Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919 - 1941
Alba Regia 38. (2009) FARKAS GÁBOR VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNY SZÉKESFEHÉRVÁRAKÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 1919-1941 SZEKESFEHERVAR, A DUNÁNTÚL KELETI KÖZPONTJA A város geopolitikai helye, társadalma Székesfehérvár a keleti Bakony és a Vértes hegység közötti völgybejáratban, a Velencei tó és a Sárrét közötti egykori ingovány domb-és homokszigetein települt. A középkori vár lakóinak a mocsár és a vízi világ évszázadokon át védelmet nyújtott. Az újkori fejlődés során ez a természetes védelmi rendszer elavult, és a város terjeszkedésének is gátjává vált. A mocsarakat és általában a vízi világot a török kiűzését követő évszázadok alatt sikerült rendezni, bár annak maradványa, a Sóstó, ma is létezik. A város vezetése a XIX. század végéig olyan gazdasági intézkedéseket hozott, melyek után a vizesárkon túli építkezések (északi, keleti és déli irányban) lehetővé váltak. A város határában és közvetlen környékén természeti szépségű táj, idegenforgalmi értéket képviselő hely, kevés van. A városi múlt a nemzeti történelem becses emlékeit őrzi, amelyre idegenforgalmat lehetett alapozni. Az egykori ingoványon túl, a várostól északi, keleti és nyugati irányban vadregényes vidékek, erdőségek terülnek el. A Velencei-tó a várostól 20, a Balaton 30 km-re található (ŒBA 1997, 201-203.). A város újkori fejlődése során komplex tájközponttá növekedett, melyben a közigazgatási, egyházi, kulturális, rendészeti, katonai, gazdasági funkciók a domináns tényezők. Kelet-Dunántúlon, így Fejér vármegyén belül, Székesfehérvárhoz hasonló nagyságú település nem jött létre. A mezővárosi fejlődés a tőkés korszak első évtizedeiben megrekedt, és Fejér megyében a 17 egykor gazdasági szempontból jelentősebb település a XIX. század utolsó harmadában parasztfaluvá süllyedt. A kiváló agráradottságokkal rendelkező vidék a nagybirtok dominanciája folytán a gyarapodó lakosságot nem tudta helyhez kötni, a szolgáltató kisipar nem volt képes a mezőgazdasági termelésből kiszorult népességet foglalkoztatni. A mezőváros gazdasági vonzását a XIX század végéig elveszítette, megszűnt az árucserében betöltött szerepe (nagypiaci funkciója) a puszták és a kisfalvak népessége Székesfehérvár és Budapest agglomerációjába tagozódott vagy külföldre vándorolt. (PV 1980, 11-28.). Kelet-Dunántúl települései, melyek Székesfehérvárhoz évszázadokon át kötődtek, a tőkés korszak első évtizedeiben is fenntartották gazdasági kapcsolataikat. A tőkés társadalom fejlődése során a szomszédos városokhoz a székesfehérvári piaci vonzáskörből kisebb területrészek kerültek át Veszprémhez, Szekszárdhoz, Győrhöz, Budához (majd Budapesthez), azonban a XIX-XX. századfordulóig a fehérvári gazdasági vonzáskör stabilizálódott, és lényegében Fejér vármegyére terjedt ki. Székesfehérvár thj. város a XX. század első felében a vidéki magyar városfejlődés jellegzetes jegyeit hordozta. A városi demográfiai növekedés mérsékelt ütemű: 1900-ban 32 167, 1920-ban 39 109, 1930-ban 40 714, 1941-ben 47 968 fő (KSH 1960, 4L). A városba nagy tömegben áramlottak munkát kereső családok, akik a város peremén telepedtek meg. Vonzó a főváros gazdasági hatása, ahová Székesfehérvárról a tőkeerős vállalkozók elköltöztek, kivonva tőkéiket is, és a fővárosba és a fővárost körülvevő településeken jelentős számú munkát kereső család telepedett meg. Székesfehérváron a XX. század elejétől etnikai villongások nincsenek. A német, szerb, cseh-morva lakosság 1900-ig asszimilálódott, köztük a fehérvári középosztály által találóan schwarz-gelb burzsoáziának nevezett kereskedő és iparos réteg is. 1941. évi népszámlálás adatai szerint a fehérvári lakosság 98,5 %-a magyar anyanyelvű (PV 1980, 21.). Vallási különbségek a városi társadalmat nem osztották meg. A XVIII. század egészében érvényesülő katolikus dominanciát a következő század első harmadában a liberális városi vezetés megtörte. A városba reformátusok, evangélikusok, izraeliták költözhettek. Mindhárom vallásnak önálló egyházi szervezete lett. A zsidóság (1930) a város összlakosságának 6 %-a, bár a belvárosi lakosság 24 %-át alkották. Itt éltek a gazdag zsidó kereskedők, iparosok, pénzintézeti alkalmazottak, magántisztviselők, orvosok. A város gazdasági és társadalmi struktúrája az 1930- as évek végétől változott. 1930-ban még a város ipari és kereskedelmi szerkezete döntően kisüzemi méretű. A II. világháború idején (a hadiipari beruházások révén) a város gazdasági szerkezetére a nagyüzem, a nagyvállalkozás a jellemző, amely az ipari szerkezet egyoldalúságát jelzi (PV 1980, 19.). A mezőgazdaságnak továbbra is kiemelt szerep 81
