Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
S. Lackovits Emőke: Köszöntő sorok Lukács László születésnapjára
Alba Regia 40. (2011) KÖSZÖNTŐ SOROK LUKÁCS LÁSZLÓNAK SZÜLETÉSNAPJÁRA A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén, amely öt esztendőn keresztül második otthonunk volt, ahol minden hallgató saját fiókot és szekrénypolcot birtokolt, a kis létszám miatt az öt évfolyamnak még az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején együtt tartotta a szemináriumot professzorunk, Gunda Béla. A mi öt főből álló évfolyamunk ötödéves volt akkor, amikor egy Dunántúlról érkezett szőke fiatalember első évesként minden szemináriumon a kisasztal mögött lévő kanapé szélén ült. Mindenkivel barátságos volt, rendkívül érdeklődő, tájékozott, és komoly olvasottságról árulkodtak megszólalásai, amelyek ugyanakkor a közép-dunántúli nyelvjárás sajátosságait is kiválóan megmutatták. Diplomaosztást követően azután mi, akik már végeztünk, elmentünk Debrecenből, ki-ki a munkahelyére, el is feledkezve az akkori alsóbb évfolyam hallgatóiról. Különös öröm volt azonban, amikor évek múltával némelyikükkel találkoztunk, felidézve a debreceni esztendőket. így kerültem kapcsolatba immár veszprémi néprajzos-muzeológusként az ízes beszédű hajdani fiatalemberrel az 1970-es évek második felében, amikor ő a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, én pedig a szomszédos veszprémi Bakonyi, majd Laczkó Dezső Múzeumban dolgoztam. Ez a hajdani debreceni egyetemi hallgató, aki a magyar néprajztudomány meghatározó és rendkívül színes egyénisége, a zámolyi születésű Lukács László, akit hatvanadik születésnapján őszinte szívvel, baráti szeretettel köszöntünk. „Ez az a nap, melyet az Úr ebrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsolt. 118; 24.) Az Ünnepelt 1950-ben született, Csoóri Sándorral közös szülőfaluban, Zámolyon. Gimnáziumi tanulmányait a neves székesfehérvári József Attila Gimnáziumban (a ciszterci gimnázium jogutóda) végezte, majd a katonaság esztendejét követően 1970—1975 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem-földrajz-néprajz szakon tanult, és szerzett diplomát 1975-ben, amit a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán műemlékvédelmi szakmérnöki diplomával egészített ki. Néprajzkutatói pályáját Székesfehérvárott, a Szent István Király Múzeumban kezdte néprajzos-muzeológusként, majd ugyanitt 1984-től a néprajzi osztály élére került. 1997-től az ELTE Néprajzi Doktori Iskola tanára volt, majd pedig 1999-től egyetemi tanára a Kodolányi János Főiskolának Székesfehérvárott. Tudományos munkásságát áttekintve elmondható, hogy az a néprajznak szinte teljes területét felöleli, imponálóan nagyszámú publikációval. Hiszen 11 könyv, 2 társszerzővel írott könyv, 5 könyvfejezet, 232 tanulmány, 145 ismeretterjesztő cikk, 13 kiállítási katalógus, 39 recenzió jelzik e tudományos életút állomásait. Ugyanakkor nem beszéltünk még arról a 12 kiadványt megszerkesztő munkájáról vagy néprajzi szakértői tevékenységéről, amelynek 16 néprajzi film köszönheti létét, és azokról a kisebb-nagyobb beszámolókról, jelentésekről, köszöntő sorokról, amelyeknek száma meghaladja a 160-at. Említésre érdemes még kiállításainak sora, közöttük a legutóbbi, a Varró Ágnessel közösen rendezett állandó néprajzi kiállítás, „Tárgyalkotó hagyomány” címmel. Gazdag életpálya, tekintélyes kutatói életmű birtokosa Lukács László, amely azonban korántsem lezárt, újabb és újabb fejezetekkel bővíti folyamatosan a néprajztudományt, új ismeretekkel gazdagítva a szakterületet és művelőit, a felnövekvő nemzedékeket és a néprajz, a honismeret iránt érdeklődőket. 1984-ben Lukács László megvédte bölcsészdoktori értekezését „Paraszti tanyásodás a Mezőföldön a XIX—XX. században” címmel, majd 1990-ben ezt követte a kandidátusi fokozat megszerzése, disszertációja „A Káli-medence a Dunántúl népi építészetében” címmel született meg. 1996-tól néprajzból és európai etnológiából habilitált doktor, habilitációs disszertációja: ,,A népszokások Fejér megyében”, habilitációs előadása pedig „A Duna néprajza” volt. 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett „Karácsonyi népszokások. A karácsonyfa története és európai elterjedése” című értekezésével. Hazai néprajzi kutatásai a gazdaságnéprajzot, települést, építkezést, teherhordást, kézműves ipartörténetet, tájak közötti munkamegosztást, az interetnikus kapcsolatokat, tárgytörténetet, a népszokásokat, földrajzinévmagyarázatokat, falucsúfolókat, a szentek kultuszát, történeti hagyományokat, mondákat ölelik fel, de mindezeken túl foglalkozott történeti földrajzzal, a táj- és népkutatás problematikájával, a falusi társadalom tisztségviselőivel, továbbá tudománytörténeti és tudományelméleti kérdésekkel. Nagyon nehéz rangsorolni munkáit, hisz valamennyi új megközelítéssel, új szempontok szerint és új, gazdag adatokkal gyarapította a tudományt. Mégis külön érdemesnek 9
