Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 39. (Székesfehérvár, 2010)
Szemle
Alba Regia 39. (2010) MAGYARORSZÁG MŰEMLÉKEI: SZÉKESFEHÉRVÁR. SZERK. ENTZ GÉZA ANTAL. OSIRIS, BUDAPEST 2009. KÖNYVBEMUTATÓ, 2009. NOVEMBER 26, SZÉKESFEHÉRVÁR Évtizedek óta, amikor csak nekiindulok Ausztriának, mindig az autó hátsó ülésére kerülnek az osztrák Dehiosorozat kötetei. Georg Dehio német művészettörténész a 20. század elején az akkor már évtizedek óta megjelentetett, részletes német műemlékvédelmi topográfia-kiadványok sosem befejezhető sorozatai mellett a műemlékek közreadásának új, közérthető, rövidebb műfaját találta ki, amely egységes szempontok szerint, belátható időn belül — ez akkor hét év volt — elkészítve a német területek egészének emlékanyagáról adott számot laikus és szakmai érdeklődőknek egyaránt. A Dehio által szerkesztett öt vékony zsebkönyv idővel maga is csak hosszabb idő alatt megjelentethető, összkiadásában már teljes polcokat betöltő sorozattá bővült. Ezt a formát idővel átvették az osztrákok is — ők sem a nagytopográfia helyett, hanem mellette. Ahogy bővült a figyelembe vett objektumok, épülettípusok köre, változott a műemlékfogalom, közeledett a mához az időhatár, lettek a vékonyodó papír ellenére is egyre vaskosabbak, illetve osztódtak az egyes területek, szövetségi tartományok, városok Dehio-kötetei. Az elkészítéshez szükséges szakembergárda is egyre népesebb, az időtartam is egyre hosszabb lett — a csak utolsó, 15. kötetére váró legújabb osztrák sorozat (a harmadik a sorban) már túllépte a harmadnyi évszázadot. Eközben a Dehio családnévből műfajnéwé, sőt marketing-jelszóvá lett. A személyes és intézményi szerzői jogok azt nem teszik lehetővé, hogy a német nyelvterület kiadványaihoz hasonló magyarországiak is Dehio nevével hirdessék magukat — a most bemutatandó kötet szerkesztői előszavában természetesen így is olvasható az előtörténet —, a szakmai zsargonban azonban már az előkészítés és a készítés időszakában is dehióról beszéltünk, már nem is a sorozatcím nagy kezdőbetűjével, hanem a köznevek kisbetűjével. Ez minden hivatalos tudományos elismerésnél többet mond, gondoljunk csak például a röntgenre. A munkacímben még szereplő, a most bemutatandó, megjelent kötetből már kimaradt műfaji meghatározás — kistopográfia — valójában erre az előzményre, az osztrák Dehio-kötetek Entz Géza Antal szerkesztő által választott példakép-szerepére utalt. Különbségek azonban vannak, így azoknál nem szerepel bibliográfia az egyes tételeknél, nincs képanyag sem, és nem ennyire átfogóak és történeti szempontból teljes körűek a bevezető tanulmányok. A székesfehérvári kötetet akár középtopográfiának is el lehetne már nevezni, amiért mégsem javasolnám ezt, az éppen a tervezett sorozat ilyen magas szinten való folytathatóságának bizonytalan volta - Fehérvárnak az 1980-as évek kiterjedt műemléki programjai, a belvárosra vonatkozó levéltári-múzeumi adatgyűjtései olyan helyzeti előnyt biztosítottak, amilyen az ország más vidékem gyakran nem fog majd rendelkezésre állni, pótlása viszont ennek a sorozatnak a munkálataiba nem lesz beilleszthető. Ez vonatkozik a bevezető tanulmányok mélységére is. Előtanulmányok, szakmai viták, a Fejér megye megyeszékhelyen kívüli területét feldolgozó „előzménykötet” tapasztalatai és gondosan számba vett kritikái vezettek a székesfehérvári kiadványhoz. Ez most olyan méretű és formájú, hogy nemcsak az autóba tehető be, de még éppen befér a városi séta során az oldaltáskába is. A topográfia mintegy negyven év városépítés-történeti, régészeti, művészettörténeti, épületkutatási eredményeit foglalja össze, ami így egybeszerkesztve, a résztvevők emlékeiben élő minden nehézség, bosszúság, műemlékvédelmi kudarc ellenére is, komoly munkáról ad számot a mindenkori városvezetés, a műemlékvédelem, a település egyházi és világi intézményei részéről egyaránt. Az újabb kutatási eredmények következtében a kötet jelentős mértékben felülírja a jellemzően az 1950-es, 1960-as években publikált népszerű várostörténeti munkákban szereplő összképet. Mindez azonban lényegében csak a belvárosra értendő - azon kívül műemléki helyreállításra a kicsiny Rácvároson kívül alig került sor, műemlék sem igen van, ami mégis, így az egykori sörház és malom értékes épületegyüttese, az úgynevezett helyreállítás, illetve tisztázatlan körülményű összeomlás eredményeképpen lényegében az enyészeté lett. Mivel eddig a műemlékvédelem érdeklődése a belvároson kívüli településrészekre nem terjedt ki, így az ezekre a területekre, városrészekre, épületekre vonatkozóan a kötet egyenesen úttörő szerepet játszik. Szemléletmódja megfelel a legkorszerűbb nemzetközi műemlékvédelmi elveknek: az egyes épületeket környezetük összefüggésében is szemléli, a városrészeket szervesen fejlődő egységekként kezeli, és az általuk alkotott egész várost tartja témájának. Nem szab magának időbeli határt, a fontos épületek lényegében máig bekerültek a gyűjtésbe, és nincs funkcionális lehatárolás sem, ipari épületek, kisépítmények, szobrok és emlékművek is megtalálhatók a könyvben. A kötet műemlékfogalma 267
