Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 39. (Székesfehérvár, 2010)
Tanulmányok - Művészettörténet - A Bory Jenő Emlékkoferencia előadásai - Bory Jenő mint építész - Demeter Zsófia: Bory Jenő álmai a szarajevói merénylet színhelyén
Alba Regia 59. (2010) DEMETER ZSÓFIA BORY JENŐ ÁLMAI A SZARAJEVÓI MERÉNYLET SZÍNHELYÉN „Az emlékművek sorsa oly bizonytalan, mint amily kétes maga az emberi sors. És mi mégis újra meg újra emlékeket állítunk.” Ez a Bory Jenő 1933-as feljegyzéséből származó idézet világít rá a legteljesebben a szarajevói emlékmű sorsára. Méltán, hiszen az alkotó 1933-ra megérte azt, hogy az I. világháborút kiváltó hírhedt merénylet színhelyén megvalósult emlékművét a történelem vihara már megsemmisítette, a grandiózus álom pedig a székesfehérvári szőlőhegyen kezdett testet öltem. Bory Jenő (1879—1959) 35 éves művészként, építészi és szobrászi tanulmányokkal felvértezve élte meg az első világháború kitörését. Az 1914. június 28-án Szarajevóban a híres merénylettel kezdődött történetet a mester utóbb „élete egyik legemlékezetesebb élményének” nevezte. A merénylet helyszíne Bosznia-Hercegovina fővárosa. A tartományt az 1878. évi San Stafano-i béke, illetve a Berlini Kongresszus határozata alapján az Osztrák—Magyar Monarchia okkupálhatta, majd 1908-ban annektálta, azaz területéhez csatolta. így vált az ekkortól a monarchia határain belük tartomány a dinasztikus és birodalmi érdekek mentén kipattanó összecsapás gyújtópontjává. Szerbia 20. század elején, a balkáni háborúkban megnövekedett területe és hatalma kivívta a Monarchia ellenzését: elrettentésnek szánták magát a hadgyakorlatot is. Ugyanakkor tisztában voltak azzal is, hogy a Szerbia ellem háború Oroszország ellenit is jelent. Szerbia Nagy Szerbiát akart, ki szeretett volna jutni a tengerig, s főleg vissza akarta szerezni az ősi szerb területet, Koszovót, azaz Rigómezőt. A Ferenc Ferdinánd, a Monarchia trónörököse és felesége elleni merénylet Szarajevóban, Bosznia fővárosában 1914. június 28-án a szerbek gyásznapján (az önálló középkori szerb állam megszűnésének emléknapján) történt. Ezt jelentette a szerbeknek Szent Vitus napja, azaz a Vidovdan. A hadgyakorlattal, amelyen a trónörökös, mint az osztrákmagyar hadsereg főfelügyelője vett részt, éppen a rigómezei csata (1389) évfordulóján mutogatta erejét, s ezt a Boszniára áhítozó szerbek provokációnak tartották. Az erre a napra befejezett hadgyakorlat és az ezzel kapcsolatos ünnepség tehát a szerbek haragját váltotta ki, s ezért a szerb titkos szervezetek, pl. az Ifjú Bosznia, amelyhez Gavrilo Princip is tartozott, erre a napra időzítették a merényletet. A merénylettel a zsarnokölés motívumát domborították ki, hiszen a rigómezei csata veszteségét a szerbek szemében mérsékelte az a tény, hogy a török császárt a sátorba lopózó szerb dalia megölte. Minden együtt volt tehát szerintük: zsarnok és zsarnokölés. A szerbiai frontra került hadmérnök hadnagy zászlóalját 1915 januárjában vezényelték Szarajevóba. Az érseki szemináriumban hallotta a merénylet történetét. Bory Jenő hagyatékából, a Bory-vár gyűjteményéből származó képeink bizonyítják, erősen hatottak rá Pater Puntigam elbeszélései, a tőle kapott fényképek, hiszen a szeminárium vezetője jelen volt Ferenc Fedinánd főherceg halálánál. Bory mester unokái visszaemlékezései szerint egész életében mesélt a véres ingről, melyet a páter mutatott neki. Lázasan eleget tett tehát a felszólításnak: segítsen emléket állítani. A fényképek szerint már 1915 februárjától a rajzolással és modellezéssel foglalatoskodott. Grandiózus terv bontakozott ki; Bory Jenő megtervezte az emlékművet a merénylet helyszínén, a Ferenc Ferdinánd fogadalmi templomot és a Zsófia Ifjúsági Otthont. A nagyszabású épületek megvalósítását elsodorta az idő, lehetetlenné tette az Osztrák-Magyar Monarchia háborús veresége. Csak a merénylet helyén épült emlékmű készült el a Miljacka folyó hídfőjénél. Az emlékmű megvalósítását Bosznia-Hercegovina kormányzója 1916 márciusában rendelte meg. A megrendelés a tervpályázat nyertes művét írta le, melyért a művészt harmincnyolcezer koronával jutalmazták. A mű része volt az aszfaltba süllyesztett mintegy 2 négyzetméteres öntöttacél lap, a Latin-híd hídfőjének sarkán felállított kettős oszlop és szemben vele egy gránitból készült mozaikdíszítésű pad. A tulajdonképpeni emlékmű, a 187
