembernek öltözött, gúnyájukat szalmával kitömve. Minden házban ők voltak a beköszönök és a lucázásra engedélyt kérők. Mindenhol jókívánságaikat mondták el, majd az öregembernek öltözött a nála lévő bottal megpiszkálta a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek. A másik álarcos, az öregasszony, az adományokat gyűjtötte, ami valamilyen süteményből, néhány fillérből és elmaradhataüanul tojásadományból állt. Feltevésünk szerint ebben az esetben két szokás olvadhatott össze: az egyik farsangi, ahol a szalmával kitömött alakok a tél végi alakoskodókat idézik, a másik pedig a Luca-napi szokás termékenységvarázsló cselekedettel. A farsangi maskarák Lucanapi alakoskodására Dömötör Tekla is rámutatott.116 A jásdi szlovákok Luca napját „Luca ijesztő nap”-nak mondták. Ilyenkor a legények maskarát öltöttek és a lányos házakhoz ijesztgetni mentek. Pontosan már nem emlékeztek a részletekre, csak arra, hogy fehér lepedőbe burkolóztak, ami arra utal, hogy ez is a fehér leples Luca-napi maszkos alakoskodások körébe tartozó szokás lehetett. Vasvaron a katonaság előtt álló legények mentek lucázni, elsősorban a lányos házakat felkeresve. Rossz ruhába, kifordított kabátba öltöztek, lábukra csizmát húztak és nagy köteg szalmát vittek magukkal. Amikor beköszöntek a házakba, megkérdezték, hogy: „Szabad-e lucázni?” Igenlő válaszra a már idézett termékenységvarázsló mondókát mondták el, miközben szórták a szalmát. Ezt követően egy-egy csésze forralt borral kínálták meg őket, és mire végigértek a falun „szabályosan énekűtek” — mondták. Ezt a szalmát az állatok alá tették, varázserőt tulajdonítva neki. A Luca-napi alakoskodások a magyar és az európai szokásegyüttesekben egyaránt megtalálhatók. A három szokásváltozatot elsősorban a Fejér megyei alakoskodással vetjük össze, mint hozzánk legközelebb állóval. Megállapíthatjuk, hogy itt is megtalálhatók a farsangi maszkosok, akik azonban többnyire állatmaszkot (medve, kecske) öltöttek, de a Luca-asszonynak öltözött legény szintén közöttük volt, rossz ruhában, kifordított gúnyában és az álarcot vagy arcukon harisnyaszárat viselők ugyancsak, sőt, a fehér ruhás alakoskodók is. A legényeken kívül azonban előfordultak esetenként lányok is a lucázók között. Ugyanakkor a náluk lévő bottal a tyúkok megpiszkálásán, továbbá a szalma szórásán túl több esetben meszelőt, toliseprűt is vittek magukkal, amelyekkel a sarkokat sepregették, tisztogatták. Előfordult, hogy ameddig a medve ijesztgette a háziakat, addig Luca-asszony a nála lévő vödörből a meszelővei bemeszelte a falat, padlót, bútorokat. Esetenként megijesztették a gyermekeket, vagy az utcán járók hátát, arcát „meszelték be”. Gyakorinak mondható, amikor a lucázók zeneszerszámot is vittek magukkal, így harmonikát, köcsögdudát. Lányos házaknál megtáncoltatták a lányokat, akiknek bekormozták az arcát. Ez volt a lucatánc. Általában elmondható, hogy többnyire ezek az alakoskodók mondták el vagy énekelték a lucázó rigmusokat. Ok szórták szét a szalmát, polyvát, esedeg a kukoricát. Termékenységvarázslásukért pénzt és élelmet kaptak általában. Előfordult, hogy a fiatalok Luca napján szerény mulatságot is rendeztek.117 A lucajárás alakoskodó szokása a magyar nyelvterületen másutt is fellelhető. Szendrey Ákos a Bakonytól a Csíkimedencéig tekintette át meglétét. Rámutatott, hogy helyenként fehér lepedőbe burkolózva, meszelővei, másutt szarvakkal a fejükön, tehát állatalakoskodóként, de egyéb maszkos alaknak is felöltözve keresték fel a házakat, a fonót, ijesztgették a lányokat, gyermekeket.118 A Luca-napi alakoskodásról Manga János is hoz adatokat az Ipoly-mentéről.119 Zobor vidékéről Jókai Mária tárt fel gazdag adatokat a szokásra vonatkozóan. Itt lányok és asszonyok öltöztek fel Lucának, férfiak csak ritkán, de ők is női ruhába bújtak, Luca-asszonynak átalakulva. Arcukat mindig eltakarták, az álarcból csupán szemük és szájuk látszott ki. Többen nem ruhát öltöttek, hanem fehér lepedőbe burkolóztak. Mindig vittek magukkal meszelőt, tollseprűt, sőt cirokseprűt és fakanalat is. A házban némák maradtak, csak a takarítást mímelték, ezért minden gazdaasszony nagyon ügyelt arra, hogy Luca napján ne lehessen port, pókhálót találni a házban. A „lucák” arra különösen vigyáztak, hogy ne ismerjék fel őket, ennek érdekében akár a futást választották, ha erőszakosan szóra igyekeztek bírni közülük valakit. Egyébként gyermekijesztőként is ismertek voltak. A Luca-napi alakoskodók elsősorban a lányos házakat és a fonót keresték fel. Utóbbi helyen táncra is perdültek. Itt, a Nyitra vidékén „kislucák” is jártak, akik fiúgyermekek voltak, és ajándékot osztogattak: aszalt gyümölcsöt, diót, almát a jóknak, szenet a rosszaknak. Jókai Mária szerint ezzel szoktatták hozzá a gyermekeket az alakoskodók jelenlétéhez.120 Ilyen „kislucák” voltak a sárpentelei fiúk is kifordított kabátjukban, kucsmájukban, bekormozott arccal, láncos bottal. Ujváry Zoltán a Csallóközben vizsgálta a Luca-napi alakoskodást. Többnyire legények, ritkábban lányok öltöztek fel Lucának, fehérbe burkolózva. Arcukat belisztezték, vagy fehér túliéi takarták be, hogy ne ismerjék fel őket. Szintén tollseprűvel és fakanállal jártak, de korábban egyiküknél keresztet is láttak. Ugyancsak némaság jellemezte őket, sepregettek és a háziakat a fakanállal megütögették. Előfordult, hogy a magukkal vitt zeneszerszám hangjára táncoltak, sőt, különböző tréfás cselekedeteket is végrehajtottak, mint a kapu elvitele, a szekér szétszedése és a háztetőn való »<■ DÖMÖTÖR 1979, 201. "7 GELENCSÉR-LUKÁCS 1991, 79-86. és 260-261. 1)8 SZENDREY 1986,190-191. 119 MANGA 1968, 34. 120 JÓKAI 2001, 31-32. 241
