Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Művészettörténet - Matits Ferenc: Deák Dénes emlékezete
Matits Ferenc: Deák Dénes emlékezete Ecseri azért volt kiemelt lelőhely számára, mert ott a vidékről származó műtárgyak is terítésre kerültek. Törzstagnak számított a Lukács Fürdőben. A Lukács egyfajta értelmiségi találkahely volt, tehát nem csak a gyógyvíz végett jártak oda sokan, hanem azért is, hogy társadalmi életet élhessenek. Merész ötlettel funkcióját a Fészek Klubéhoz tudnám hasonlítani. A Lukács is szinte egy klub volt, ahol költők, írók, színészek, festők, de gyűjtőik is találkozhattak, összebarátkozhattak egymással. Olyan emberek, akik a testükre is adtak, nem engedték magukat eltunyulm. A 80-as évektől felgyorsult az életünk Némiképp oldódott a bezártságunk Egyre könnyebben lehetett külföldre utazni. Mi is, Dénes is kihasználta ezt. A korábbi évek bezártságnak volt az egyik hozadéka, hogy az emberek egymáshoz közelebb kerülhettek, több időt tölthettek el együtt. így adódott, hogy egyre kevesebbszer tudtunk Dénessel összejámi. Természetesen tájékoztatott bennünket székesfehérvári képtáráról, amit meg is néztünk, de úgy érzem a 90-es évekre egy kicsit szem elől tévesztettük egymást. Ne értsd félre, barátságunk fennállt, ha találkoztunk jól el tudtunk egymással beszélgetni, de már nem jártunk össze, és bizony ennek alapvető oka az volt, hogy egyszerűen nem volt barátságunk ápolására időnk.” Pikli Laszlo építés~: „Egy MOM-ban rendezett BAV árverésen ismerkedtem össze Deák Dénessel, tudom konkrétan, melyik képem kapcsán. Egy Paras-ptfej-kép volt az, aminek vásárlásakor Dénes annak idején megszólított. Megkérdezte tőlem: “Miért pont ezt vettem meg?” Akkor sem tudtam, de most sem tudnám megindokolni, valami miatt megtetszett. Szerzőjéről sem tudok semmi biztosat. Lehet egyébként, hogy megsajnált, hogy ilyen, kevésbé jó képet vásárolok Lényeg az, hogy beszédbe elegyedtünk, ami aztán egy mintegy két évtizedes barátsághoz vezetett, és ennek személy szerint én nagyon sokat köszönhetek Ezt követően elég rendszeresen találkoztunk sok mindenre fölhívta a figyelmemet, formálta ízlésemet, hisz ő ekkor már nagyon benne volt a dolgokban, nagyon kifinomult ízlése, jó szeme volt. Volt bennem egyfajta késztetés, elhatározás, hogy gyűjtsék, de hogy mit és hogyan, abban ő nagyon sokat segített. Sok képem származik tőle. Halála után is vettem olyan műveket, amelyek egykor az ő gyűjteményében voltak Egy Anna Margit munka például így került hozzám. De van egy Nagy Istvánom is, amiről biztosan tudom, hogy az övé volt. Flirtelen halálával megszűnt az a lehetőségem, hogy rajta keresztül jussak jó képekhez. Törekedtem arra, hogy ha felbukkant valahol olyan festmény, amelyet egykor nála láttam, azt megvegyem. Dr. Keresztes László barátommal való ismeretséget Deák Dénesnek köszönhetem. Deák Dénes hallatlan széles baráti körrel rendelkezett. Például Gyarmathy Tihamémak nagyon sok mindenben segített, szoros kapcsolatban volt vele. Tudok arról, hogy Dénes több gyűjtőt irányított hozzá, így segítve képeinek forgalmazását, ami a művész megélhetésének alapját képezte. Azokban az időkben, nem tülekedtek úgy a képei után, mint manapság. Dénes családban nőtt föl, de mivel neki nem adatott meg a családalapítás, így vasárnapi ebédvendégként időrőlidőre el-eljárt barátaihoz. Ezek az ebédek azonban nem csak neki voltak fontosak, hanem az őt meghívók számára is, mivel ezek a társas együttlétek az ebédlőasztalnál, illetve az azt követő kávézásnál rendszerint nagy beszélgetésekbe torkolódtak. Dénes társasági lény volt, hallatlan jó történetei voltak, amelyek témái leginkább a művészvilághoz, illetve a művészetekhez kapcsolódtak Kedélyes társalgó, szellemes, művelt, jól informált ember volt, akinek értékítéletére, véleményére lehetett adni. A múzeumalapítás gondolata nála már a nyolcvanas évek elején fölmerült. Határozottan emlékszem arra, hogy pár főmű kapcsán, ami nála volt, kérdésemre azt válaszolta: “Nézd, ezeket soha nem adom el.” O ezt már akkor eldöntötte, hogy mely képek fognak közgyűjteménybe kerülni. Sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról vele. Tudok arról, hogy a Magyar Nemzeti Galériával, meg más múzeumokkal is tárgyalt. Mivel azonban a nála lévő anyag a 20. századi magyar művészet szinte teljes egészét felölelte, szerencsésebbnek tűnt egy önálló múzeumot létrehozni az általa gyűjtött anyagból, mint sem szétdarabolni a kollekciót. Fölhívott engem egyszer egy úr Hódmezővásárhelyről, hogy van egy eladó Barcsay Jenő-képe. Szóltam Dénesnek, és együtt leutaztunk megnézni a művet. Egy csodálatosan szép korai, kétoldalas festményről volt szó. Megvettük A kép egyértelműen muzeális darab volt, és így látta ezt a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum művészettörténésze, Chikán Bálint is. Cserét javasolt, amelyben sikerült is megállapodnunk. Nekem egyetlen járulékos kikötésem volt, hogy ezt a képet ne tartsák raktárban, állítsák ki, szerepeljen a Barcsay-ház állandó kiállításán. A mai napig nincs ott. Dénes tudott erről, és ez az epizód biztos befolyásolta múzeumalapítói szándékának kiteljesedése során. Nagyon örülök annak, hogy Dénes gyűjtői munkássága, életműve szándéka szerint egy tagban maradhatott. Dénesnek nagyon jó elképzelése volt ez az egész, amit barátai, más műgyűjtők lehetőségük szerint támogatnának is. Nagyon jó dolgot indított el. Nevezetesen, példát adott arra gyűjtőtársainak, hogy egy magángyűjtemény hogyan alakítható, alakul át a köz gyűjteményévé.” 210
